Ez lesz az év autója? Mazda3 Sedan teszt

Mazda3 Sedan G120 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ötajtósok után szedánként is kipróbáltuk a Mazda3-at. Jó autó, bizonyos értelemben meglepően jó autó, de pár ponton azért bele lehet kötni.


Márciusban fogják bejelenteni, hogy az európai szakújságírók kiválasztottjainál melyik a 2014-es Év Autója. A Golf VII tavalyi sikere után. Jelenleg heten vannak még versenyben, egyikük a Golf-rivális kompakt Mazda3. Próbáltuk már ötajtósan benzin- és dízelmotorral is, majd jött ez a Sedan, ez a négyajtós, amivel jó két hetet közlekedhettem. És nyilván azon gondolkodtam, megérdemelné-e az Év Autója címet, ha már a 6-os nem kapta meg. Tényleg van olyan jó a hangzatos Skyactiv név alatt futó technológia, hogy a kis, mondjuk a Toyotához meg a Volkswagenhez mérten parányi japán cég begyűjtse első európai, komoly presztízsű trófeáját?
Hirdetés


A harmadik generációs Mazda3 ugye a harmadik Skyactiv-modell a CX-5 szabadidő-autó és a középkategóriás 6-os után. Megannyi részletes leírást követően ezúttal csupán néhány szóban foglalnám össze a jövőben továbbfejlesztendő Skyactiv lényegét: könnyű építésmód, s a turbósan divatos downsizingra fittyet hányva benzinmotorból kizárólag szívó van közepes és relatíve nagy lökettérfogattal. És szokatlanul magas, 14:1 sűrítési aránnyal. És takarékosan.

A Mazda3-at háromféle benzinessel lehet választani: van egy ezerötös 100 lóerővel meg egy kétliteres motor 120-165 lóval. Mind 4 hengeres, és még egyszer: szívó, nem turbóval lélegeztetett. A Mazda a középsőt, a 120-ast, a G120-ast várja legnépszerűbbnek. Ennek a gyári kombinált fogyasztása stop-start rendszerrel 5,1 l/100 km. Változó a szelepvezérlés, közvetlen a befecskendezés, könnyűfém a blokk, a nyomaték tekintélyes 210 Nm percenkénti 4000-es fordulaton, míg a teljesítmény 6000-nél tetőzik. A nem szerény méretű, szedánként a ferdehátúnál is nagyobb autó üres súlya 1,2 tonna, 100-ra 8,8 mp gyorsul fel, váltója 6 fokozatú, végsebessége közel 200 km/óra.

Szóval ez most akkor világbajnok, szenzációs dolog? Nem tudom, ennyire én nem vagyok oda érte, ám tény, hogy klassz, szerethető, s remélhetőleg megbízható, tartós is lesz. Azonban nem tudom elhallgatni azt az érzésemet, hogy egy kicsit túllihegett a sztori. Dicséretes a Mazda árral szemben úszása, dicséretes a mérnöki tudás, hogy papíron alig 5 liter körül eszik a kocsi meg 119 g/km a CO2-kibocsátása, s ezzel teljesíti a vonatkozó környezetvédelmi előírásokat, de.

De ez pusztán maszlag, púder, lufi. Nem feltétlen a Mazda lufija, hanem a rendszeré, ami kis túlzással csakis arról szól, hogy az adott modell a laboratóriumi körülmények között érje el a mi tudom én, hány g/km-es értéket, és akkor minden rendben van. Ilyen adókedvezmény, olyan, kitűnően kommunikálható számadat, marketinggépezet csúcsra járatva, a többi meg nem számít.

Mindez eszembe sem jut, ha a Mazda3 Sedan tesztautó döbbenetesen keveset fogyasztott volna. Ellenben „csak” jól, egész jól fogyasztott. És akkor felötlött, hogy édesapámnak anno volt egy céges Opel Vectrája. B Vectra 2,0 literes, 16 szelepes, 136 lóerős motorral. Emlékszem, ő nem szerette, neki kemény volt és rideg, a korábbi, szintúgy céges Peugeot 405 puhaságát inkább kedvelte, na mindegy. Az említett szívó Opel-benzinmotor se nem volt kiemelkedő kompressziójú, se nem volt változó szelepvezérlésű, se stop-startos, se fékenergia-visszanyeréses, cserébe nagy átlagban – nála - 6,5-7 litert fogyasztott. Ötsebességes váltóval. És jól is ment, majdnem ugyanolyan jól, mint ez a csoda-Mazda. És igen, az a Vectra is 1,2 tonnát nyomott.

Itt és most ki kell térnem arra, hogy tesztjeink során nem mérünk pontos fogyasztást, és ennek ezernyi oka van, nem taglalom. Lényeg, hogy a tesztfogyasztás alakulását is millió dolog befolyásolja. Ki vezeti, kik, hányan vezetik az autót, hol, mikor, milyen időben, milyen forgalomban, milyen tempóval, klímával vagy anélkül, utasokkal és csomagokkal a fedélzeten, vagy szinte üresen, milyen a városi/országúti/autópályás menetek aránya, Budapest-e a város, Budapest melyik része a város, forgatunk-e videót róla, vagy „csak” fotózzuk, elvisszük-e versenypályára, tele van-e a tank, vagy néhány liter valahol, valakinél már „eltűnt”, stb.

A fedélzeti számítógép adatát nyilván összevetjük a visszatankolás utáni eredménnyel, továbbá sokszor ugyanolyan körülmények között, ugyanakkor, ugyanúgy autózunk, s a rutin meg az évek sem mellékes. Egy-egy kocsit, ha átvesz az ember, nagyjából azonnal tudja, mennyit fog enni. Néha azért, ha nem is tudományosan, de igyekszünk egzaktak lenni. Ilyen alkalom volt például a Honda Civic 1.6 i-DTEC fogyasztástesztje, és el is kerekedett a szemünk, amikor kiderült, hogy valóban annyira étvágytalan.

Tehát Mazda3 G120. Senyvedtem vele pár napot a fővárosi reggeli-esti, még karácsony előtti borzasztó dugókban: computer szerint 9,5 liter. (A gyári városija 6,5.) Aztán kiszabadultam, jártam-keltem országúton, pályán is, ráérősen, nyugodtan. Ezt nagyon szereti nem csak a Skyactiv technológia, de majdnem minden autó: computer szerint 5,3 liter. (A gyári országútija 4,3.) Végül megint munkanapok, megint Budapest, de még kihaltan, iskolai szünetesen. Tankolás, autóleadás. A computer 7 litert mutatott, hogy a visszaszámolás után csöppet javuljon a helyzet: 6,7 l/100 km.

