Ez lett Kínában az Opel Insigniából!

Ne temesd még az Opel Insigniát!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Habár itthon már kiszedték a kínálatból az Opel egyik legszebb típusát, Kínában még lehúznak egy bőrt az Insignáról.

Valószínűleg az amerikai Buick autómárka azért nincs még a megszüntetettek nevei között, mert Kínában ezzel a névvel tud a legerősebb jelenlétet produkálni a General Motors. Ahogy az USA-ban is átemblémázott Opeleket forgalmaznak ezen a néven, úgy Kínában is hasonló a helyzet. A Buick Regal például az Opel Insignia, amelyet idén frissítettek is. [BANNER type="1"]
Hogy ne érjen az ítélkezés vádja, az autó orrát inkább az érdekes jelzővel illetném. Első pillantásra fel sem lehet ismerni a Regalban az Insigniát, a hatalmas hűtőmaszk és a Buick embléma elvonják a figyelmet. Aztán a fényszórók már árulkodnak, hiszen egy az egyben az Insignia lámpái, oldalról és hátulról pedig mág egyértelműbb, honnan származik a gép. Az utastér sem változott ahhoz képest, amit mi ismerünk. Talán csak a vezeték nélküli telefontöltő az újdonság, minden más a régi, de még így sem elavult, hiszen digitális műszeregység, és az okostelefon kompatibilis infotainment is rendelkezésre áll 8 colos érintőképernyővel.
Orrában 1,5 literes turbós, vagy kétliteres turbós négyhengeres motor dolgozhat. Előbbi 166 lóerő,s 250 Nm forgatónyomatékkal, 9 fokozatú automata sebességváltóval és 9,1 másodperces százas sprinttel. Utóbbi 237 lóerős, 350 Nm nyomatékkal, ugyanazzal a váltóval, de már 7,1 másodperces 100-as gyorsulással. Alapára pedig továbbra is döbbenetes számunkra, hiszen simán átváltva 8 millió forintnyi jüanért már haza lehet vinni. [BANNER type="2"]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?