Felejtse el a kuplungot! Automata váltós autók 3 millióig

Piaci körkép: automata váltósok 3 millióig és 3 évig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Luxusautókat ma már csakis automata váltóval kapni és a kuplungmentes kényelem a legkisebb autókhoz is elérhető, kár nem élni a lehetőséggel.


Míg az Egyesült Államokban már közel fél évszázada terjednek, s mára csaknem egyeduralkodóvá váltak az automata váltós autók, Európában és főként Magyarországon sokkal konzervatívabbak a vásárlók és sokan a kapcsolgatás szeretetére hivatkozva utasítják vissza a kényelmi extrát. Mindenkinek szíve joga, hiszen voltaképp vádli-erősítőnek is megteszi a tengelykapcsoló-pedál, én azért mindenkinek azt javasolnám, ha teheti, szerezzen kölcsönbe egy automata váltós autót és tapasztalja meg, mennyivel kevésbé fárasztó, azaz biztonságosabb úgy autózni, hogy közben nem kell szinte folyamatosan egy lábat és egy kezet a sebességváltással lekötni. Utóbbiból következik egyébként, hogy mozgáskorlátozott vagy nehezen mozgó idős emberek számára is megoldás az automata váltós jármű, ilyet ugyanis sok esetben könnyedén el tudnak vezetni azok is, akik manuális váltósat nem tudnának.

Az automata váltótól való tartózkodás jelentős része természetesen költségéhez köthető, talán nem is a vásárláskori felár, hanem a javítási költségek, illetve a fogyasztás-többlet az, ami távol tartja az embereket. Ma azonban mindkét tényező okafogyottnak mondható, egy modern, a kézihez hasonló vagy akár annál több, 7, 8 fokozatú automatával nem nagyobb, sőt, sok esetben szerényebb a fogyasztás, mint kézi váltóval, s amennyiben helyesen használják a váltót, talán még kevesebb javítási költség adódik, mint egy hagyományos, manuális váltós és lábbal vezérelt kuplungos autóban, hiszen mint tudjuk, az is el tud kopni. Néhány minimális alapszabályt követel mindössze az automata váltó használata: a legfőbb, hogy álló autónál szabad csak a karhoz nyúlni, magyarán az előre guruló autó váltóját ne nyomjuk R-be, azaz hátramenetbe vagy fordítva, valamint a manuális váltós kocsikhoz hasonlóan kerülni kell az emelkedőn gázzal tartást, miként a manuális váltó kuplungja, úgy az automata váltó, illetve annak tengelykapcsolója is károsodhat ugyanis ilyenkor.

Automata váltós autót keresve alapvetően három fajta rendszerrel lehet találkozni, a hagyományos, hidrodinamikus nyomatékváltók mellett robotizált, illetve kettős kuplungos robotizált egységeket lehet választani. Jellegükből adódóan a legfinomabb kapcsolás a hidrodinamikus egységektől várható, ugyanakkor az sem vitatható, hogy ezek sokkal összetettebb, drágább rendszerek, mint az egyszerűbb robotizáltak. Míg a hidrodinamikus nyomatékváltók elvéből adódóan valamilyen mértékű teljesítmény-veszteségre és fogyasztás növekedésre mindenképp számítani kell, ez ma már olyan minimális, hogy a legmodernebb rendszerek a sofőrénél jobb fokozatválasztással összességében akár szerényebb fogyasztást is tudnak eredményezni. Lassú, illetve döcögős kapcsolással leginkább csak a legegyszerűbb robotizált egységeknél lehet találkozni, ám esetükben kárpótlás, hogy a legolcsóbban adnak kuplungmentes üzemet, a kettős kuplungosok pedig igazi előnyegyesítők. Esetükben a páros, illetve a páratlan fokozatokat külön tengelykapcsoló kezeli, így váltási idejükkel a legjobbak, ugyanakkor fogyasztás szempontjából (részint a minimális üresjáratok miatt) is a létező legtakarékosabbak lehetnek.
Legfeljebb 3 éves, legfeljebb 3 millió forintos - automata váltós autók