Szerintem ez teljesen jó, de semmiképp sem lehengerlő. Lehetett volna kevesebb, ha erre megyek és így megyek meg akkor megyek és főleg, ha sehogy, semerre és semmikor nem megyek, de ez lett, 6,7 liter, s beugrott apu Vectrája. Előtte az 1.6-os Peugeot 405 is hasonlóan fogyasztott. Hát hol itt a fejlődés? És mit talált fel a Mazda? Azt találta fel, hogy turbó nélkül is meg tudja oldani a 119 g/km-es CO2-t? Hurrá. Megérdemli ezért az Év Autója díjat? Egy fenét érdemli meg. Ezért nem. Azért sem, mert vélhetően tartós és megbízható lesz a szívó benzinmotor. De halló, csókolom, hiszen az összes többi benzines szívómotor is tartós és megbízható! Vagy legalábbis a többségük az.

Amivel – szerintem - a Mazda3 megérdemelné az Év Autója címet, az a futómű. És a váltó. Meg a kormány. Plusz a motor dinamikája, a turbókésedelem nélküli gázreakció. A dizájnt hagyjuk, az a vásárlásnál perdöntő, az objektív megítélésnél nem szabad, hogy az legyen. Egyébként bizonyos szögekből, mondjuk elölről a pajzsával baromi jól néz ki még ez a Sedan is, máshonnan pedig elég egy szerencsétlen a forma – az én meglátásom, tapasztalataim alapján.

Futómű? Elöl MacPherson, hátul többlengőkaros, pompásan hangolt. A viszonylag ballonos /60-as gumikon ügyesen rugózott az autó, a fekvőrendőrökön átlibbent, majd a fordulóknál nem ám kóválygott, hanem parádésan tartott még – direkt – túlvállalt, komoly tempós kanyarokban is. Karosszériadőlés minimális, útfogás stabil, ESP-beavatkozás csak, ha muszáj, egyenesfutás rendben, majdnem minden rendben. Majdnem, mert lehetne halkabb a futómű. Vagy hallhatnánk belőle kevesebbet.

És ha már csend: a mérés szerint közepesen csendes/hangos a Mazda3 (téli gumin, mérsékelten hideg időben, helyenként nedves aszfalton), megközelítés kérdése. Sztrádán, 130-nál hatodikban 2700-at forog a motor, jó hosszú az áttételezés (kettesben 110-et megy az autó, húzatva elég érces, nem szép a hangja). A váltó zseniális. Pontosan kapcsolható, a kar rövid utakon jár, nem gumis, nem nyúlós a váltási érzet, mint sok más márkánál. A kormány közvetlen, nem túlszervózott, van visszajelzés az út és a kerekek kapcsolatáról, nem is kevés. A fékezhetőséggel sincs baj.

A kormány és a vezetőülés is tág határok közt állítható, az üléspozíció jó. A kilátás bezzeg semmilyen irányban nem az, vaskosak a tartóoszlopok. Még egy fekete pont: a stop-start rendszer a korábbiakban, s ebben a tesztautóban is csak ritkán gondolta úgy, hogy működnie kéne, s amikor mégis leállította a motort, akkor kisvártatva érthetetlenül újraindította, de legalább gyorsan, vibrációmentesen. Pedig olyan nagyon hideg nem volt, a klíma sem ment.
Tetszett a holttérfigyelő működése, de az ilyen „félokos” kulcsoknak nem sok értelmét látom. A teljesen okosakat szeretem, amikkel soha semmi dolga az embernek, ezt viszont minden nyitásnál és zárásnál elő kell keresni és megnyomni… Tetszett az ülés, az A-oszlop viszont vaskos, sokat kitakar. Elöl kényelem van, hátul átlagos a helykínálat. A csomagtér nagyobb ugyan az ötajtóséhoz mérten, de kevésbé praktikus, belógó zsanéros. A hátsó üléseket a zsanérok melletti kis fogantyúkkal lehet előredönteni.
Tetszett a navigációs-multimédiás, 7 colos érintőképernyős cucc BMW iDrive-szerű kezelhetősége, hogy a váltásiesedékesség-jelző lefelé is működik, tetszett, hogy a hátsó ajtók majdnem derékszögben nyílnak. Nem tetszett, hogy a géptető kitámasztós (bár valószínűleg ritkán kell majd felnyitni), nem tetszett, hogy csak a vezetőoldali ablakemelő automata. És csupán a sofőr gombja megvilágított. Hogy a fordulatszámmérő kicsi? Szokás komoly jelentőséget tulajdonítani ennek az órának, de a hétköznapokban ritkán nézegeti az ember. Én azt hiszem, egyszer pillantottam oda, hogy leolvassam, mennyit forog a motor 130-nál…
Az anyaghasználat, a minőségérzet jó, tárolórekesz-fronton sem bukik el az utastér. USB-portból kettő is akad a könyöklőben. Az ergonómiai tökélyt amúgy ez a fura alakú kartámasz fúrja meg, de ennél tán fontosabb, hogy kézre áll a váltó, a kormányra élmény rámarkolni, s a pedálrend is megfelelő. Radaros segítséggel parkolni az autót kamera nélkül is gyerekjáték, néha, esőben egy hátsó ablaktörlőnek azért tudtam volna örülni.

A Mazda3 Sedan alapára (G100) 5 millió forint (Challenge felszereltségi szinten az amúgy 4,4 millióról induló ferdehátúé is ugyanennyi). A G120-é 5,3 millió. Széria egyebek mellett a visszagurulás-gátlós ESP, a függönylégzsák, a városi fékasszisztens, a bőrözött multikormány, a CD-t is játszó hifi, a kétzónás digitklíma, a Bluetooth-kihangosító, a tempomat is. A csúcson head-up display, adaptív tempomat, bi-xenon lámpa, távolságifényszóró-vezérlés, sávelhagyásra figyelmeztetés is van. Nem olcsó, sosem volt az a Mazda3 (Attraction + metál + navi tesztautónk ára 6 136 700 Ft), mindamellett versenyképes csomag a legjobbak mezőnyében. A szedánkedvelők számára is.
Értékelés
Pozitív
Elsőrangú futómű, váltó és kormány, erős, nem szomjas motor, jó üléspozíció, minőség, felszereltség, várható tartósság
Negatív
Szedánosan korlátozott praktikum, legfeljebb közepes helykínálat, hektikus stop-start, versenyképes, de magas ár
Árak
Tesztmodell alapára
5 299 900 Ft (2014.01.15.)
Tesztautó ára
6 136 700 Ft (2014.01.15.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
210 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,8 s
Végsebesség:
198 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4580 mm
Szélesség:
1795 mm
Magasság:
1450 mm
Saját tömeg:
1190 kg
Össztömeg:
1800 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
limuzin
Csomagtér:
419 l
Belső szélesség elöl:
1400 mm
Belső szélesség hátul:
1360 mm
Belmagasság elöl:
910-980 mm
Belmagasság hátul:
910 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1300 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1030 mm
Csomagtér magassága:
500 mm
Csomagtér hossza:
950 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1770 mm
Raktérnyílás szélessége:
1060 mm
Raktérnyílás magassága:
420 mm
Motor és váltó
Motor:
Otto
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
210 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
198 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,8 s
CO2-kibocsátás:
119 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,7 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 15:06
    Permalink

    Az apám egy 95-ös gyártású 2.0 136 lóerős Vectrát hajt a mai napig Németországi útjai során. A kocsiban több mint 300.000km van. Autópályán GPS szerinti 140nél kijön 6.5-ből. Városban elmebeteg móddal sem ment még 9l fölé.
    De ha az ember ésszel gondolkodik, rájön h 1995 20 éve volt. Az a motor ami a Vectrában van ennél is idősebb konstrukció. A Vectra nehezebb is. Most arról vitatkozni h egy 2015ös mazda 3 jobb e, fölösleges. Hiába nagyobb kategória volt a Vectra, 20 év alatt a kompaktok rengeteget nőttek. És a szerző azt állapította meg, hogy a Vectrában semmilyen fogyasztás csökkentő felszerelés nem volt, a Mazdában meg sorolni is nehéz. Illetve itt ájuldozik mindenki h micsoda nagy dolog h a Mazda széllel szembe hugyozik, de ha jól megnézitek, egy 20 éves motor is tudott hasonló adatokat produkálni.

  • 2017.10.29. at 15:06
    Permalink

    Tegyük hozzá h 10-15 éve nem volt bioetanol a benzinbe keverve. Ez kb 1.5lier/100km.

    Az hogy egy autot csak kimélosen lassan papásan hajtasz folyamatosan az nem biztos h jot tesz neki.

    Egyébként meg télre letenni a kocsit? Há
    az autó van értem nem én az autóért

  • 2017.10.29. at 15:06
    Permalink

    [i]Apám Vectrájának .. adatai azért maradtak meg bennem, mert írta. És szinte mindig ugyanott tankolt.[/i]

    Ha ez így van, akkor megkövetlek. Ez tényleg alapot ad átlagfogyasztás számítására.
    És igen, én is ismertem embereket (nagyapám is), akik mindent vezettek egy füzetben. Akkoriban sokkal nagyobb becsben volt tartva “az” autó. Ezzel együtt igaz az is, hogy ezek az autók “kövér gázt” nemigen láttak.
    Sőt szegény nagyapám autója nem hogy kövér gázt, de még téli üzemmódot sem látott, mert a papa szeptember tájékán kivette az autóból (Dacia 1300) az akksit, felvitte a lakásba a meleg kamrába, a kocsit pedig visszatolta a garázsba. Az akksi valamikor május környékén került vissza az autóba.
    Első gazdásan, 16 évesen kb 60.000 volt az autóban. 🙂 És az a 60.000 is igen finom használat mellett került bele.
    Na ilyen ma már nincs.

  • 2017.10.29. at 15:06
    Permalink

    Igaza van a Cikkírónak! ha az Opel nem is,más autók(japánok és nem japánok) biztosan fogyasztottak abból az időből hasonlóan.Akkor hol itt a fejlődés?Abban viszont nem vagyok biztos,hogy ez az emelt kompressziójú skyactiv technology olyan tartós lesz csak azért mert nincs rajta turbo.Akkor meg mi az előnye?Az,hogy nincs hátránya vagy más mint a többi?Ezek is kezdenek” elfranciásodni”.

  • 2017.10.29. at 15:06
    Permalink

    Ahogy a cikkben írtam, ezernyi oka van, hogy miért nem végzünk hiteles mérést. Az azonos kútoszlopos megoldást természetesen mi is csináljuk alkalmasint. Amikor pedig a vectrás párhuzam eszembe jutott és leírtam, már akkor tudtam, hogy bőven lesz rá kontra. De szerintem ez így normális. Ami nem normális, az az, hogy mindenki (tisztelet a kivételnek) esküdözik így meg úgy, hogy az ő autója a legtakarékosabb a bolygón és ő a legnagyobb spórmester. Apám Vectrájának és minden más kocsijának adatai azért maradtak meg bennem, mert írta. És szinte mindig ugyanott tankolt. Ez van.

  • 2017.10.29. at 15:07
    Permalink

    Nem hinném, hogy japánfóbiám van, s a németeket sem preferálom. Azt szeretem, ami jó, és egyáltalán nem érdekel, hogy japán, német vagy mondjuk nyugat-szamoai. És nem, nem az autókat hasonlítottam össze, hanem csak fogyasztási párhuzamokat vontam. Ez a Mazda sok szempontból nyilván ezerszer jobb autó az említetteknél. Ja, és a marketing turbós szókapcsolat nagyon tetszik!

  • 2017.10.29. at 15:07
    Permalink

    Köszi a spritmonitoros dícséretet. Én ezen az oldalon lévő tényleges átlagos adatokat tartom valósnak. Elég nagy adathalmaz.

    Viszont meg kel lvédenem a szerzőt, mert tankolás után számolta a végén az átlagot:
    ” Végül megint munkanapok, megint Budapest, de még kihaltan, iskolai szünetesen. [b]Tankolás[/b], autóleadás. A computer 7 litert mutatott, hogy a [b]visszaszámolás[/b] után csöppet javuljon a helyzet: 6,7 l/100 km.”

    Viszont továbbra is bárgyú összehasonlításnak tartom a Vectrával, esetleg egy 1.8 125 lovassal, de akkor is az a vezetési stílus nagyon nagyon papás. Tudom mert B Vectra 1.6-tal csináltam 6 litert pályán 100-110el. Szóval ki lehet hozni, elhiszem, de az nem vegyes fogyi, hanem egy elég odafigyelős vezetés.

  • 2017.10.29. at 15:07
    Permalink

    2 dolog:

    1.
    Megeszem a fülemet ha egy 2 literes 16 szelepes B Vectra 6.5-öt eszik. Egyszerűen képtelenség. Tapasztalatból mondom.
    A valóságot Szasza írta le. Városban 10 alá nemigen vihető (de inkább 11-12, ahogy Szasza is írta). Autópályán lehet 8, de csak ha nem nyomod ki a szemét.
    6.5-öt max egy körpályán fix 90-es tempóval tudhat.
    Szóval a cikkíró vagy rosszul emlékszik…vagy…és itt jön a lényeg: rosszul mér!! És ebből jön a 2. kérdésem.

    2.
    Egy autós szakújságíró hogyan írhat – részben vagy főleg fogyasztási adatokról – szóló cikket a fedélzeti computer által mért adatokra hagyatkozva.
    A computer tökéletes marhaságokat tud kiírni. Az én autómban kb. 20%-ot csal a computer….természetesen saját javára.
    Véleményem szerint egy szakcikkben fogyasztási adatokat írni kizárólag (!) mért adatok alapján lenne szabad.
    Nem oly nehéz. Teletankolom, megyegetek 200 km-t országúton, s újra teletankolom. Ezután megyek 100-at városban és újra teletankolom.
    Mivel a “teletankolások” között is lehet eltérés (pár ml vagy pár dl is), ezért annál pontosabb az eredmény minél hosszabb táv után tankol az ember újra tele. És igyekszik ugyanannál a kútnál, de legalábbis ugyanolyan módon “teletankolni”. Értem ezalatt, hogy pl. “kattanásig” vagy “csurig”.
    De nem is tudom minek részletezem hogyan kell fogyasztást mérni, mert ezt szerintem mindenki tudja.
    Az összes ilyen “ezt írta a computer”, meg utólag átlagoltunk stb….ezek nem valók semmire.

    Mellesleg megdöbbentően sok ember mer meggyőződéssel nyilatkozni az autója fogyasztásáról az alapján, hogy mit ír ki az a sz.ros computer. Van ismerősöm, aki szentül hiszi, hogy a manuális váltós kb. ’98-as 528i BMW-je az 9 litert eszik városban. Mert ezt írja a computer :). Jó. Nem ért hozzá. Hát istenem.

    Na de mit keresnek ilyen adatok egy szakcikkben?

    …és még valami: aki a spritmonitor-os adatokat beírta annak jár a piros pont részemről. Tőlem azért, mert nem ismertem az oldalt :).
    De leginkább azért mert nagyjából az a valóság.
    2l-es 16 szelepes B Vectra vegyes fogyasztás mellett 9 liter.( és ez a németeknél szerintem 90% országutat jelent).

  • 2017.10.29. at 15:07
    Permalink

    Igen,igazad van, de a 220 km-s sebességnél a CX-5-ről beszélgettünk, nem az új 3-s mazdáról. De azt gondolom,hogy a 200 km-s sebességet szokni, tanulni és bírni kell, még laza autópálya mellett is. Hogy a barátom hol ment a CX-5-l 200-t, azt nem tudom, de tudhattná-szakember létére- hogy mivel lehet stabilabbá tenni a kordéját. Helyette beijedt, eladta és vette a használt golfot. Nekem nincs gondom a 3-s mazdával, tisztességgel bánok és járok vele és nagyon élvezem, ahogy “kigurul” mindent, amit kell.

  • 2017.10.29. at 15:07
    Permalink

    220 nál a LED lámpás Saab 9-3 2 utolsó facelift “is hagyott kívánni valót a viselkedése pedig az 1 kategóriával nagyobb kocsi stabilabb kaszni mint a Mazda 3 egyébként a Jetta mk5 ami egy Golf5 4ajtósban is szépen imbolyog 200 nál huzamosabb ideig így taposva szépen ki is lehelné a lelkét … optimális tempó aminél még nem kell szétfacsarni az izgalomtól a kormányt közúton 160 pályán olyan 180 körül van afelett már érdekesen viselkedik . De ezeket a kocsikat erre is találták ki elvégre a 200 az majdnem a vége már ne várja senki hogy ott is ultra stabil lesz . Egyébként Magyarországon hol lehet menni büntetlenül ennyivel ? Akinek meg az kell vegyen bele Koni gátlókat és ültetett futóművet .

  • 2017.10.29. at 15:07
    Permalink

    Igen, erre az autóra mondta a barátom,hogy 200 Km/h-nál bizonytalanná válik a kormányzása. Magam csak kb. 600 km-t vezettem egy alkalmi úton, igaz, 140 fölő nem mentem soha, de nagyon tetszett a kordé! Megjegyzem csak olyan autóval megyek 200 km/h felett, amit tökéletesen ismerek – na és persze a munka megköveteli, de “azok” prímák, megbízhatóak.
    Na és persze mire beszélték rá barátomat-mert eladta a CX-5-t-egy négyéves golfra.Szerirntem azt sem tudta, hova nézzen 200-nál félelmében-de ezt csak halkan mondom.

  • 2017.10.29. at 15:07
    Permalink

    Mazda CX-5 2,2 AWD,aut.15600 km-rel városban 8,5;Budapest-München tempomat/130-al 6,1-6,3.Féltemtőle de KIRÁLY kis kocsi:D.Kényelmes,jól vezethető,HIHETETLENÜL csöndes,és nagyon tetszetős a designja.Barátom vissza is adta a céges Business passátját(hála a porsche kíváló szervízszolgáltatásának) és kért egy Mazda6-os dieselt.Saját bevallása szerint nem bánta meg.(Pedig világ életében a passat volt az istene)

  • 2017.10.29. at 15:07
    Permalink

    Kedves Szerző!
    Jó elfogadom (elnézést) a papa vezette Vectrát, de KÉREM csak akkor hasonlítsuk össze az autókat, ha ugyanolyan feltételeket biztosítunk (mai forgalmas városi , és országúti forgalom és nem 10 évvel ezelőtti) és hasonló teljesítményt MINDEN szempontból. Az Ön cikke alapján ezt a Mazdát ezek szerint bármivel össze lehetne hasonlítani, akár egy jó szériás E36-al vagy opel astrával vagy Peugeot 406-al vagy bármilyen autóval kivétel nélkül (MERT részletekbe biztos találunk olyat amiért pont előnyösebb vagy egyenlő a régi autóval) – de összességében egyáltalán semmi köze a két autónak egymáshoz! Miután elég sokat használom a szüleim Vectráját (bár én Accordos vagyok) még1szer megismétlem a Vectra meg sem közelíti a szóban forgó g120-at, úgy hogy semmilyen párhuzamot nem mondanék , írni meg aztán végképp nem írnék a két autó között! De ez az Én véleményem!

