Ez kell a népnek: használt 3-as BMW, Passat, Golf

Az új autók piacánál is jobban pörög a használtautó-import

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Özönlenek a használt autók az országba, a vevők a német márkákra buknak. Legnagyobb számban 3-as BMW-t, VW Passatot és Golfot hoznak.


Miként a héten írtuk, szépen pörög felfelé az új autók piaca, idén 10 hónap alatt közel annyi új autó kelt el itthon, mint tavaly egész évben. Valami azonban még jobban teljesít, ez pedig a használtautó-import. Idén a külföldről behozott és regisztrált autók száma már a harmadik negyedév végére nagyon erőteljesen megközelítette a tavaly év végi értéket (egészen konkrétan 309 autóval volt csak kevesebb). November végére 88 729 használt autó került útjainkra, tavaly ezen időszakban 64 675 autó érkezett. Nem valószínű, de természetesen nem kizárt, hogy év végére eléri a 100 000 példányt a használtként regisztrált autók száma.
Mi áll a rohamos növekedés mögött? Az, hogy 2011-ben, majd 2012. január 1-jén is módosult az autók regisztrációs adója, s annak avulási táblája is, a korábbiaknál jelentősebben olcsóbb lett a külföldről származó autók "magyarítása". Utóbbi következményeként 2011-ben 76 százalékkal, 31 312 autóra nőtt az import száma. A gépjármű behozatal azóta is dinamikusan nő, 2012-ben 53 531, 2013-ban 70 700 autó jött külhonból Magyarországra, idén 95-100 ezer példány várható az év végére.
Mi a magyar vevők kedvence? Tudjuk, hogy az új autók köréből a Skoda Octavia. Viszont új autókat zömében nem magánvásárlók, hanem cégek vesznek. A használtpiac pedig egyféle álommegvalósítás. Használtként az is elérhető, ami újonnan nem. Ám vigyázat, örök szabály, hogy egy autót nem csak megvenni, hanem fenntartani, szervizelni, gumizni, meg persze tankolni is kell. A magyar vevők mindezek ellenére zömében (26%-ban) felső-középkategóriás modelleket hoznak, illetve hozatnak be külföldről. A márkák közül kedvenc a Volkswagen, dobogós még a Ford és a BMW is.
Használtautó-import top 20 márka és modell − 2014. január-november
HelyMárkaPéldányHelyModellPéldány
1.Volkswagen12 4741.BMW 3-as sorozat5069
2.Ford90462.Volkswagen Passat4072
3.BMW88153.Volkswagen Golf3376
4.Opel83754.Audi A43054
5.Audi67445.Ford Focus2805
6.Mercedes-Benz62556.Mercedes-Benz A-osztály1943
7.Renault49457.BMW 5-ös sorozat1897
8.Mazda35128.Ford Mondeo1790
9.Toyota29779.Audi A61575
10.Fiat289410.Opel Corsa1524
11.Peugeot288511.Opel Zafira1517
12.Citroën255312.Mercedes-Benz E-osztály1283
13.Honda175713.Mercedes-Benz C-osztály1163
14.SEAT156214.Ford Galaxy1148
15.Volvo151815.Volkswagen Polo1144
16.Alfa Romeo129616.Volkswagen Sharan1084
17.Nissan120417.Renault Scénic1072
18.Skoda114518.Mazda61026
19.Mitsubishi113219.Audi A3948
20.Suzuki103720.Opel Astra G844

Az egyes modellek közül a 3-as BMW az, ami a legnagyobb számban érkezik. A kilencvenes évek elejétől (1991-től) gyártott E36, az 1998-ban debütált E46 és már a Bangle-féle E90 is kedvelt importáru. Hasonlóképp minden - 0-20 éves - Volkswagen Passat és Golf is kedvelt, utóbbiak dobogósok még. Audi A4-ből, Ford Focusból és Mercedes-Benz A-osztályból ugyancsak az első generációkból is szívesen vásárol a magyar, az 5-ös BMW pedig a nemrégiben próbált, 1995-től gyártott E39-es sorozattól kedvelt. Ford Mondeóból még mindig szép számmal jönnek a 2000-től gyártott (New Edge dizájnos) MkIII-asok, de az igazi kedvenc a 2006-ban debütált, 2007-től egészen az idei évig gyártott MkIV az ő Kinetic Design formanyelvével. Audi A6-ból a "szappan" az, ami kedvelt használtan. Opel Corsából a második, B nemzedéktől minden, Zafirából már az első is, de főként a második, a ma is kapható Zafira B a kurrens. Utóbbi a kedvenc használt egyterű, alig néhány példánnyal lemaradva a top 10-be még beférő Corsától.
Szép számmal jönnek még az E- és C-osztályos Mercedesek is - mondhatni generációtól függetlenül. Az egyterűek körében a Ford Galaxy és a Volkswagen Sharan, valamint a Renault Scénic kedvelt. A legnépszerűbb importmodellek között említhető még a Volkswagen Polo, a Mazda6, az Audi A3 és az Opel Astra G is.
A legkedveltebb importmodellek listáját végignézve bizony megállapítható, hogy inkább az érzelem, mintsem a racionalitás vezérli a vásárlókat. Mivel az idei évtől a külföldön vásárolt autók után is fizetendő a regisztrációs adón túl vagyonszerzési illeték is, a használt külföldi autóhoz jutás az elmúlt két évben megszokott szinthez képest drágult. A forint euróhoz mérten gyengült árfolyama ugyancsak költségesebbé tette a külföldről vásárlást. A vevők azonban továbbra is leginkább (27%-ban) felső-középkategóriás modelleket vesznek, továbbra is a BMW 3-as sorozata a legkedveltebb importmodell, a kiszemelt sorozatról nem mondanak le, inkább korosabbat választanak. A behozott autók 59%-a 10 év feletti, 24% azonban 1-5 éves. Összességében tehát nem feltétlenül rosszabb a behozott autók átlagéletkora, mint a hazai autóparké, ami ugyebár 13 éves (korábbi cikkünkben márkánkénti bontásban is látható).
Hirdetés

