csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapEzt a rendszámot mindösszesen 5 hónapig fogják osztani

Ezt a rendszámot mindösszesen 5 hónapig fogják osztani

Miután az eddig megszokott OT-rendszám már elfogyott, a teljes rendszám-reform pedig csak júliusban érkezik, az átmeneti időszakra újfajta OT-rendszámot vezetnek be - tudta meg a Magyar Autóklub.


Tavaly májusban még az volt a hivatalos kommunikáció, hogy „lesznek új rendszámok, de nem az elkövetkezendő években. Majd júniusban hivatalossá vált, hogy idén júliusban új formátum érkezik, addig fut a kilencvenes évek elején bevezetett 3 betű-3 szám kombináció. Néhány nap múlva már autón is láthattuk. Igen ám, de már tavaly hallani lehetett, hogy az OT-rendszámokat vadászni kell a sikeres vizsga után, csak egy-egy okmányirodánál/kormányhivatalnál lehetett őket megtalálni.
[BANNER type="1"]

Jó hír a minősített veteránnal rendelkezőknek, pontosabban azoknak, akik most rendszámoznák minősített veterán járművüket, hogy a Magyar Autóklub azt a tájékoztatást kapta a Belügyminisztériumtól, hogy február 1. és július 1. között egy új fajta, két betűből és 2+3 számból álló kombinációval ismerkedhetünk meg, majd ezt követően állnak át a minősített idős járműveknél is az új szabvány szerinti, „két betű, magyar címer, két betű, három szám kombinációra, amelyben esetükben az első két betű „OT lesz.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek