Évértékelő: az olcsó villanyautók terjedését kívánják támogatni

Egyelőre nem tudni, mit tartogat a politika idén az autópiacnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Orbán Viktor évértékelőjéből idén sem maradtak ki az autók, igaz, az idei évre nem jutott akkora bomba, mint amekkorát tavaly a nagycsaládosok 2,5 millió forintos vásárlási támogatása volt.

Tavaly hatalmas üzenetet hozott Orbán Viktor évértékelője és a családvédelmi akcióterv, azon belül is a nagycsaládosok számára hirdetett autóvásárlási támogatás. A legalább három gyereket nevelők tavaly júliustól igényelhetik a legfeljebb 2,5 millió forintos, vagy az autó árának 50 százalékát kitevő vásárlási támogatást, ami alaposan fel is borította az autópiacot. Csak a tavalyi évben mintegy 20 ezer vásárlási, illetve támogatási igényt regisztráltak, ami az autópiac mintegy 12 százalékát jelenti. Idén sem maradt üzenet nélkül Orbán Viktor az autópiac számára.
Hirdetés
Igaz, egyelőre nem tudni, hogy milyen támogatást szül az a kijelentés, hogy "Támogatni fogják az olcsó elektromos autók megjelenését és használatát, valamint 2022-től csak elektromos buszok forgalomba állítását fogják megengedni a városi közlekedésben". Vajon a jelenlegi 1,5 millió forintosnál jelentősebb támogatást kapnak a bizonyos összegnél olcsóbb villanyautók? Netán lejjebb viszik a támogatással vásárolható autók 20 millió forintos (korábban 15 millió forintról emelt) árplafonját, így csak az olcsóbbak kapnak dotációt? Kapnak bónuszt a használt villanyautót vásárlók is? Egyelőre nem tudni. Márpedig a lebegtetett támogatás épp a legrosszabbat teheti, sokakat a kivárásra sarkallhatja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?