Arról, hogy miként kell, pontosabban érdemes külföldről autót vásárolni, már többször írtunk (például itt), legfőbb tanácsként azt érdemes megjegyezni, hogy a kinti autó sem feltétlenül jobb állapotú, jobban karbantartott, mint az itthoni. Lehet az, de lehet rosszabb is. Az utazás és a hazahozatal, valamint a regisztráció költségével pedig minden esetben kalkulálni kell, ha valaki az importon gondolkozik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Nem mondtam, hogy ajánlat nélkül megyek el. Minden esetben teszek ajánlatot.
    Magyarázkodni nem fogok, ez pontosan olyan, hogy gz kolléga példájával éljek, amikor a vevő kezd el magyarázni a borásznak, hogy vizezi a bort. Ilyen vitába belemenni pancserség. Vonja le a konzekvenciát, ő úgy is tisztában van vele mi a helyzet, mit művel. Ha rossz következtetésekre jut, az legyen az ő baja.
    [i]“A jóhiszeműség foglamát itt el kell felejteni”[/i]
    Nem értek egyet veled. 22 éven át egy nagy multinál alkatrészimporttal foglalkoztam, éves szinten milliárdos nagyságrendben. Meggyőződésem és tapasztalatom, minden hosszútávú üzlet csakis a korrektség, ebből adódóan a bizalom, jóhiszeműség, kölcsönös tisztelet és alázat alapján életképes.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Az egyoldalú kamatmódosítás meg a devizaalapon elszámolt hitel is legalább akkora csalás, csak hivatalos keretek között 🙂 Tiszteletben tartom a véleményed, de csak abban az 50 százalékban értek vele egyet, amennyiben az elkövetőjét hibásnak tartom. Tudod olyan ez, mint amikor van egy idióta szomszédod, aki állandóan megkeseríti az életed, folyamatosan fölkúr agyilag minden hülyeséggel, kikészít idegileg, de hivatalosan semmit nem tudsz tenni ellene mert nincs erre formalitás, nincs lehetőséged elköltözni, őt pedig kifejezetten boldoggá teszi a te szenvedésed, egyszerűen ésszerű keretek között menthetetlen a helyzet. 10 év után elszakad a cérna és agyonbaszod egy furkósbottal. Ez esetben ő az áldozat te pedig egy hidegvérű gyilkos 🙂 Szegény ártatlan embert meggyilkolták, álságos pofátlan és irritáló módon! 😀 Felháborodni mindenkinek szíve joga. A tapasztalataid helyén valóak. Értem én, hogy túl kell látni magunkon és te itt az gyámoltalan állampolgárok nevében próbálod felállítani az alap téziseket, de ez egy ilyen szakma, és aki nem tud úszni, az ne ugorjon fejest a zavaros vízbe amiről nem tudja milyen mély, amúgy is ez a védjük a rászorúlókat ideának pont magyarországon bontakozik ki a fintora ahol egy egyre növekvő komplett etnikumot tartanak el a dolgozó emberek! Itt van a te eseted: Látod hogy gebasz van, de álindokozol meg inkább azt mondod csak nézelődő vagy, mert ő tukmálni akar ahelyett, hogy belenézel a szemébe és elmondod az észrevételeidet, majd közlöd vele, hogy ezen hibák végett neked max. ennyit ér a kocsi, vagy egyáltalán nem is érdekel. A vevőnek mindíg igaza van, ez egyben annyit is jelent, hogy tied az utolsó szó. Senkit nem láttam még azért autót venni, mert pisztolyt tartottak a fejéhez. A jóhiszeműség foglamát itt el kell felejteni, mert megtörtént eset, hogy a két gyerekes egyedülálló anyukának szüksége volt egy kis kocsira, hozzánk közel zajlott az eset a havernak vettünk egy másik vasat, csak a papírozás volt hátra rám nem volt már szükség, úgyhogy elindultam kis egészségügyi sétára nézelődni a kocsik között, a kereskedés meg a bontó olyan nekem, mint nőknek a stopshop, azaz végeláthatatlan mennyiségű időt vagyok képes eltölteni ilyen helyeken. Na elég az hozzá, hogy az ominózus történés mellett haladtam el, ami arról szólt, hogy az értékesítő srác próbált egy nagyon olcsó de egyben nagyon szakadt gyakorlatilag előreláthatóan vészesen kevés hátralevő kilóméterrel rendelkező küszöb nélküli stiftet a nőcire melegíteni, aki a két körülöttük ugráló gyerek folyamatos fegyelmezése közben egyre kevesebb kitartással próbálta követni az eladó “gondolatmenetét”. Tipikus horogra akadt halfárasztós jelenet, ami általában a szákban ér véget. Közelebbről végigmértem az autót és miután megállapítottam, hogy az általam elsőre észrevett hibák csak a felszínt kapargatják plusz kihallottam hogy akar a srác kimagyarázni menet közben felmerült “érdekességeket” nem voltam képes megállni szó nélkül, odamentem és 2 mondattal elvágtam az értékesítő virtuális damilját. Az eset után egy igazi hősnek éreztem magam, mintha kiskakasként kikapartam volna a szemétdomb tetején az aranykrajcárt. De a srác annak ellenére, hogy emberileg egy nulla, hülye azért nem volt, mert udvariasan megkérdezte: Honnan tudom, hogy a csajszit a következő helyen nem fogják behúzni egy még nagyobb fostalicskával ennél is drágábban? …

