Ezzel közlekedhetünk 2030-ban

Chevrolet EN-V: a második generáció

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az utolsó Detroiti Autószalonon bemutatott EN-V-t kényelmi extrákkal tették komfortosabbá.

Az Egyesült Államokban hamarosan Chevrolet jelvénnyel fogják kiadni a General Motors által fejlesztett, kétszemélyes EN-V tanulmány második generációját. Az eredeti kétüléses városi közlekedő szerkezetet új funkciókkal, légkondicionálóval, tárolóhelyekkel bővítették, és a Chevy bejelentése szerint immár bármilyen időjárásban használhatólesz.
Chris Perry, a cég marketingért felelős elnökhelyettese a következőt nyilatkozta a jármű kapcsán: “2030-ra a világ nyolc milliárd lakójának 60 százalékaa városokban fog élni, és a Chevrolet EN-V lehet az egyik közlekedési eszköz, mely a zsúfolt területeken biztosítja mobilitásukat.
Az EN-V lítium-ion akkumulátorai 40 km körüli hatótávot tesznek lehetővé. Járművek közötti kommunikációra is alkalmas beépített GPS-ével és távolság-érzékelőivel az EN-V önmaga irányítására is képes, ezen tulajdonságának köszönhetően pedig hozzájárulhatna a balesetek számának csökkentéséhez és mérsékelné a forgalmi dugók kialakulásának esélyét is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?