  • 2017.10.29. at 15:07
    Permalink

    Itt inkább arról fúj a szél , hogy a szerző Japán fóbiás és a Német gyártmányokat preferálja … de pont az ilyen teszteknek kellene pártatlanak lenniük , hogy aki elolvassa és a tesztekben szereplő autók valamelyikében gondolkodik annak segítséget nyújtson adott esetben a döntésében !!! Olvasom itt mikkel hasonlítják össze szerencsétlen autót … Golf 3 1.4 8szelepes ???? ne vicceljünk már hol van az ehhez ????? 17 másodperc alatt éri el a 100 at és szakadéknak hátszéllel tud max 180 km/h-t nem mellesleg jó 300 kilóval könnyebb mint a szóban forgó tesztautó . Ennyi erővel egy első szériás Suzuki Swift-et is fel lehet hozni hogy azzal el lehet járni 5 literrel mert kb Trabant súlyban van az egész autó és nem kell 1.2 tonnát cipelnie a motornak . Vicc !!!! Nekem német autóm van és a következőt is annak szántam sőt már nagyon régóta csak németeket vettem … de szinte 90% ig biztos vagyok benne , hogy a következő autóm nem német lesz … miért is … . baromi drágák a tudásukhoz képest , 2. viccesen sok a kötelező szervizek számlái , 3. rettentően sok az alkatrészek ára , 4. a konkurencia felért arra szintre ahol a németek járnak és még olcsóbbak is . 5. német autó szervizek olyan arrogánsak hogy az ember azt gondolná ők szarták a spanyol viaszt . Lentebb írtam , hogy egy általam felszerelt 1.4 tsi Új Jetta 7 és egy ugyan úgy felszerelt Mazda 3 között 1 millió forint a különbség a Mazda javára … és papíron van 1 liter fogyasztás különbség a Vw javára … de csak papíron van valóságban nincs … akkor minek ha olcsóbb is ugyan olyan jó minőségileg és technikailag is garantálhatóan tovább tart egy szívó motor mint egy marketing turbós????

  • 2017.10.29. at 15:07
    Permalink

    Még egyszer utoljára: az az autó 6,5-7 litert evett, ahogy a “kedves pap” vezette. Ésszel, nem gyorsulgatva, de soha nem lassabban az átlagforgalomnál. Sokat autópályán is. Amikor néha én vezettem, akkor is elment 7,5 literrel. És még egyszer utoljára: azt a bizonyos Vectrát nem szerettük. Viszont nem volt 6-os váltós, stop-startos, fékenergia-visszanyerős, alacsony gördülési ellenállású gumis, skyactiv meg mqb meg emp2, stb.

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    Hogy mi a különbség a Mazda 3 G130 és a B Vectra 2,0 literes, 16 szelepes, 136 lóerős autó között kedves cikk irója?
    A családban van kettő Vectra (nagyon szeretjük, egyik nagyon megkímélt, másik bevásárló mászkáló autó), egy Corolla és egy Accord. Megjegyzem a Vectra városban 10-11 l fogyaszt, országúton 90-nél nulla gyorsulásnál eszik 6,7-et. Szóval a kedves pap Vectrája az bizony csak a mesébe létezik (mert átlag 8 alá szinte sehogy nem lehet vinni !!! de miért is kellene hisz egy 2.0 Benzinesről beszélünk), mert 1: eléggé szervizigényes a corollához (mazdához, accordhoz KÉPEST) 2: fogyasztása MÉG CSAK MEG SEM közelíti a Mazda (corolla, accord jó fogyasztását). 3. közel sem ad annyi dinamikát (gyorsulást 0-100-ra ; 80-120-ra mint bármelyik hasonló mazda vagy corolla vagy accord benzines ! Szóval a cikk írója inkább felejtse el a kedves pap Vectráját, mert kb. annyi köze van a mazdához meg a hasonló japán autókhoz (és ezt úgy írom, hogy én is szeretem valahol a Vectrát mert a maga módján szuper autó) mint gizikének a gőzekéhez 🙂

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    A tények: 1468 km megtétele után a 3-as 5.9 liter fogyasztást mutat. Ebben van autópálya, egy- és kétszámjegyű út, de 110 Km/h-nál gyorsabban nem mentem pályán sem!

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    Én láttam 2 Ford Focus kombi 1 literes turbósba az átlagfogyasztás kijelzőt 5,5 meg 5,7 voltak, gondolom nagyon spórolósan járhattak velük de ez igaz. Ha dinamikusan vannak használva én elhiszem hogy akár 10 litert is le lehet nyomni a torkukon. A turbot meg vissza kell hűteni, akkor sokáig bírja persze ha nem konstrukciós hibákkal rendelkezik mint a VW csoportos méretcsökkentett turbós autók.
    Én a Skyactiv motorok tartósságára csak annyit mondanék hogy majd kiderül hosszú távon mit tudnak, de egy mazda szerelőtől hallottam hogy volt már vele probléma.

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    Teljesen igazad van, ez csak “after market”, a turbóval csak a gond van! Egy jó japán szívó benzines, meg millió km-t megy el! Volt szerencsém, céges turbós kocsikhoz is,(hála isten az csak céges volt!) a szívó benzinesek valóban tartósabbak kevesebb a gond velük, viszont mivel régebben a sógorom kintről hozott be kocsikat, ezért jó pár típust kipróbáltam, szerintem a régiek többet fogyasztottak!!!! Pl, a 8szelepes 1.4-es III-as Golf simán városban 10litert produkált, országúton 7-8litert, a maga 60lóerejével!!! Most meg itt egy 1,6-os 132lóerős Corolla, országuton 120-130as tempónál szintén 6,5-7liter!!! Egyébként a turbós kocsik alacsony fogyasztása nagy kamu, ráadásul nem is olyan tartósak!!!

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    Elnézést Kántor Úr! Ekkora bar…ságot a 2literes 136lovas B vectra mikor evett 6,5litert!!!???? Nekünk is volt, városban a 11-12liter alap volt, országúton ha nem 50km/h-val nagypapázik valaki hanem óra szeinti 100-110km/h val halad akkor minimum a 8liter!!! Viszont az új Mazda6 2,5-ös benzinese 130-as autópályázásnál valóban 7litert evett!!!