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    [i]“hisz nem mondok nagy titkot, a kereskedők min. 80 százaléka is olyan, hogy ha be tudja húzni a vásárlót, akkor behúzza, a kínálat igazodik a kereslethez ugyebár.”[/i]
    Ez az, mindenhonnan lehet pozitív, és negatív példákat mazsolázni, de az nem visz közelebb a probléma megoldásához. Hosszú véleményedben írtál sok igazságot, de olyat is, amit enyhén szólva nem tartok korrektnek.
    Pl. a visszatekert óra nem a kereslethez igazodó kínálat!!!! Az csalás! Sőt, álságos, irritáló pofátlanság a visszatekert órákat piaci igényként deffiniálni, és ezt a jelenséget a vásárló nyakába varrni.
    A tapasztalatom az, mindegyik autónak olyan mértékben tekerik vissza az óráját, amit annak esztétikai állapota elbír!
    Konkrét eset: kis autót keresve Seat Ibiza 1,4 TDI 75 LE, ami esélyes az “átbillenésre”. Kitűnő esztétikai állapot, egyetlen mm hiba sehol, gyönyörű. 6 éves, órája visszatekerve 45.000 km-re. Udine környéki, ahol a németnél is sokkal jobb autópályákon úgy hajtanak, ahogyan csövön kifér. Alaposan körülnézve, a kettőstömegű lendkerék kezdett csereéretté válni, a gyönyörű 205-ös alufelniken 4 különböző márkájú mintázatú és kopottságú gumi. Elnézést! Egy 45.000-et futott kocsi nem így néz ki technikailag! Persze kötötte az eladó az ebet a karóhoz. Azért az ilyenek nagy mértékben nehezítik ám a kiválasztást, vásárlást, bezavarnak!
    Mi ez, ha nem a vásárló hülyének nézése?!
    Az ilyenek nem csak egyedi esetek, hanem általánosak. Mit csináljak egy ilyen eladóval? Hiába tetszik az autó, otthagyom a franca, akár ál indokkal, vagy csupán nézelődőnek lemínősítve magam csak hogy mielőbb megszabaduljak az ilyentől, aztán lehet az esetből fals vásárlói jellemzést alkotni…
    Mondhatnék sok példát, de még annak az eladójáról is lesúlytó véleményt, jogosan, akitől végül vásároltam, aki magánszemély volt ugyan, de “reszketett” 100.000 Ft-ért, még azon az áron is, ha oda a becsület. Tudtam mit keresek, csak abban sajnos a kínálat szűkös, pedig a választásban nem az anyagiaké és nem az évszázad üzletéé volt a főszerep. De ez már a múlt, a szerzett tapasztalatok viszont a jelen, ami még sokáig az is marad.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Az én szememben az a vásárló, akivel üzlet köttetik, a többiek nézelődők, keresik az igazit, bevetik a szomszéd autószerelő haverjától hallott szakszavakat néhány sírvaröhögős kérdésbe belefogalmazva 🙂 Nyilván a nézelődőből lesz a potenciális vásárló, egy kereskedőnek legalább akkora érzék kell úriember módjára leszűrni a nézelődőket -már ha igazán profi- akik legközelebb akár vevőkké válnak, de adott pillanatban csak az idejét vesztegetik, mint vásárlónak a leendő autójukat a sok fostaliga között, hisz nem mondok nagy titkot, a kereskedők min. 80 százaléka is olyan, hogy ha be tudja húzni a vásárlót, akkor behúzza, a kínálat igazodik a kereslethez ugyebár. Nyilvánvalóan matematikailag ebből kikövetkeztetve kicsi az esélye, hogy egy normális vásárló értelmes kereskedőt fogjon ki. Ezért is írtam, hogy figyelni kell nagyon a hátteret, sok kérdést feltenni, és több autót megnézni, mert laikusként muszáj összehasonlítási alapot létrehozni !élőben! Normális vásárló, aki a megfelelő kérdéseket a megfelelő számban, mögötte a megfelelő értelmi tartalommal teszi fel, nem úgy megy kocsit venni, hogy fogalma nincs mit akar, és nem apró baromságokon szőröz. Az ilyen emberekkel egy magára valamit is adó kereskedő szívesen foglalkozik, hiszen szinte felüdülés velük beszélni a sok hülye után. Ugyanez fordítva is a helyzet. Ha látod, hogy valami nem oké a háttérben le kell lécelni. Sajnos ugye sokan elkövetik a hibát, hogy beleszeretnek a kocsiba és utána ezzel a szemellenzővel a továbbiakban igazi balfasszá válnak másodpercek leforgása alatt. Egy jó tanács: Legyen melletted egy józan ember, aki nem hülye a témához, adsz a véleményére, nem feltétlen kell a szerelőd legyen, de szerencsés esetben elfogultságoktól mentesen tud segíteni/figyelmeztetni. Sajnos magánszemély eladók között is akad szép számmal, akik valami zsizsik végett akarnak megszabadulni a járgánytól, szóval az sem sétagalopp, de tény, hogy ha van kis rálátásod, gyors vagy, és ott a vételár a zsebben, akkor így a legesélyesebb egy tényleg jó fogást megcsinálni. A kereskedői árrés jelentős részét amúgy maga az eladó fizeti meg, hiszen ha piaci áron megveszel egy kocsit és még ráteszed a hasznot akkor az így képzett végösszeg már nem piacképes az meg senkinek nem hiányzik, hogy évmilliókig álljon a pénze a taligában 🙂 A kereskedők létjogosultsága az alábbi címszavakban merül ki: Nincs rá időm, kell a pénz, nem akarok foglalkozni vele, hülye vagyok hozzá. Minél több igaz az egyszeri emberre, annál kevesebb marad a zsebben 🙂 Így van ez amúgy az élet nagyon sok területén sok mindennel, csak egy autónál nagyobb összegek mozognak és jobban megérezzük az ilyen jellegű “fájdalmakat”. Mellesleg elég bizarr, de ami téged bosszant, az engem szórakoztat, mármint így összességében amiket látok. Rengeteg olyan történetem van, amit ha nem saját magam élek át csak úgy mesélik, akkor biztos hogy nem hinném el. Csuda egy dolgok vannak 😀

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    [i]“Aki szemléli az nem vásárló.”[/i]
    Azért szemléli, mert vásárolni akar.
    [i]“A maradék 2 reális áron normális kocsit vesz. Egy dolgod van, ha vásárolni akarsz, legyél benne ebben a kettőben, ne te akard az év üzletét megcsinálni.”[/i]
    A maradék 2-be sorolom magam, akár vásárolni, akár eladni akarok. Most vásároltam néhány hónapja, nem akartam “az év üzeltét megcsinálni”, csak reális áron szerettem volna vásárolni. Persze nem negy. Hogy is mehetne? Maximum akkor sikerülne, illetve a legtöbb esetben csak annak sikerülhet, az sem minddig, aki közvetlen “egyenesben” az előző tulajtól veszi. Azzal még nem csinálta meg az év üzletét. Arra inkább a kereskedő törekszik, mert hogy neki is meg kell élni, adózni valamiből, ami egyértelmű drágítást jelent. Mik voltak, miket láttam?!… Leginkább az bosszant, amikor megy a süketelés, hülyének nézve a leendő vásárlót a profitért…

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    [i]“Ki volt a bűnös, amikor a szerencsétlen zsidókat belelőtték a Dunába? Az aki lőtt, vagy az, aki a parancsot adta?”[/i]
    Visszalépve néhányat, elsősorban az, aki ennek az ideológiának a megtestesítőjét hatalomra jutta milliárdos összegek támogatásával, és azok nem csak ebben voltak hibásak…

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Aki szemléli az nem vásárló. A vásárló az pénzt ad érte és hozzá is nyúl, ugyanúgy cinkos, mert lapot húz 19-re fillérbaszásból, mert azt hiszi, ő most fél millával olcsóbban kifogta az aranyhalat, de mikor rájön, hogy szarba tenyerelt mindenki hibás csak ő nem. Tényleg kár ezen vitázni, mert tyúk-tojás kérdés, a helyzeten meg nem változtat. Nem azt mondom, hogy normális állapot, de az autóvásárlás olyan mint egy túlélő kaland és egy szerencsejáték keveréke. A jó érzékekkel is csak csökkenteni tudod az esélyt egy betegágyba való belenyúlásra. A kereskedők is sokszor ráfaragnak, csak arról nem születnek cikkek. Ha elmész egy kocsit megvenni annyi-de annyi jel, mozdulat stb. van úgy hogy az autórol még szó sem esett, amiből le tudod szűrni miújság a futrinka utcában, csak tudni kell ezeket észrevenni. Már milliószor megtörtént, hogy ismerős ismerőse kocsit akart venni és az elvárások hegyekben, lóvé meg semmi, és ők láttak ilyet ennyiért. Megnézem, igen mondom, ebből a típusból egy olyan állapotú amit szeretnétek 4 kilóval több, amennyi nektek van abból ezésez jön ki problémamentesen. Hátazannyiért drága de amit én mondok abban nincs ülésfűtés meg dán szopóautómata, meg különbenis. 10-ből 8 ez a kategória. A maradék 2 reális áron normális kocsit vesz. Egy dolgod van, ha vásárolni akarsz, legyél benne ebben a kettőben, ne te akard az év üzletét megcsinálni.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Alap etikai dilemmát boncolgattok, nem fogtok előre jutni.
    Ki volt a bűnös, amikor a szerencsétlen zsidókat belelőtték a Dunába? Az aki lőtt, vagy az, aki a parancsot adta?

