Ezzel a SUV-val hódítaná meg Európát a SsangYong utód

A KG az utóbbi években igazi közönségkedvenc lett, csak éppen nem ezen a néven

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A KG Mobility egy szöuli rendezvényen mutatta be legújabb elektromos autóját, aminek vételárát körülbelül 10 millió forintra lőtték be, 500 kilométeres hatótávval.

A KG Mobility név bizonyára nem mond sokat első hallomásra, viszont ha a SsangYong márkát emlegetjük akkor bizonyára több modell máris eszébe jut az embernek. Természetesen azért a párhuzam, mert a két márka egy és ugyanaz, csupán történt egy újrabrandingelés. Az új vezetés egyelőre a nevekben nem túl erős (igaz a mostani név egy fokkal barátibb mint az előző) hiszen a most bemutatott SUV a Torres EVX névre hallgat.
Hirdetés
Az ígéretek szerint 500 kilométeres hatótávra képes, ami az árcéduláját nézve meggyőzőnek tűnik. Arról egyelőre nem beszéltek az illetékesek, hogy összkerékhajtású lesz-e az autó, illetve pontosan mennyi elektromotor lesz benne, de azt elárulták, hogy az energiát egy lítium-vas-foszfát akkumulátorban tárolja majd az autó, amit a kínai BYD gyárt. Mint az a vállalat vezetője, Jeong Yong Won elmondta, ennek egyszerűen az az oka, hogy olcsóbb mint a sima lítiumos egység. A most bemutatott Torres EVX-et a koreaiak hazájukban és Európában forgalmazzák majd és állításuk szerint a fiatalokat célozzák az első KG Mobility villanyautóval.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?