Ezt a rendszámot mindösszesen 5 hónapig fogják osztani

Nincs más megoldás: 5 hónapra újfajta OT rendszámot vezetnek be Magyarországon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miután az eddig megszokott OT-rendszám már elfogyott, a teljes rendszám-reform pedig csak júliusban érkezik, az átmeneti időszakra újfajta OT-rendszámot vezetnek be - tudta meg a Magyar Autóklub.

Tavaly májusban még az volt a hivatalos kommunikáció, hogy "lesznek új rendszámok, de nem az elkövetkezendő években". Majd júniusban hivatalossá vált, hogy idén júliusban új formátum érkezik, addig fut a kilencvenes évek elején bevezetett 3 betű-3 szám kombináció. Néhány nap múlva már autón is láthattuk. Igen ám, de már tavaly hallani lehetett, hogy az OT-rendszámokat vadászni kell a sikeres vizsga után, csak egy-egy okmányirodánál/kormányhivatalnál lehetett őket megtalálni.
Hirdetés
Jó hír a minősített veteránnal rendelkezőknek, pontosabban azoknak, akik most rendszámoznák minősített veterán járművüket, hogy a Magyar Autóklub azt a tájékoztatást kapta a Belügyminisztériumtól, hogy február 1. és július 1. között egy új fajta, két betűből és 2+3 számból álló kombinációval ismerkedhetünk meg, majd ezt követően állnak át a minősített idős járműveknél is az új szabvány szerinti, "két betű, magyar címer, két betű, három szám" kombinációra, amelyben esetükben az első két betű "OT" lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?