    A kilométeróra tekergetésben mindenki ludas. Az is aki elvárja, meg az is, aki csinálja, csak a korszerű jogállam nem egyenlő súllyal csap le egyikre és másikra.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Teljesen egyetértek, mondjuk ami régen német és holland autóból a “kis pénzből javítható és jó üzlet” volt, az ma az enyhén sérült jobb kormányos balosítása. Ezen is már csak akkor van nagy kasza ha összetaknyolják mégis van rá igény.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Picik a betűk a most telepített Linux-on, de legalább ez kevésbé vírusveszélyes mint a Win.
    Jav: visszateri = visszatekeri; honfitársammall = honfitársammal.
    Még annyit, hogy sok vevő nem áll le vitatkozni a kereskedővel akár a futásteljesítmény, vagy bármi más jelenség tekintetében sem, mert a kereskedő úgyis a “mundér becsületét védi”, tehát innentől kezdve parttalan a vita, inkább valami fals indokkal tovább áll, amiből aztán a kereskedő a legtöbb esetben téves, rossz következetetést von le, mondjuk olyanokat, mint az idézőjeles rész is tartalmaz.
    Azok az idők elmúltak, ami 15-25 évvel ezelőtt volt, amikor autókereskedésből hatalmas összegeket lehetett szakítani.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    [i]“Én úgy gondolom, hogy legalább 50 de inkább több százalékban igenis a vásárlók a felelősek a 150ezerrel hirdetett 650ezres kocsikért,”[/i]
    Szerntem meg az a felelős érte, aki visszateri, mert a vásárló nem nyúl hozzá, csak szemléli. 🙂
    Mindenhez lehet ideológiát, önigazolást, magyarázatot találni, még a legképtelenebb dolgokhoz is, csak az a kérdés mennyire hiteles.
    Úgy gondolom az élet, és benne az üzlet, a boldogulás, kompromisszum, bátorság, önbizalom, kockázat, valamint egyféle egyensúly megteremtő képesség kérdése.
    O.K. hogy az idézőjeles részt vallod, de mi van a másik 50%-al, ahová én is sorolom magam sok honfitársammall együtt?
    Ha elmegyek kocsit nézni, mindjárt az az első gondolat a kiszemelt autóról, vajon ennek mennyit tekertek vissza a kilométeróráján? Vajon mennyit futhatott valójában? Azért bezavaró állapot ám ez, hogy ilyennel kell foglalkozni…
    Hiába tekerik vissza, körültekintő vásárló számára árulkodó jelek mindig maradnak. mert mindent úgysem lehet eltüntetni, mert anyagilag egyszerűen nem éri meg “tökéletes munkát végezni”. Ha mégis sikerül a gyanútlan vevőt átvágni, a turpiszság néhány nap, hét, vagy hónap múlva úgyis kiderül. És akkor mi van? Oda a becsület…
    Azon túl a visszaterés meg pont azzal szemben méltatlan, aki becsületesen, valós futásteljesítménnyel árulja autóját.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Utolsó mondatban leírtad a lényeget. Mivel olyan kínálatot nem tudunk teremteni ami gyakorlatilag nem létezik, ezért kénytelen az ember a kereslethez igazítani azt. Ha 200ezer KM alatti kocsi kell egy tényleg annyit futott autó árának a feléért, akkor csinálni kell olyat. Ha reális elvárások lennének, nem kéne csalni. Régen úgy működött ez nyugaton, hogy kiírta az emberke a hibákat a hírdetésben. Odamentél és ha nem találtál rajta plusz dolgokat az említetteken kívül akkor fizettél és vitted, alku fel sem merült ellenben, ha találtál valamit akkor sokszor volt olyan, hogy komolyabb problémáknál a német nem adta oda a kocsit, hanem másnap megcsináltatta és úgy vihetted el, vagy elengedte a javítás költségét és nagybetűkkel ráírta az adásvételire, hogy ez és ez van, ebben a másodpercben te elvitted a saját felelősségedre a kocsit, ebben az időben a miavége főnök emberek még közmunkán voltak vagy vasat és színesfémet gyűjtöttek, legjobb esetben meg rács mögött csücsültek. Nálunk ha a hirdetésben szépen felsorolod az autó hibáit, soha az életben fel se hívnak, nem az az első bevillanás, hogy lám egy becsületes ember, hanem az, hogy ez egy szar és inkább elmegy egy sokkal szarabbat megnézni mer az szebb képeken, meg sokkal jobbakat írnak róla. Én úgy gondolom, hogy legalább 50 de inkább több százalékban igenis a vásárlók a felelősek a 150ezerrel hirdetett 650ezres kocsikért, mert a kínálat a kereslethez igazodik, és ha mindent úgy akarnál csinálni, ahogy a nagy könyvben meg van írva, akkor a kereskedők fele háttértőkétől függően 2hónap-fél év elteltével lehúzhatná a rolót. Ha rózsaszín álomvilág kell -bár tudjuk úgyis mindannyian, hogy hazugság akkor rózsaszín álomvilágot csinálunk és mint látod, elég szomorú, de működik a dolog.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Hízelgő, amit írsz, de minden szava badarság. ne tarts ki mellette, értelmetlen hozzászólás volt.

    Ki nem hagytad volna a politikai állásfoglalást. Jól tetted. :-DDD

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Rossz nézni milyen reakciókat vált ki egy ilyen cikk, ha leszűröm a személyeskedést marad a fele, és még ott is mindenki egyértelműen hülyének nézi a másikat meg villantósnak egy compaktot. Fel sem merül, hogy más életkörülményekhez más igények társulnak, Inkább ezen gondolkozzatok, miközben a “racionális” autótok is ugyanúgy rohad alattatok, jó eséllyel azt is csak behozta valaki aztán nem azért adta el mert annyira jó. Szánalmas…

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    A történet 7 esztendős. A jó tényleg nagyon relatív, ha 4-et nem is de nagyon sokat költöttünk az autóra, annyit mindenképpen, amennyiért egy jó autót lehet venni. Mi sem 8 kilóért vettük, de hát régen volt már, akkortájt egy Horvátországi 1 hetes családi nyaralás áráért mérték az ilyen állapotú E30-asokat. Az arányok kb. azok amiket lentebb leírtam és mivel egy fanatikus vette meg tőlünk az autót, aki még ennél is többet költött rá, így azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez valóban egy feneketlen bendő. Akinek eladtuk, ő az autót “jó alapnak” nevezte és örömmel vette meg, azóta is tartjuk a kapcsolatot, csoda történt az öreglánnyal. 🙂
    Ennek ellenére én is úgy gondolom, hogy a kisebbséghez tartozunk, egyetértek veled.
    Az autóvásárlás azonban a legritkább esetben racionális döntés, így aztán nem csoda, ha a cikk írója és mások által is említett álom megvalósítás fontos szerepet játszik benne. Nem szabad ezért bárkit is leszólni. Mindenki arra költi a pénzét, amire akarja.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Itt valójában nem az “általános műszaki állapot” a lényeg, hanem hogy valamennyi pénzért milyen állapotú autóhoz juthat az ember.
    És itt tévednek sokan akik azt hiszik, hogy ugyanannyi pénzért külföldön jobb állapotú autóhoz juthatnak. A merítés persze nagyobb kint, ezért is mennek oda a kereskedők, de magánszemélynek külföldön esélye sincs lecsapni a jó vételekre (itthon akkor már nagyobb), nem veheti fel a versenyt a sok keleti nepperrel és az ott élő bevándorlókkal…

    Alkatrészárakkal kapcsolatban a Bárdinál néztem, min. 15-20%-al magasabbak az árak (legolcsóbb kuplung, féltengelyt néztem) 3-as BMW-hez mint a Skoda Superbhez, szóvall csak itt van az a “prémium” felár, még 10 éves autóknál is…

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Iazad van Holy!!

