Fejre, majd gumifalba állt a Toyota

Az idei Le Mans legnagyobb bukása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan, 15 órakor véget ér az idei Le Mans-i 24 órás, a Toyota TS030-ast hajtó Anthony Davidson bukásánál már remélhetőleg nem lesz nagyobb.

Ahogyan az az idei Le Mans rajtsorrendjéből is látható volt már, az LMP1-es kategóriában idén a hibrid és hagyományos dízel Audik, valamint a szintén hibrid pályagéppel elsőként benevezett Toyoták harca dönti el a végeredményt. Tavalyi győzelme után bölcsen látta az Audi, hogy idén csakis hibriddel rúghat labdába, az akkor a Peugeot által szorongatott németek azonban akkor még aligha sejthették, hogy idén a Toyota fogja majd őket hajtani. Loholtak is az Audik mögött a Toyoták, még a verseny negyedénél sem jártak, amikor Audi, Toyota, Audi, Toyota sorrend alakult ki az élen, mígnem a Toyotás Anthony Davidson előzés közben összeakadt egy Ferrari 458 Italiával - egészen pontosan az ráhúzta a kormányt. A Toyota égbe repült, először orrával, majd fenekével csapódott vissza a földre, majd a pálya szélén lévő gumifalba ütközött. Davidson hiába szerette volna folytatni a versenyt, autója teljesen összetört és őt is kórházba szállították hátsérülése miatt, bár szerencsére neki az információk szerint komoly baja nem esett. Nem úszta meg baleset nélkül a másik, az ötödik helyről startoló Toyota sem, mellyel Kazuki Nakajima szó szerint kipöckölte a pályáról a Nissan Deltawinget, s bár ő tovább tudott haladni, saját maga is a bokszba kényszerült, mely időveszteséggel, végül pedig a verseny feladásával a Toyota győzelme már el is úszott, s az Audi már-már megszokottnak is mondható vezető helye azóta is megvan.
Hirdetés
Míg a délután 15 óráig tartó 24 órás futam győztesének ismét az Audi ígérkezik, a Toyota Davidson kapcsán a legnagyobb bukás címével büszkélkedhet majd, remélhetőleg nem lesz ugyanis komolyabb a verseny közelgő végéig.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?