Modell, teljesítmény Évjárat Automata váltó fajtája Futott km Vételár
Citroen C4 2.0 HDi Excl. FAP (tgk.), 136 LE 2008/6 6 fokozatú 142 850 1 499 000 Ft
smart fortwo 1.0 Softouch, 71 LE 2008/2 5 fokozatú robotizált 69 000 1 690 000 Ft
Chevrolet Aveo 1.4 16V LT, 101 LE 2008/11 4 fokozatú 34 000 1 749 000 Ft
smart fortwo coupe 1.0, 71 LE 2009/10 5 fokozatú robotizált 18 871 1 779 000 Ft
Renault Twingo 1.2, 75 LE 2009 5 fokozatú robotizált 21 000 1 790 000 Ft
Fiat Grande Punto 1.4 8V MTA, 78 LE 208/5 5 fokozatú robotizált 36 140 1 799 000 Ft
Suzuki Swift 1.5 VVT GS, 102 LE 2008/8 4 fokozatú 38 000 1 825 000 Ft
smart fortwo 1.0, 71 LE 2008/4 5 fokozatú robotizált 17 000 1 860 000 Ft
Opel Astra H Caravan 1.6 Enjoy Easytronic, 116 LE 2008/7 5 fokozatú robotizált n. a. 1 989 000 Ft
smart fortwo 1.0 Pulse, 71 LE 2008/2 5 fokozatú n. a. 1 990 000 Ft
Hyundai Atos Prime 1.1, 63 LE 2008/12 4 fokozatú 6600 1 999 900 Ft
smart fortwo 0.8 cdi, 45 LE 2008/3 5 fokozatú robotizált n. a. 1 999 900 Ft
Opel Corsa 1.4, 75 LE 2008/7 4 fokozatú 17 700 2 099 999 Ft
Peugeot 207 1.4 16V Trendy 2TR, 90 LE 2009/4 5 fokozatú robotizált 37 000 2 220 000 Ft
Nissan Note 1.6 Acenta, 110 LE 2008/7 4 fokozatú 46 500 2 290 000 Ft
smart fortwo 1.0 mhd, 71 LE 2008/5 5 fokozatú robotizált n. a. 2 299 000 Ft
Suzuki SX4 Sedan 1.6 GS, 107 LE 2008 4 fokozatú n. a. 2 299 000 Ft
Kia Carens 2.0 CRDi EX, 140 LE 2008/5 4 fokozatú n. a. 2 449 000 Ft
Fiat Croma 1.9 JTD Aut, 150 LE 2008/5 6 fokozatú 116 000 2 450 000 Ft
Opel Astra H Caravan 1.8 Enjoy, 125 LE 2008/3 4 fokozatú n. a. 2 490 000 Ft
smart fortwo mhd passion, 71 LE 2009/8 5 fokozatú robotizált 38 000 2 490 000 Ft
Opel Astra H Caravan 1.6 Cosmo Easytronic, 116 LE 2008/5 5 fokozatú robotizált 132 139 2 499 000 Ft
Peugeot 207 SW 1.6 VTi Premium Outdoor, 120 LE 2008/5 4 fokozatú 81 000 2 499 000 Ft
Chevrolet Lacetti Sedan 1.6 16V Aut, 109 LE 2008/7 4 fokozatú 35 000 2 590 000 Ft
Opel Astra H Caravan 1.9 CDTI Cosmo Aut, 120 LE 2008/3 6 fokozatú n. a. 2 590 000 Ft
Suzuki SX4 Sedan 1.6 GLX+, 107 LE 2008/11 4 fokozatú 55 000 2 590 000 Ft
Ford Focus Kombi 1.6 Trend, 101 LE 2008/2 4 fokozatú n. a. 2 599 000 Ft
Mazda3 2.0 TX, 151 LE 2008/7 5 fokozatú 36 865 2 599 000 Ft
Citroen C4 Picasso 1.6 HDi Exclusive FAP, 109 LE 2008/3 6 fokozatú robotizált 98 000 2 680 000 Ft
Citroen Grand C4 Picasso 1.6 HDi Collection, 109 LE 2008 6 fokozatú robotizált 151 000 2 6890 000 Ft
Opel Corsa D 1.4 Enjoy, 90 LE 2008/6 4 fokozatú 17 500 2 690 000 Ft
Toyota Yaris 1.3 Exe M-MT, 87 LE 2008/6 5 fokozatú robotizált 98 000 2 690 000 Ft
Opel Corsa 1.3 CDTI Easytronic, 90 LE 2009/2 6 fokozatú robotizált 67 000 2 699 000 Ft
Honda Jazz 1.4 Executive, 99 LE 2008/5 fokozatmentes 64 000 2 750 000 Ft
Citroen Grand C4 Picasso 1.6 HDi Exclusive FAP, 109 LE 2008/10 6 fokozatú robotizált 119 211 2 750 000 Ft
Opel Corsa D 1.4 Enjoy, 90 LE 2008/3 4 fokozatú 55 000 2 790 000 Ft
Citroen C4 Picasso 1.6 HDi Collection FAP, 109 LE 2008/10 6 fokozatú robotizált 95 000 2 798 000 Ft
Citroen Grand C4 Picasso 1.6 HDi Serie90, 109 LE 2008/2 6 fokozatú robotizált 104 000 2 799 000 Ft
Volkswagen Golf Variant 1.9 PD TDI DSG, 105 LE 2008/3 6 fokozatú DSG 133 000 2 799 000 Ft
Citroen C4 Picasso 1.6 HDi Tendance FAP, 109 LE 2008/3 6 fokozatú robotizált 75 000 2 819 000 Ft
Citroen C4 Picasso 1.6 HDi Exclusive FAP, 109 LE 2008/5 6 fokozatú robotizált 74 000 2 849 000 Ft
Citroen Grand C4 Picasso 1.6 HDi, 109 LE 2008/5 6 fokozatú robotizált 83 100 2 850 000 Ft
Lancia Musa 1.4 16V Platino, 95 LE 2008/3 5 fokozatú robotizált n. a. 2 888 000 Ft
Chevrolet Epica 2.0 D LT Leather, 150 LE 2008/6 5 fokozatú n. a. 2 890 000 Ft
Honda Civic Hybrid, 95 LE 2009/10 fokozatmentes 96 000 2 890 000 Ft
Ford Mondeo Turnier 2.0 TDCi Trend, 143 LE 2008/4 6 fokozatú n. a. 2 895 000 Ft
Peugeot 407 SW 2.0 Premium, 140 LE 2008/10 6 fokozatú 95 000 2 950 000 Ft
Renault Grand Scenic 1.9 dCi Privilege, 116 LE 2008/8 5 fokozatú 124 000 2 950 000 Ft
Citroen Grand C4 Picasso 1.6 HDi Exclusive FAP, 109 LE 2008/4 6 fokozatú robotizált 76 500 2 960 000 Ft
Peugeot 407 SW 2.0 HDi Premium, 136 LE 2008/10 6 fokozatú 126 344 2 969 000 Ft
Ford Focus 1.6 Trend, 101 LE 2008/6 4 fokozatú 19 000 2 990 000 Ft
Honda Civic Hybrid, 95 LE 2009 fokozatmentes n. a. 2 990 000 Ft
Opel Vectra 1.9 CDTI Elegance, 150 LE 2008/6 6 fokozatú n. a. 2 990 000 Ft
Suzuki Splash 1.2 GS, 94 LE 2011 4 fokozatú 1 2 990 000 Ft
Ford C-Max 2.0 TDCi Titanium, 110 LE 2009/3 6 fokozatú n. a. 2 999 000 Ft
Ford Mondeo 2.0 TDCi, 131 LE 2008/5 6 fokozatú 92 100 2 999 000 Ft
Opel Vectra 1.9 CDTI Cosmo, 150 LE 2008/2 6 fokozatú n. a. 2 999 000 Ft
smart fortwo passion 0.8 cdi, 45 LE 2010/4 5 fokozatú robotizált 11 000 2 999 000 Ft
Toyota Prius 1.5 Hybrid Sol, 78 LE 2008/9 fokozatmentes 97 000 2 999 000 Ft
Volkswagen Jetta 1.6 Trendl. Tiptr., 102 LE 2008/5 6 fokozatú 69 398 2 999 000 Ft