    A sógorm is azért vett egy rozsdás-rohadó mercit, mert MERCÉDESZT akart, mindegy milyen, csak neki nincs még két milkója, hogy rendbe rakja, de ezt mindenki intézze el saját magával.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Végigolvastam a cikket és a hozzászólásokat is.
    Zavart kell okozzak sokaknak. Amikor a fiam érettségizett, akkor ugyanis mi is egy akkor 20 éves 3-as BMW-t vettünk neki. Nem nagyzolásból, nem kivagyiságból, még csak nem is spórolásból, hanem mert ilyet szeretett volna, én meg szívesen vettem meg neki az autót. Mondom, akkor volt 20 éves a kocsi, 18 a fiam. Az autó jó állapotban volt, de még így is rengeteget kellett rákölteni és ez az egésznek az alfája és omegája. A fenntartás, ami sokba kerül, HA valaki top állapotban akarja tartani. Mi ezt akartuk. Beleöltük a vételi árának 5-szörösét, ami biztosan sokakban ellenérzést vált majd ki, de örömmel tettük, mert egy jó autó volt. Nem hibátlan, de szép és nagyon élvezetes. Élvezetesebb, mint az akkori fiatalabbak, amik kb. ennyibe kerültek volna. Évekig szépítgettük, csinosítgattuk, majd eladtuk a beleölt összeg kevesebb, mint feléért. Viszont közben volt egy nagyon élvezetes öreg autónk. Azóta is nagyon hiányzik.

    Az itt ismeretlenül másokat leszólók, másokról lesújtó véleményt alkotók biztosan az én fiamra is ugyanazokat a sztereotípiákat szórták volna, amiket itt tettek. Pedig ez milyen butaság, mert nem az autó teszi az embert srácok! Akik ezt gondolják, azok maguk sem különbek azoknál, akiket éppen cikizni akarnak.

    Szóval ment az öreglány a háztól, a helyét egy sokkal fiatalabb, erősebb, gyorsabb, jobban felszerelt és kisebb autó vette át, ami mindezek ellenére közel sem olyan élvezetes, mint az E30 volt. Pedig nincs vele baj.

    Ezt gondoljátok át véleményalkotók, leszólók, amikor ismeretlen emberek ismeretlen motivációjú döntéseit a saját preferenciáitok alapján minősítitek.

    Ha lenne még egy hely a garázsomban, akkor bizony én is elgondolkodnék egy öreg BMW-n. Hogy miért? Hát, hogy legyen.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Nézz végig ezen az oldalon! Miután mindenki elmondja pár sorban a véleményét, te, mint valami elsőszámú főokos, azonnal mindenkit lehurrogsz, mindenkinél jobban tudsz mindent, mindenki baromságot beszél vagy elmebeteg, csak te vagy egyedül az okos, ügyes , előrelátó, mindentudó!! Menj el az orbán mellé te is tanácsadónak, van ott elég barom most is!!!

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Kempelen írta: 2 hete
    witz írta: 2 hete

    Ez nem Rover, olyan márka ugyanis éppen nincs életben.
    Bírom, hogy te erről is tudod, hogy mihez van köze. 🙂
    Válasz a hozzászólásra
    OLVASD,MIVEL IGEN RÖVID AZ EMLÉKEZETED, TE OKOSKA.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Szerintem ti ugyanazt mondjátok.
    Én nem olvastam, hogy hazugságra biztatott volna.

    Azt viszont te nem értetted meg, hogy valahol az óra csalást a piac kéri, igényli. Még akkor is így van, ha természetesen mindenki akkora hülye, amekkora csak lenni akar.
    A minap olvastam egy Weltauto hirdetést. Skoda Superb, 4 éves 200.000+ kilométerrel….a kommentelők többsége ájuldozott, hogy az milyen sok, és ő bizony a 3,9 milliós árért, amit az autóért kértek, 100 ezernél többet futottat meg nem venne.
    Íme, itt az igény….sajnos.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Kelet-Közép Európai jelenség. Sőt, kicsit távolabb haladva a Kelet-Balkán is megfigyelhető benne. Onnan jöttünk, ez van a vérünkben. Nincs ezzel baj, ha akkor nem sértődünk meg érte, ha mi adunk el éppen. :-DDD

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Szerintem sok köztes állapot létezik, de a lényeg valóban az, hogy az ár általában tükrözi az állapotot.

    Sajnos a hasonló korú magyar autók általános műszaki állapota rosszabb, a merítés is kisebb, így nem csoda, ha a külföldi piac felé fordulnak a kereskedők és a vásárlók is. A merítésen van a hangsúly.

    Az viszont szinte tény, hogy pár százezer Ft-ért nincsen hibátlan autó. Az öreg BMW-k fenntartása pedig nem drágább, mint más modelleké, amikbe szintén nem fognak gyári alkatrészt venni. Utángyártottban, bontottban pedig eltűnnek a különbségek prémium és nem prémium közt a legszükségesebb dolgok esetében.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Két eset van külföldi autóbehozatalnál: olcsón roncsot, vagy drágán jót. A képlet tehát ugyanaz mint itthon.
    Előbbi kategóriába a szűklátókörű sznob kerül (tipikusan ilyenek az 1-3 helyezett tulajdonosok), aki már a haveroknak bevillantotta, hogy “németből hozok verdát, nem fogok koszos magyar után autóba ülni”, ciki üres kézzel hazajönni, hoz valami roncsot (persze töröktől, ukrántól vagy valami más balkáni figurától), a gatyáját rákölti vagy kirakat verda lesz belőle amit a garázsban, meg a háztömb körüli 1-2 körre mutogat csak, aztán kamuzik gátlástalanul mindenkinek aki szembejön.
    Az utóbbiak is rájönnek, hogy hülyeséget csináltak, mert még drágábban sikerült megkaparintani a verdát, mintha itthon vette volna, nem hülye a német, hogy aprópénzért odaadja a féltett “családtagot”. Ök legalább használható autót kaptak a pénzükért (persze azért lekonyul a szája amikor látja, hogy itthon ugyanolyan állapotú autót, olcsóbban kapott volna) 😀

    Mindezt nem hasraütésre írom én is próbáltam németből kocsit hozni kétszer is, pár év különbséggel -úgy, hogy ismerősnél laktam 3 ill. 4 napot, megnéztünk vagy 10-15 autót (jópárat még ki is hagytunk mikor a német ismerős mondta, hogy akcentussal beszél a telefonba az eladó vagy nem volt már meg, mert elvitte valami keleti nepper 1 órával a hirdetés feladása után)…mindkét alkalommal végül itthon vettem autót.
    Ellenben több ismerősöm is hozott be luxus ill. közép kategóriájú autót, előbbi kirakat autó lett, a másik 2 év alatt vállalhatatlan állapotba került -szemben az én itthon vásárolt ugyanolyan típusú autómmal ami még többet is futott…