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    A szerzőnek / szerkesztőségnek van egy érdekes teszt javaslatom! Szerezzenek egy előző Mazda 3-ast 2 ezres 150 lóerős benzinmotorral és ereszék össze a fenti példánnyal. Megdöbbenve látom (a net szerint), hogy a most leköszönt 3-as súlya lényegében megegyezik az újjal azonos köbcentis motorok esetén. Szóval, tankoljanak ugyanott, induljanak egyszerre, egymást követve, és tegyenek meg jó sok kilométert Budapesten és a környékén. Nem számít a napszak sem, bár előnyős lenne az átlagos hétköznapi forgalom. A végén ugyanott tankoljanak ismét. Kiderülne, hogy menyire hatékony az új motor. Stop-startot ki kéne kapcsolni vagy ha nem lehet, akkor a régebbi kocsiban is legyen egy hasonló szerkezet. A kerékméret lehetőleg legyen azonos. Legalább a szélesség, ha más nem is!
    Üdv!

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    Sötétített ablak: tőlem mindent megkérdeztek, mindent megbeszéltünk és olyan autót kaptam, amiről szó volt! De az 1987-ben vásárolt 323-nál is / Ausztriában történt-Bécsben/ tökéletesen tisztáztunk mindent és azt is megtehettem,hogy a sedán mazdára kértem egy hátsó ablaktörlőt-az üvegbe szerelve! Nem volt semmi akkor, de megtehettem és így kaptam meg, sőt az elektromod tolótetőre is rábólintottak! Azért halkan megjegyzem, a 27 éves mazdám még jobban fogyaszt, mint az új hármas, de erre is van magyarázat, ezt mindenki tudja. Szóval nem veszem be a hantázó -nagyot mondó autósok fogyasztási “rekordjait” és nem dühöngök ha a gyári adatnál-egyenlőre- többet fogyaszt a kordém.

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    Egy nagyon jó barátom nemrégen vásárolt egy cx 5-t és az volt a problémája,hogy 200 km/h-s sebeségnél bizonytalan a kormánymű….Magam sem értettem, de neki nem az a problémája,hogy 200-nál mennyit eszik a mazdája! Azok az autók, melyek vastagon 150 körül v felett húznak el mellettem, nem hiszem,hogy a fogyasztással fogglakoznak! Tehát aki megteheti,hogy márkás autóval közlekedik nap mint nap, azt nem igazán érdekli, hogy 6 -t v 7-t eszik az autója. Ha egy autó a mai kornak megfelelő technikával a fogyasztást levarázsolja 5-6 körülire és mellette egy remek formát hoz karosszériában, megbizhatóságban és minimum 5-10 évre vesz autót, akkor érdemes a mazdára gondolni. Az valóban igaz,hogy egy 20-25 éves srác nem mazdát akar, nem is neki készítik elsősorban, hanem inkább negyven és feletti korosztálynak. /1/

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    Az viszont nem tetszik benne hogy erőltetik ezt a gagyi sötétített oldalablakokat Mazda 6 nál is meg itt is úgy néz ki a kocsi mint egy sufnituningos lada … had döntse már el a vevő hogy kéri e az ablak sötétítést vagy nem … egyébként sem feltétlenül a 20 éves korosztály vásárolja mert az inkább vesz egy használt golfot hanem a 30+ felettiek nekik meg már nem kell sötétített hátsó ablak …

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    Mint látszik az autón alig van benne pár kilométer szerintem térjünk vissza egy tartós teszt alkalmával a városi fogyasztásra … garantálható a jól bejáratott motor minimum 1-1.5 literrel kevesebbet fog enni mint ez a még nyers motor … de a fogyasztási adat az csak egy dolog én konfigoltam egy Jetta tsi-t 122 le vel és konfigoltam egy szóban forgó Mazda 3at a jetta nekem megfelelő felszereltséggel 7.000.000 forint a mazda meg 6.000.000 a kettő között van 1 millió forint fogaysztásban papíron a jetta javára van írva 1 liter a valóságban viszont biztos hogy ez a különbség 0 közeli lenne … na már most 420 forint 1 liter benzin ami azt jelenti hogy a jettával 238.095 km et kellene menni hogy ” ha spórolna egyáltalán ” hogy a többlet költségeit 0 ra redukálja a Mazda 3 al szemben és akkor még nem beszéltem a Vw borsosabb szervizköltségeiről … szóval engem meggyőzött még akkor is ha városban eszik 10 litert a kocsi .. mert bőven olcsóbb mint a konkurenciái ráadásul nincs benne turbó ami majd garancia idő után hipp – hopp elromlik véletlenül …

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    Tisztelet illeti a Mazdát, hogy egy járatlan úton próbálja fejleszteni a motorjait. Azonban, ha csak a fogyasztás felől közelítünk akkor ki merem jelenteni, hogy alig számít a magasabb sűrítési arány. A 190 Nm helyet 210-et produkál az új 2 ezres motor. Ez alig enged hosszabb áttételt. Egyenletes haladásnál, országúton vagy autópályán talán érezhető lesz 2-3 deci különbség a skyactiv javára, de városban ez nem jelent előnyt. Ott kizárólag a súly és a stop-start rendszer hoz valamit, ami nem is kevés. Ráadásul a kondenzátoros tárolás bizonyos esetekben (sok de rövid meg-meg állás) nagyobb előnyt jelenthet. De ahogy a szerző is tapasztalta, a budapesti belvárosban ez talán még hátrány is volt, amit a 9,5 l (még ha csak a fed.comp. szerint is) bizonyít. Ezt nagyon jól alátámassza egyik konkurens honlap által átvett cikk. Elnézést, hogy ide másolom, de pontosan ehhez kapcsolódik, már a MÁRKA okán is!
    http://autopult.hu/kulfoldi-sajto/vajon-mennyire-hatasosak-a-start-stop-rendszerek-kattintson-es-kiderul.html

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    Én 268.XXX km et taposom most a kocsiba vadonat új volt mikor beleültem még minden gyári benne annak ellenére hogy kb 3000 km volt benne mikor kapott egy tuning dobozkát és az okosok riogattak vele hogy majd ezt meg azt tönkreteszi nos nem tette tönkre semmit mert nem ész nélkül lett felhúzva a kocsi kb 120 le és 280 nm a gyári 105 és 250 helyett … a 2tömegű lendkerék most kezd el 1000-1300 fordulatszámnál picit meg meg csúszni ha kigyorsítok és már van hangja is .. nekem az volt a tapasztalatom , hogy bármelyik új autót néztem mind kb a 2. kötelező olajcserénél ami 60.000 km ” valójában nálam ez már a 4. volt akkor ” kezdett elhalkulni a motor és jobban fogyasztani ezzel párhuzamosan dinamikusabban is menni … De a Saab is amiben egy Fiat féle Mjet motor volt amit az Opel átalakított is kb ennél a futásteljesítménynél kezdett jól menni . Lehet a benzinesek előbb bejáródnak nem tudom majd kipróbálom nyáron akkorra tervezem a cserét és már nem kell diesel kocsi …

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    Pedig érdekes módon nagyon sok mazda-látógatót maga a “ruházat ” vonz. Láthatóan tetszik a karosszária vonalvezetése, rajzolata. Tán még is van benne valami…..

