Fél éven át restaurálták, most próbára teszik a 21 éves Mondeót

Ford Mondeo ST200 a felújítás után: vajon tudja, amit újkorában?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A csepplámpás Mondeo hazánkban is fogy az utakról, a sportváltozat pedig gyakorlatilag teljesen eltűnt, nem csoda, hogy az angolok már restaurálják őket. Egy ilyen felújított példány első útja rögtön egy végsebesség-mérés volt. Mutatjuk, meglett-e a 230.

Az első Mondeo alapos faceliftje - avagy egyesek szerint a második Mondeo - már nem egy mai darab, 1996-tól 2000-ig gyártották, ráadásul a típus öregedése sem szépnek, sem pedig problémamentesnek nem volt nevezhető. Éppen ezért már hazánkban is fehér holló a gyönyörű állapotú darab, nemhogy azokon a piacokon, ahol nem 15 év környéke az autók átlagos életkora. Ennek a Mondeónak a csúcsváltozata alapvetően is ritka volt, így erre kifejezetten igaz, hogy alig találni belőle szépet. Az angol Drivetribe éppen ezért egy ilyen ST200-ast választott első projektautójának, amelyet a műsorban felújítanak.
Hirdetés
Az autóban egy 200 lovas, 2,5 literes V6 szívóbenzin erőforrás dolgozik, és nagymotoros családi szedán mivolta ellenére mindösszesen 1,4 tonnát nyom. Rontja az összképet, hogy az ST200 is csak elöl hajt, illetve hogy turbó nélkül be kell érni 235 Nm csúcsnyomatékkal. A Drivetribe autója egyébként különösen szépre sikerült, így gyorsan bizonyítani akartak vele: rögtön meghajtották egy végsebesség teszten, hogy a közönség is láthassa, mire képes. Mivel nem Németországban készült a videó, így az Autobahn nem opció, az Egyesült Királyság leghosszabb kifutópályáját vették igénybe. A kérdés már csak az, hogy elég lesz-e a Kendrew Barracks-i aszfaltcsík 2,74 kilométeres hossza a korosodó Mondeónak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?