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Nem keverek én semmit, te tudod a legjobban.
    Látom nem bonyolítod túl a dolgokat.
    Holiday néven nem írsz többször, mert előbb utóbb már magad sem tudnád követni a párhuzamos énjeidet. 🙂
    Ahhoz már egy kicsit több kéne…..tudod miből? 😀

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Egyetértek veled, mert nekem is borzolja az idegeimet a magyarul “mi a vége főnök” stílus, nemhogy a vevő, de még az eladó oldaláról is. Az eladó oldaláról meg azt sugallja, hogy alkunak helye nincs. Tulajdonképpen erre reagáltam az előbb.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Én másik forumozó sértegetésére gondoltam. De látom még mindig nem erősséged a szövegértés 🙂

    Nem baj, sosincs késő elkezdeni olvasni tanulni.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Ez természetesen így van, csak nem mindegy milyen stílusban történik meg egy ilyen folyamat. A fent említett kérdés telefonon szokott elhangzani, a német elmondja a ténylegest és utána odamennek hú ez- hú az, hát ez ennyit nem ér és megint kezdik, mi a vége. Persze mindezt ezzel az elbaszott törtnémet beszéddel ötvözve, nyilván gondolom nagyon nem kell részleteznem főleg melyik népcsoport “kiemelkedő” tagjai művelik így és “öregbítik” a magyarok hírnevét…

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Nem. Most pl. te fikáztál számodra ismeretlen embereket a döntésük miatt. Többedszer. Én csak ezzel szembesítettelek.
    Te kezdted tehát, nem én, itt van, visszakeresheted. :-DDD

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Kempelen!
    A Range Rover vadászautós cikknél nem válaszoltál, milyen vadászfegyvereid vannak és hol jártál már vadászni!!
    Közben nem jutott eszedbe??

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Látom a szövegértés nem az erősséged:

    Több munkatársamnak is voltak ilyen BMW-i. Név szerint ismerem őket, együtt dolgozunk. Sikerült felfogni? 🙂

    “hallottam egy emberről, akinek a keresztanyjának a nagynénje abba az iskolába járt, amelyikbe az, akinek a lánya barátnőjének az unokahúga”

    Ilyen kitalációkat te szoktál mondani, pl. az ominózus vas motorháztető alumínium helyett 😀

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Miről beszélsz??

    Nem a használtautók ellen vagyok, okostojás. És legfőképp nem az új autók mellett.

    [b]Még egyszer leírom utoljára[/b], hátha sikerül felfognod: egy 3-as kompakt BMW-nél (!ami rekorder a behozott autók számát tekintve!) sokkal jobban megérné egy fiatalabb, jobban felszerelt, de NEM BMW, például opel, ford, akármi.

    Érted már? Vagy válaszolsz megint valami irtózatos ostobaságot megint, ami totálisan nem kapcsolódik ide? 🙂

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Eddig még mindig te kezdted a személyeskedést, mint pl itt is, a meleg témával. Meg más leidiótázásával. Ami egy régebbi eset volt.

    Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Vagy akció-reakció. Ahogy akarod. Ha ilyen tűrhő stílust tapasztalok, én is sebességet váltok, és beszállok a mókába.

    Amúgy érdekes, hogy elég sok embernek sikerül a f*szságaiddal felhúznod az agyát 🙂

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    [i] “Bitte keine frage was ist letzte preis” 🙂 [/i]
    Meert??? Minden autónak az az ára, amit a piac megad érte, nem pedig az, amennyit az eladó szeretne érte kapni sok esetben, tisztelet a kevés kivételnek. A használt autó vásárlás egy kompromisszum a két fél között.
    Pontosabban nem az eladó diktál, hanem elsősorban a vevő.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Haha, én osztom az észt, mi?

    Nem is tudom ki beszélt nem is olyan rég VAS motorháztetőről aluminium helyett. Jobb, ha csendben maradsz a hülyeségeiddel.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    A magyar használtautó vásárló hülye. Ezt nyugodt lélekkel kijelenthetjük, sajnos tapasztalatból mondom, ezzel foglalkozom, kivéve kb. max. 10% aki racionális észérvek és a tényleges előre tervezett költségvetés alapján vásárol autót mondhatnók a szükségleteinek megfelelően. Ezen felül van egy másik 20 százalék, aki tudja mit vesz tehát nem hülye hozzá, a szükségletein felül az igényei és érzelmi befolyásoltság hatására, de anyagilag képes finanszírozni a műveletet. A maradék 70%-nak köszönhető a cikkben szereplő import toplista és a magyar használtautópiac átlagos állapota, valamint az első mondatomban leírt nem csak általam említett megállapítás.
    Mostanában akárhogy is nézem de anyagilag ténylegesen pozitív változás van az “átlagpógár” pénztárcájában, magyarország jobban teljesít :), szóval sokkal kevesebb a lófogáson meg az óelixen vagy akár a hahu-n is az olyan “villámáras” kocsi ami a tényleges piaci értéknél 2-3-4százezerrel olcsóbbak anyagiakra, külföldre költözésre, végtörlesztésre, ésatöbbire hivatkozva hirdetnek és itt nem a C típusú állampolgárok szarjaira gondolok. Anyagi jólét van, bevásárló kocsik tele, mindez nem csak nálunk, a román is komoly vásárló erő lett a nyugati használtautópiacon, igaz, a maga modortalan ocsmány balkáni stílusában tisztelet a kivételnek, bár a magyarok közt is akad szép számmal ilyen, de azok is nagyrészt azért magyarok, mert az van beírva a személyibe, nem véletlen a kinti hirdetésekben a “Bitte keine frage was ist letzte preis” 🙂

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    A beszámítás külön kategória. Ott mindig rosszabb árat mondanak. Te is ezt tennéd, ha bizonytalan időre meg kellene előlegezned másnak az új autója árát. Nyilván a szórás nagyon nagy, de az Eurotaxban különösebb trükközés nélkül lehet 25%-kal tologatni az autó vételi árát ide-oda.

    Nem régen adtam el a 160 ezret futott autóját anyáméknak. Olyan tucat verda, hogy annál tucatabb nincs. Cserébe magyarországi és végig szervizelt, szervizkönyves, ráadásul a sokat ekézett márkaszervizes előélettel. HaHu középáron 2 nap alatt vitték el, 2% alku után. Neked is ezt javaslom!

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Beakartam számoltatni a családi kocsinkat,egy új C max-ra,olyan árat mondtak a kocsinkra,hogy leültem,az értékesítő válasza csak annyi volt:1milliótól kezdődnek a hozzá hasonló kocsik,mire én,igen az egy 300ezres óraállású,alap,kintről hozott valószínűleg még törött kocsi is volt,na pont annyit akartak a mi kocsinkért adni,ami valós 150ezret futott szinte fullos szervízkönyves kocsi volt,töretlen,ja és első gazdás :),mondjuk felálltunk és máshol vettünk autót,de általában mindig az ilyen leharcoltakhoz hasonlítgatnak.Aztán lefotóztam,és meghirdettem 300ezerért többért,lehet keveset kértem mivel 4nap alatt elvitték 🙂 Csak hát elég bosszantó volt,hogy a kocsinkat a legolcsóbb foshoz hasonlították,a fordosék!