Aki ésszerű keretek között, legfeljebb 3 éves korig, legfeljebb 3 millió forintig keres kuplungmentes kényelmet, az a használtautó.hu keresőjét a kívánt kritériumokra beállítva egészen bő, több, mint 100 példányos kínálatból szemezgethet (természetesen a ma már kötelezően elvárt légkondicionálót sem hagytuk ki az elvárásokból). Gyakorlatilag mindenfajta automata megjelenik a találati listán, igaz kettős kuplungos, DSG váltót ennyiért mindössze egyetlen Volkswagen Golf kombiban találtunk a cikk írásakor, a 2008-as példány 133 ezer kilométerrel 2,8 millió forintért kaparintható meg. Aki olcsóbbat keres és akár két üléssel is megelégszik, az 1,5 millióért izmos, jól felszerelt, de tehergépkocsinak vizsgáztatott 2,0 literes 136 lóerős turbódízellel és 6 fokozatú hagyományos automata váltóval szerelt Citroën C4-esbe ülhet, vagy közel 200 ezer forinttal drágábban benzines, robotizált váltós smart fortwo-t választhat. A valódi személyautót keresők számára a legolcsóbb ajánlat 3 éves korig egy négyajtós Chevrolet Aveo, 1,4-es benzinmotorral és régi vágású, még kézi kapcsolást sem kínáló, 4 fokozatú bolygóműves automatával. A hosszas kínálat zömét mini- és kisautók adják, de egy alsók-középkategóriás (Ford Focus, Mazda3), sőt akár középkategóriás (Fiat Croma, Ford Mondeo, Opel Vectra, Peugeot 407) példány is felbukkan.