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    U.I. A Vectra nem termeli a benzint minta sok Suzuki, de kényelmesebb. Volt SX4-m, nem igazán hosszú távú utazó autó, inkább rohangálós. És megbízható.
    A Mazdában csak az zavaró, hogy magas az övvonal. De talán így biztonságos.

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    most más a helyzet, bár a legtöbb extra csak parasztvakítás illetve vezetni, parkolni nem tudóknak van. De minden ember más.

    ezzel maximálisan egyetértek

    a 626-os Mazda kényelmével is

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    Tudni kel a dolgokat a helyükön kezelni. Speciel 2.0-s Vectra-m vam. A Mazda motorja minden bizonnyal kifinomultabb, nem csipegeti az olajat, mint az Ecotech mototrok. Jelenleg 230e km-t mutat az órája…na ja, minden bizonnyal annyi van benne. Érezzük a cinizmust. Csak a pontosság kedvéért: a Vectra saját tömege 1360, fiatalon biztos volt benne 136 ló. Városban még a saját kezelési könyve szerint is 9,5-10-5 l-t eszik városban, és valóban, megeszi a 9,5-t. Jól csak 3000 alatt fogyaszt (ez 120km/h)….el kell olvasni a kezelési könyvet. Tudtam vele 6,4 /100km fogyasztani autópályán, országúton vegyesben. És ehhez nem kell forgalmi akadálynak lenni. A legjobban a 100-110-et szereti. 60 km/h felett minden megolgható vele 5.-ben, ha nem akarunk sportolni, vagy szűk helyekre beférni előzésnél. Ennek is belóg a zsanérja a csomagtartóba mégis belefér 3 nagy darab sporttáska, próbáltam, újítottam fel lakást, csak a nagydarab bútorok nem férnek bele. Nem megy tünkre a gázrugó, a Mazdánál sem.
    Volt ’83-as 626-os 2.0 Mazdám, máig az egyik legjobb ülése volt, egyszerű volt mint a 100-as szög, és mindíg ment. 3.-ban megfutotta a 130-t és eljárt 5,5-8,5 literből. Az akkori Golfok a nyomába sem értek a felszereltségének, most más a helyzet, bár a legtöbb extra csak parasztvakítás illetve vezetni, parkolni nem tudóknak van. De minden ember más.

  • 2017.10.29. at 15:08
    Permalink

    Az a Vectra összességében valóban nem volt valami jó autó, de tény, hogy tudott olyan takarékos lenni, mint egy ma szupertakarékosnak mondott modern csoda.

    És szerintem a Mazda3 lesz az év autója, de majd meglátjuk.

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    Igen, ha jól emlékszem, azt a Vectrát édesapám 70-80 ezer km-rel kapta használatra. Szerintem azért a mai motorok már jóval hamarabb “összekopnak”. És hamarabb ki is múlnak vagy legalábbis elfáradnak, pláne a turbósok. Jó pár év múlva majd meglátjuk, milyenek ezek a Mazda-motorok.

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    Szerintem a Mazdák új formavilága igen tetszetős és örvendetes az egyediségre való törekvés.Összehasonlítva a közvetlen konkurensekkel( Toyota,Honda) kicsit tradicionálisabb.De lehet hogy a modernebb formákat meg szokni kell.Ami a belteret illeti, ott viszont tetten érhető az egyhangúság ami a legtöbb japán autóra igaz.Az anyagok textúrája is ezt tükrözi számomra.Generációról generációra drágábbak az egyes modellek de a beltérben még mindig a 10-15 évvel ezelőtti megoldásokat használják.Lehet,hogy a műszaki fejlesztésekre költik a sok pénzt ami indokolja az áremelkedést?

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    “Hol itt a fejlődés?” Kérdésnél azért felnevettem. Pont a B Vectrával való összehasonlítás [i](ugyan csak a fogyasztás + menettulajdonságok terén – bár ott meg lett jegyezve, hogy a Mazda más kategória… Illetve szerencsére megjelenik az igazság is, miszerint édesapa azért megtapasztalta az olyan jól fogyasztó Vectra árnyoldalait is 🙂 )[/i], illetve a kicsit fikázó(nak tűnő) megnyilvánulás okozta azt, hogy csak pislogtam a cikk olvasása közben.

    Ha az említett szörnyűség (Vectra) megnyerte volna újkorában az Év Autója díjat, és tényleg minimális fejlődés lenne érzékelhető a két autó között, akkor elfogadnám a kétkedést, de ez a valóságban messze nem így van. Nem valószínű, hogy pont a Mazdáé lesz a cím, de nem véletlenül kerülhetett az x db autó közé, akik esélyesek arra a bizonyos díjra.

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    A barátom mazda hatosának három éves korára tiszta rozsda volt az egész alja a takarólemez alatt.Amikor a szakszervízben felemelték megkérdeztem,hogy ez normális-e, a szerelő azt mondta mindegyik ilyen.Azóta nem gondolkodok mazdában,mégha jól néz is ki.

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    Az én 2006-os Mazda 3 sedanomon a csomagtartó fedelét, nagyon okosan kis teleszkópos szerkezet mozgatja, ami nem lóg semmit a csomagtérbe, mind a 4 ablakemelő autómata, van térképzseb az ajtón.
    Bármit csinálok 7,5 eszik(1.6 , 105LE).S.T.B.
    Nem nagyon értem a fejlesztés irányát?!?! …,de az tény,hogy gyönyörű, legalább is nekem.

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    Nincsenek rendben az arányok. Bizonyos szögekből kimondottan esetlen, aránytalan forma. Nem vitatom, hogy műszakilag rendben van, de nagyon béna volt, aki rajzolta.