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Persze. Csak az logikus, amit te csinálsz. Te egy tökéletes ember vagy, párad magaddal itt. Csupa tökéletes embert olvasok, akik tévedhetetlenek. Csak azt nem tudom, hogy akkor kik vették föl a deviza hiteleket, kik dolgoznak mutyiba és kiket b….nak át az ócska akciókkal? Ha ti mind ennyire tudatos és tévedhetetlen emberek vagytok. Ennyi ésszel miért itt írsz hülyeségeket?
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    De ki fetisizálja? Mutass már rá!

    Hozzáteszem, borzasztó komplexusokról és önértékelési problémákról árulkodik, ha valaki olyan viselkedéssel, tulajdonsággal ruház föl számára ismeretlen embereket, mint ti.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Tapasztalat.
    Tudjuk.
    0.

    Imádom a “hallottam egy emberről, akinek a keresztanyjának a nagynénje abba az iskolába járt, amelyikbe az, akinek a lánya barátnőjének az unokahúga……
    Ez a tapasztalatod.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Ne irigykedj. És ne személyeskedj. Akinek szakálla van, az én vagyok, és egész biztos nem b…i.

    Amiket írok, az tapasztalat. Több munkatársam is volt, aki ilyen BMW-vel járt. És milyen büszkék voltak rá! Aztán rájött az egyik, hogy hibás döntés volt, és vett és 4 évvel fiatalabb focust, légkondival, meg plusz 2 ajtóval 🙂

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Én is kizárólag használt autókat vásárolok.

    1. Adott mennyiségű pénzből, ha számít az ár, akkor Éppen nem logikus döntés 2 autó közül a régebbi, kevésbé felszerelt verziót vásárolni, de BMW-t, minthogy egy fiatalabb, jobban felszereltebb autót venni. Pl. 3-as kompakt BMW, szemben egy ford focussal mondjuk. A 3-as BMW kompakt semmivel nem tud többet, mint egy golf 4, G astra, vagy ford focus.

    NEM LOGIKUS 3-as kompakt bmw-t venni. Öregebb, kisebb, rosszabbul felszereltebb, mint a fentebb említett autók. Vezetési élményben SEM.

    Nem tökéletesség, és pénz kérdése, hogy adott mennyiségű pénzt milyen logikával költünk el.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Onnan veszem, hogy a volt munkahelyemen 10-ből 2 autó ilyen volt, nem pl. golf 4, focus, G astra, stb., pedig szerintem azok JOBB autók, mint egy kompakt 3-as BMW. ÉN nem hülyeségeket beszélek, mint te.

    A másik dolog:

    Ilyen irritáló emberrel életemben nem találkoztam még mint te. Idestova 16 éve járom a forumokat, internetes autós magazinokat, de ilyen elborult embert még nem láttam.

    Én legalább felvállalom arcom, nem csak úgy írogatom a hülyeségeket, mint te (VASlemez motorháztető és barátai, ugyebár).

    Állandó személyeskedés, mások lefikázása.

  • 2017.10.28. at 23:47
    Permalink

    Hozzáteszem, borzasztó komplexusokról és önértékelési problémákról árulkodik, ha valaki képes egy 20 év körüli, pár száz Eurós lepusztult egykori prémiumautót fetisizálni.

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    Nem. Ahogyan magam is csak használt autókat veszek. Nem szólok le senkit, azt gondolom, hogy sokan vagyunk, aki új alapautó helyett inkább komolyabb használtat veszünk. Nem igaz?

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    Ilyen kijelentést csak az tehet, aki hasonló cipőben jár.
    Viszont kénytelen vagyok megjegyezni, hogy szerintem elég szánalmas, ha valaki egy 10-15 éves “prémium” autóról álmodozik. Nem azért mert nincs elég pénze.

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    A cikkel ellentétben eddig nem tudtam, hogy a legkedveltebb *felsőkategóriás autó a bmw 3. Talán ezért is veszik ezt a legjobban – egy *félreértés miatt! 😉

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    Bizony feltűnő, hogy 13-16 éves kocsik többségében 250e km van. Külföldi oldalakon 400-500 ezret is a 6-8 évesek futottak. Szóval odakinn is bátran tekergetnek. Én 2 éve adtam el a 14 éves passatomat 260e km-el amit előtte 7 évvel vettem 7 évesen 170 ezerrel. Már 7 évesen is keveseltem az óraállást, főleg mivel nem volt meg a szervizkönyve, de rendben volt és csak kevés hibája akadt. Azért 7 évesen is költöttem rá kb 200 eft-t egy év alatt, de a következő 6 évben csak a kötelező kopó alkatrészeket kellett cserélni. Eladáskor kevesen hitték el, hogy egy dízellel 7 év alatt 90 ezer mentem. Bizony, 2. autó volt a céges mellett. Na az ilyen nyugaton is ritka. Amúgy nem szabadna megijedni az 500-600 e km-től. Sőt annak kellene örülni, mert aki nyugaton sokat megy az autópályán ahol sok minden nem kopik, de ott is vannak városi dugóban araszoló keveset futott példányok sokkal lehasználtabban. Használt dolgot venni mindig is lutri volt és az is lesz. Amúgy most egy sokkal fiatalabb vw vel járok de sűrűn visszasírom az a passatot. Érdemes legalább 10-15 kocsit jól átnézni és kipróbálni mielőtt bárki bármilyen hasznát autót is vesz. Nem csak nézegetni……

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    Ez egyik sem álomautó kategória. Semmi másról nem szól a dolog csak a nagyzolásról és a pozőrködésről. Mert senki sem a gyűjtői darabokat hozza be hanem a puruttya széthajtott szemetet ami olcsó. A jó autó kint és érték és annak ott is ára van.

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    A számból vetted ki a szót!!Még annyit tennék hozzá,ezek a kinti csodák miatt nem lehet normális áron eladni az itthon ÚJonan forgalomba helyezett szervizkönyves első gazdás autót!

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    500 Euroért biciklit kell venni,és vonattal vagy busszal járni hosszabb utakra!!!

    Sok M-es rendszámú tojás passatoto látok,de még normálisan ülő sofőrt eddig nem láttam,mind fitti,görbén ülő ki ha én nem,mert ugye passatom van,de szerintem abszolút nem menő 12-14 éves passatban feszíteni,pláne hogy már a holdig is eljutott volna!azt ha valami tönkremegy,mennek bontóban,mert másra nem futja.Szép E 36-os meg még nem láttem L-es vagy M-es rendszámmal,sok sikert hozzájuk 🙂

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    Legtöbbször senkinek nem akarnak imponálni. Egyszerűen beteljesítik egy álmukat, amit évekkel korábban pénz híján nem tehették. Nincs ezzel semmi gond. Akkor, ha utána van pénz a fenntartásra.
    Viszont az meg kell érteni, el kell fogadni, hogy az említett autók még ennyi évesen is több örömet tudnak okozni, ha jó állapotban vannak, mint azok, amik egyszerűbbek, fiatalabbak, de ennyibe kerülő tucat autók.

    Csak sokszor a fenntartásra már nem marad.

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    Szánalmas. Úgy néz ki a magyar ember képtelen racionálisan gondolkodni. Egyik hülyeségből a másikba. A lényeg, a szomszédnak fel lehessen vágni, milyen menő a verda…..