A temérdek smart mellett az Opel Corsa is több példánnyal képviselteti magát, hagyományos és robotizált automatával is kapható, utóbbi takarékosabb, de darabosabban kapcsoló szerkezet. Számai alapján vonzó ajánlat az 1,6-os benzines, 4 fokozatú automata váltós Nissan Note 1,6, esetében a vegyes fogyasztási többlet 100 kilométerenként 0,4 l a kézi váltóshoz képest – ennyit egyébként a légkondi bekapcsolásával is gond nélkül el lehet érni. Kisegyterűből a Note mellett (robotizált váltóval) Lancia Musa is kínálkozik, egy kategóriával feljebb temérdek Citroën C4 Picasso és egy Renault Scénic, valamint egy Kia Carens adja a kínálatot.

A 3 milliós keretbe már hibridek is beleférnek, egy nem egész 100 ezer kilométert futott Toyota Priuson kívül két Honda Civic is kínálkozik, a két modell közül egyértelműen a Prius hibridrendszere nevezhető modernebbnek, a Honda ugyanis nem képes villanyüzemben mozogni, így a két modell közül inkább az utóbbi javasolható (legalábbis látatlanban). Választásnál persze az összes modell esetében nem csak az autókról olvasottak az adott példány állapota, és a mindenképp javasolt márka- vagy szakszervizes átvizsgálása kell döntsön. Titkos tipp a kisautót keresőknek, noha azt korábbi cikkünkben láttuk, hogy 3 millió forintért elvileg nemigen létezik automata váltós modell, most mégis kínálkozik egy Suzuki Splash, gazdag ellátmánnyal, 1,2-es élénk benzinessel és 4 fokozatú automataváltóval, illetve szintén épp a 3 milliós küszöb alatt kaparintható meg a friss Kia Picanto automatája is null kilométeresen. Aki zömében egyedül, nem hosszú távokon autózik, annak utóbbi modellek is teljes mértékben ajánlhatók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 11:29
    Permalink

