Ez a villany-SUV megy a legmesszebb egy töltéssel Európában

A Fisker új modellje, az Ocean egy méretes elektromos SUV lesz, elismerésre méltó hatótávval

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Fisker Ocean már rendelhető online, de áprilisban Bécsben is kereskedést nyit a villanyautó-márka.

Feltámad hamvaiból a Fisker, pedig hagytak maguk után kétségeket az első próbálkozást követően. A Karma egyébként értékelendő projekt volt, a Tesla mellett 2010 környékén nem sokan jutottak el kereskedelmi forgalomba juttatható elektromos vagy konnektoros hibrid (mint amilyen a Karma volt) modellel. Hatótávja és teljesítménye persze kezdetleges volt, de olyan dizájnt párosítottak a technológia mellé, hogy a járókelők valószínűleg sokkal rövidebb 100 km/h sprintet tippeltek volna az autónak, mint amennyi valójában volt (6 másodperc).
Hirdetés
Pár éve egyébként újra elkezdték gyártani a Karmát, immár Revero néven, de a kínai felvásárlást követően a Fisker valódi újjászületése az Ocean modellel következhet be. A mai trendeknek megfelelve természetesen SUV lesz a modell, most már csak el kell juttatni a piacig. A Fisker szerint április végén homologizálhatják az Oceant, de már vesznek fel rendelést a weboldalukon. Sőt, fizikailag is nyitnak kereskedést, ráadásul hazánktól nem is messze: április 11-én indul a Fisker Center+ Bécsben, de ugyanekkor indulnak Koppenhágában is, később pedig további szalonok nyitását tervezik. Mivel az Ocean már kapható, fontos új információ az előleget már befizetett, illetve a leendő vevőknek, hogy az Ocean hatótávja még jobb, mint ahogy várták. Egyetlen töltéssel akár 707 kilométert is meg tud tenni, azaz például nem jelent majd problémát Londonból Glasgow-ba, vagy Párizsból Frankfurtba utazni konnektor nélkül. Henrik Fisker, a márka alapítója így nyilatkozott a modellről: "A kezdettől fogva úgy terveztük a Fisker Oceant, hogy a legmagasabb szintű dizájnt, fenntarthatóságot, innovációt, használhatóságot és hatótávot érjük el. Egy fantasztikus ötüléses járművet alkottunk, vevőinknek megbízható hatótávot és kényelmet kínálunk minden utazással. Ez a teljesítmény egy fontos mérföldkő mindenkinek a Fiskernél, és örülünk, hogy a hatótáv több, mint amit előzetes számításaink alapján vártuk."
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?