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    Elolvastam a sok hozzászólást…Én azt mondom, hogy kintről érdemes behozni autókat. De csak, ha értesz hozzá valamelyest. Pl a kicsit sérült autót sokkal olcsóbban meg lehet venni, mint itthon, mert horror a javítása kint. Ki lehet fogni nagyon jó állapotú , itthoni futásteljesítményű kocsikat, de ezek ritkák és minden autóra vadászik 50 nepper. Pl AUDI A6-os, 2006-2007-es évj pont egy mill-val lesz olcsóbb mire névre kerül, mint itthon. Hoztam be én is néhányat már, szerintem ha vki ráér és esetleg van kint ismerős, aki ránéz élőben, akkor a potya utak is kivédhetők.

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    tegnapi történet: vettük ezt a Passatot,nézd,csak 242e km van benne,kurva jó kocsi,aztán hozza a papírjait,98-as évjáratról beszélünk,nézem a papírokat,van még osztrák műszakija,decemberig,de jó lehet honosítani,kevesebbe kerül,megakad a szemem a tavalyi óraálláson,620.124km,de csak 242e van benne!
    most egy ilyen szerencsétlennek,mit mondasz? vettél egy darab vasat,amitől sírni fogsz?

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    Sajnos pontosan így van. De hát a deviza hitel csapda és egyáltalán a fogyasztói társadalom által gerjesztett konzum idiotizmus is ezen a bázison virágzik.

    Az általános iskolai szülői értekezleten be is lázadtak a szülők, hogy miért kell a nyolcadikosoknak pénzügyi alapismereteket tanítani….”teccikérteni”?

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    de a legszebb az egészben a “digit” klímáért folyó harc,mert az fasza,mégse egyszerű csöves,gombos klíma,nyáron meg az összes ablaka le van húzva,mert ez valahogy nem működik,de megnézettük klímással és csak fel kell tölteni……….meg dobni rá egy 120e forintot,hogy életre keljen 2 vagy 3 hónapra, de digitklímás a vas!

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    járművek Magyarországi első forgalomba helyezésével is foglalkozunk,a tapasztalat:500e forinttal a zsebünkbe nekifutunk egy Passatnak vagy egy A4-s Audinak,nem kérdezünk senkit,csak veszünk egyet valahol itt az országban,hiszen csak 400e forint. aztán amikor közlöd vele,hogy mennyi a forgalomba helyezés költsége,akkor van ám nézés,hogy a rg.adón felül van még kb 120e forint,de neki csak azt mondták,hogy 108e-be kerül,és utána szembesülnek azzal,hogy még a csodakocsira kell kb 150e forint mire eljut műszakira,mert kiesik alóla a futómű,nincs rajta fék stb és tiszta rozsda az egész kocsi,és szerencséje van ha nem rossz az ABS vagy a légzsákrendszer.sok ilyen szomorú és felelőtlen vásárlást láttam már,de nem baj,mert kell a “parasztnak a pompa”
    a sok csoda TDi már ilyen állapotban menni sem bír,meg csak a gond van vele,de nem érdekes,mert A4-s és Passat van a seggünk alatt,télen hóban jó a nyári kopott gumi is,mert hiszen erre 80e forint 4 új gumi.
    sajnos még mindíg nem tanulta meg sok ember,hogy nincs ingyenebéd,és a jóért meg kell fizetni,és az osztrák,meg a német sem adja olcsón a jó kocsikat,és mindenki borzasztóan túl vállalja magát autóval,mert egy Astra-F mégis hogy néz ki? erről ennyit….

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    A cikkhez használt képeknél a két BMW, miután honosították őket itthon, tuti biztos hogy: keveset futott, nem dohányzó, hölgy és/vagy nyugdíjas orvos tulajdonos által használt és természetesen a futásteljesítmény is vonzó lesz ahhoz hogy rövid időn belül gazdára találjon.

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    Idézném a szerző frappáns gondolatát:
    [i]“A használtpiac pedig egyféle álommegvalósítás.”[/i]

    Modortalan és ostoba dolog leszólni azokat, akik erőforrások híján használt autóban valósítják meg álmukat.
    A cikk erről szól, nem pedig arról, ami ezután következik.

    Nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint itt egyesek. Kíváncsi lennék amúgy ezeknek a hatalmas koponyáknak az eddigi életútjára, gondolom milliomos, de legalábbis MTA örökös tag mind.

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    És tényleg van valaki, akinek annyira bilibe lóg a keze, hogy komolyan elhiszi, hogy 500 Euróért prémiumot kap és nem egy bontószökevényt? Nézd meg, miket adnak ennyiért BMW-ből a Mobile.de-n.
    Ember, azért ott sem megy ám olyan jól, hogy normál állapotú prémiumautókat dobnak szembe a kelet-európai kivagyi paraszttal gyakorlatilag ingyér.

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    Mit is kéne venni mondjuk 500 euro + 160ezer papirozás helyett itthon? Durván 300k alatt nézelődhetsz, van lanos, swift, rio, felicia, bravo, seicento, és ezek mind 2000 évjárat körül vagy régebbi. Ezekhez biztos olcsóbb az alkatrész, sőt nem is kell… hagyjuk már 😀 Gondolom volt sok BMW alattad és tapasztalatból beszélsz 🙂

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    Hiába mondasz bármit, el vannak ájulva egy Németországból behozott néhány száz euró fejébe egy szakadékot, mert köztudott hogy a német sem hülye hogy profi autót ad el, aztán ott van a hazai forgalomba helyezési költség, nem kevés, simán ott van a 160,000 forintnál, na ha ezeket figyelembe vesszük mindjárt ott vagyunk hogy ithon is vásárolható megbizható normális autó, aztán a bontókról már nehogy valaki elájuljon, egy lapát sz… az egész, na azt az alkatrészt beépiteni, utánna közlekedni, isteni lehet.

  • 2017.10.28. at 23:48
    Permalink

    50+ kommentes cikk, jönnek megint a berögzült előítéltek meg a szomszéd fiának a sógorának a meséi, és a márkasoviniszta papagájok akik még soha nem ültek abban amit fikáznak, de annál nem lehet jobb mint ami nekik van és ezt mindenhol minden alap nélkül hirdetik:) Tipikus… Egyszer meg kéne nézni, hogy hasonló árkategóriában mit kapsz másból, de azt is vezesd és lásd el alkatrésszel… Még egy ronda kompaktban is százszor különbül érzem magam, mint egy pár évvel fiatalabb hasonló kategóriás akármiben. (egy kupé meg még szép is, miért ne dobhatna rá párszáz eurót ha beleszeret?:) ) Ki kell próbálni. És itt nem kell megfizetni, hogy prémium márka, ezt zsebpénzért meg lehet venni és egy marék szotyi árából fenntartani. Annyi alkatrész van e36-e46-hoz mint égen a csillag, és ezért az árak is alcsonyak, a kopó dolgok meg nem kerülnek többe mint más márkáknál. Le van élve? 10-15 éves persze, hogy le! De még így is simán lehet jobb vétel mint amit itthon lehetne találni bármi másból.

Vélemény, hozzászólás?