    Már 8 éve automata váltós kocsit használok. Többet nem is veszek manuális váltós kocsit. Nagyon bevált, szuper kényelmes, még soha semmi gond nem volt vele.Picit többet fogyaszt, de mivel gázzal járok, nem érdekel, bőven megéri. Utánfutóval is használom, már egy kuplung biztosan kidőlt volna.Itt semmi gond 160 000 kilométerenként váltó olaj csere és ennyi. (hagyományos 4 fokozatú automata Suzuki Liana)Úgy vált ahogy szeretném, csak rá kell érezni. Aki nem használt automatás kocsit ne okosítson, hogy milyen rossz, nem igaz. Az amcsik nem hülyék, mi vagyunk azok.

  • 2017.10.31. at 11:29
    Permalink

    Könnyen beszéltek mert megtehetitek de én csak automatát tudok vezetni ilyenem is van,hagyományos. még nem volt gond mert normálhasználom nem mindent bele, 17 éves kocsi szalonbol vettem,akkor olcsó volt most egy DSG-ésre cserélném de megközelíthetetlen az ára. Akinek egészségi állapota miat csak automatát venne nem teheti, akkor kinek fejlesztik az automatát ??..egy dsg -kiskocsi is a Porsche csoportbol is 5-6-7 százezerrel drágább a kézi váltoshoz képest…akkor üljenek bele ŐK !

  • 2017.10.31. at 11:29
    Permalink

    Automata nekem sem kell.Egyszerűen nem érdekel.Nekem hozzá tartozik a vezetéshez a kuplungolás-váltás.És engem még csak nem is a többlet fogyasztás és a magasabb hiba lehetőség tart vissza.Talán majd ha idősebb leszek,én is áttérek erre,de nem biztos.Egyedüli automata a VW Dsg,ami nekem tetszik.

  • 2017.10.31. at 11:29
    Permalink

    Szerintem automata váltó és kézi váltó közötti üzemanyag fogyasztás átlagban jóval több mint 4 deciliter 100 kilométerenként, már csak a kettő mechanikai különbözőségéből adódóan is. Ez a fogyasztási adat inkább csak olyan laboratóriumi diagnosztikai jellegű, aminek a valósághoz nem sok köze van.
    A másik pedig az, hogy az automata “nem azt csinálja amit én akarok”, tehát ezzel még több üzemanyag fogy, mint kézi váltó esetén, ahol én határozom meg a kapcsolási feltételeket “ízlésemnek” megfelelően.
    A kényelem az más kérdés, az valóban fennáll.
    Költség tekintetében szintén jóval többe kerül tulajdonosának egy automata váltó.
    Meg persze létezik olyan is, hogy saját vezetési élmény, amit az automata váltó leszűkít.
    Bár vannak olyan országok, ahol egyszerűen kijelentik, az aki nem automata váltós kocsit használ, az nem is épelméjű (USA). De hát ott minden a pazarlásról szól magyar léptékekkel mérve.

  • 2017.10.31. at 11:29
    Permalink

    Nekem sosem kellene automata váltós kocsi, és a munkatársaimmal beszélgetve ők is ezt mondják kivétel nélkül. Ha manapság már nem is fogyasztanak többet, eleve sokkal drágábbak, és ha a hiper-szuper váltóval mégis lesz valami probléma a garancia idő letelte után, akkor az ember valószínűleg a gatyáját is otthagyja a javításért cserébe. És ami talán a leglényegesebb, hogy egy automata váltóval elveszik a vezetési élmény, és ez azért férfi ember számára lényeges.
    Persze van aki szereti az automatát,lehet majd ha megöregszem én is veszek egyet 🙂

Vélemény, hozzászólás?