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    Nem vagyok elfogulatlan,mert 1987 óta hajtok egy 1.5-ös 323-as sedánt,most is remek formában van / nem kell nyitogatni a motorháztetőt / és mellette az új hármas sedánt. Azért maradtam a japán kocsinál,mert különleges, mert javíthatatlanul egyedi, unalmasan jól viselkedik és mindenki rácsodálkozik:jé, ez milyen autó? Olyan, ami tetszik,de nagyon, küllemre, jó beleülni, érzem, hogy együtt forog velem minden, ahogy én akarom, a kzem alá dolgozik és élvezetet okoz maga a vezetés! Az új sedán sem kivétel: simulékony, minden rezdülésed érzi és gyönyörúség vele együtt utazni. 1400km után 5.9 litert mutatott a számláló, igaz, ebben sok volt az autópályás táv. Nelem nem hiányzik a térképtartó,mert volt a 110-s skodámban és kellett,mikor az osztrákokhoz mentünk. Szóval ebben a sedánban is meg van az, ami akkor a 323-asban megvolt:egyedi,izgalmasan jó a formája, remekül vezethető és ami kell, mindent tud. Nem gyorsul 5 sec. alatt 100-ra, de nem is azért vettem, hanem mert egy különleges , remek és új autót szerettem volna és meg is kaptam.

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    Mikor először láttam képeken akkor nem tűnt rossznak külsőre, de élőben valahogy nem nyerte el a tetszésemet, ráadásul a belseje hasonlít egy unalmas német autó belső terére, semmi különlegesség nincs a kialakításában, motorok terén sem valami nagy szám.

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    Érdekes ez a vectrahoz való hasonlítás..
    Egy bejáratós Mazda 3 tényleges vegyes használatban 6.7l
    Spritmonitor adataia alapján:
    Mazda 3 g120 6,69l összátlag, mind az első pár 1000km-t nyüvi
    Opel Vectra 2.0 136 ps 8,91l az öszsátlag
    VW Golf VII 1.4TSI 122 ps 6,91l az öszsátlag

    Sokkal több használói adat alapján az vectra átlagosan többet eszik. Ezek szerint a Golf VII is annyit tud, mint a Vectra…

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    A B Vectra fogyasztásához csak annyit fűznék hozzá hogy az már valószínű túl volt a sokadik kilométereken teljesen összekopott motorral ez meg egy teljesen új autó nyers motorral . aki járatott már be új autót az tudja , hogy a mai motorok nagyjából 40.000 -60.000 km környékén kopnak össze annyira hogy a többlet súrlódási veszteséget minimalizálják . Nekem pl a pdtdi bejáratós korában soha nem ment 6.5 liter alá a közúti fogyasztása ” gyári 4.5 liter volt” most meg 4.2 liter városban 9.5 liter ” gyári 7 liter ” volt bejáratósan most 7.5-8 liter . Szóval nem kell lehúzni a kocsit csak azért mert pár literrel többet fogyaszt mint a gyárilag megadott érték meg kell nézni egy turbós csodát mennyivel fog többet enni a gyári fogyasztásnál.

    Szerezzetek be egy jól bejáratott 50.000 km körüli példányt és annak mérjétek meg a tartósan a fogyasztását nem úgy hogy beülök vele megyek hidegen 10km et és kiszállok … hanem ugyan ezt 100km re vetítve folyamatosan .

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    En egy 93-as 323-at hajtok, 1.7 turbo Isuzu dizelt. Az autos ember tudja mirol beszelek ha azt mondom, egyben van. Minden mukodik, nincs zorges, tartos a cucc, no. A futomu, helykinalat mai ertelemben is jo. A zaj persze tobb, es rohad, de amikor megnyom az ember egy gombot vagy kapcsolot, vagy csak 110 korul csapat, az orokkevalosag erzetet adja az egesz 🙂

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    A Mazdák hibája nem feltétlen az “elmálló” beltér (ha a Mazda elmálló, mit mond a Mégane-ra, C4-re?), inkább a bőrkormány, váltógomb anyag nem az igazi, de azokon könnyen lehet segíteni.
    A legnagyobb hibája a Mazdáknak a rohadó kasztni, és a kritikán aluli szervizek, az alkatrészáraikról nem is beszélve. Ezen kellene fejleszteni. Műszakilag, tartósságra (kasztnit kivéve), vezethetőségre etalon autók!

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    Ami egyértelműen észrevehető és szerintem jó irány:A japán kocsiknál újra önálló formavilág kezd kialakulni!
    Újra azt látom,mint anno a 90-es évek elején a 626-os nál,a Xedos 6,9-nél vagy a a 121-es nél,egyértelműen különbözni akarnak az európai gyártmányoktól.
    Mostanában pedig a 3-as,6-os Mazda a Lexus Is és az új Civic mutatja a formatervezési irányt……

    Nemrég láttam az új 6-os sedant egy parkolóban és élőben még szebb-tekintélyesebb,mint a fotókon.Pár méterre tőle egy friss hármas BMW parkolt és szabályosan eltörpült a Mazda mellett,minden tekintetben.
    Ez a 3-as is nagyobb,minőségibb a kategóriája átlagánál ha igazi versenytársat kéne állítani mellé,talán az A3 limuzint és a V 40-es Volvót mondanám

  • 2017.10.29. at 15:09
    Permalink

    A Mazdák típushibája a gyorsan elmálló beltér. Az újabban divatos tapipadok is valószínűleg hamar csúnyán karcossá válnak. Annyira nem tetszik ez a 3-as sedan, de nem dobnám el, ha hozzámvágnák. Az ajtózseb nagyon hiányzik, hova teszem a térképeket? Sokat vagyok úton, nekem kell, mert a navi pontatlan, nem lát jelet, stb. A térkép mindig működik! Relatíve nem drága, nem drágább az i30-nál, a motor meg majd eldől, mennyire válik be. (Másnál, majd néhány évesen használtban, amikor már bebukta az új árát…) A turbós motor sohasem olyan tartós, mint a szívó. Rángató terhelést kap, hirtelen váltásokkal, ez kinyírja majd relatíve hamar! (Mutatok szívó benzines Sierrat, amiben 750.000 van és még nem volt megbontva különösebben a blokk!) Sajnos nem érzem az elpusztíthatatlanság érzetét az 1994 utáni autókban, így nekem ennyi a határ, de inkább 90 előttit. Azt megcsinálom, magamnak, jóra, újszerűre, sokáig jó tud lenni. (TK-ig, ezért a számlák gyűjtése alap!) Nem véletlen, hogy ma egy 126-os Merga milla körül indul… 😉

Vélemény, hozzászólás?