Ez volna a BMW-k új királya?

Az XM Label Red minden idők legerősebb széria BMW-jeként mutatkozott be

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába kapott sok kritikát a BMW az XM bemutatása után, megérkezett a még erősebb, még extravagánsabb változat. A 738 lóerős autó után szinte biztos, hogy mindenki meg fog fordulni az utcán.

Az M divízió 50. évfordulójára készített, itthon 70 millió forintra beárazott XM a BMW talán egyik, ha nem a legmegosztóbb modelljeként mutatkozott be tavaly szeptemberben. Ha az alapmodell paraméterei valakiben hiányérzetet hagytak, megérkezett a még brutálisabb, még erősebb testvér. Ezzel pedig nem csak az XM kapott egy erősebb változatot, de megszületett minden idők legerősebb sorozatgyártású, utcai BMW-je is.
Hirdetés
A 4.4 literes ikerturbós V8-as motor 738 lóerős teljesítményt kínál 997 newtonméteres nyomatékkal, ennek eredményeképp az XM Red Label 3.7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből százra, ami egy közel 2800 kilogramm tömegű autó esetében megsüvegelendő eredmény. Viszonyításképpen az Aston Martin luxus SUV-ja hasonló árkategóriában fekszik, a DBX707 3.1 másodperc alatt tudja ezt 2,2 tonnás súlyával. Az alap XM-hez képest a belsőégésű motor 94 lóerős extra löketet kapott, így 577 lóerőre képes önmagában, ezt egészíti ki a villanymotor 738 lóerőre.
Hirdetés
A megjelenés persze szubjektív, viszont az XM bármilyen aspektusból is nézzük tiszteletet parancsoló küllemet kapott. A matt fekete fényezés és a piros díszítőelemek jól kiegészítik egymást, az autó oldalára festett csíkok pedig messziről felismerhetővé teszik a csúcsváltozatot. Az autó hátulja viszont talán túlságosan is szögletes maradt, ezen pedig a négy kipufogó és az (ál)diffúzor sem tud segíteni. A beltér esetében viszont első blikkre látni, hogy minden egyes négyzetcentiméterre odafigyeltek a tervezésnél. Bármerre néz az ember, a luxus és az elegancia ismérveit fedezi fel, elég csak a hátsó bőrüléseket megnézni, vagy a műszerfal finom megoldásait szemügyre venni. M modell révén persze karbonberakás is került az enteriőrbe, de nem rontja az összképet.
Hirdetés
Ha valakinek az XM Label Red túl sok lenne, a napokban egy "belépő" szintű XM-et is leleplezett a BMW, igaz itt számos kompromisszumot meg kell kötni a nagy tesókkal szemben, ha igazak a híresztelések. A XM50e alapból nem a V8-as motorral érkezik, hanem egy háromliteres hathengeres erőforrással, ellenben akár 84 kilométert is képes kizárólag villanyhajtással megtenni
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?