FényhÃdra várnak még a legújabb Suzuki rendÅ‘rautók
Audik és Mercedesek után Suzukikat kapnak a magyar rendőrök
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A legutóbbi komoly rendőrautó-beszerzéskor hazai gyártású Audikat és Mercedeseket kaptak - számos Skoda mellett - a hazai rendőrök, most Suzuki Vitarákkal bővül a flotta.
Bár augusztus 12-tÅ‘l szeptember 1-ig csaknem háromhetes nyári szünetet tart esztergomi gyárában a Magyar Suzuki ZRt. - miközben persze karbantartásokat és fejlesztéseket végeznek majd, Å‘sszel mintegy 250 új Suzuki rendÅ‘rautó szolgálatba állása várható. EgyelÅ‘re még nincs információ arról, hogy mikor kerülnek átadásra az autók, amelyek már felmatricázva várják a vizsgáztatást, illetve a rendÅ‘rségi felszerelések, Ãgy a fényhÃd beszerelését.
A jelek szerint dÃzelmotoros és összkerékhajtású, jól felszerelt Vitarákat kap a rendÅ‘rség, csak nem kolbászzsÃr-metál fényezésben, ahogyan mi tettük próbára terepen is, hanem kizárólag fehér és szintén nem túlzottan vérpezsdÃtÅ‘ metálezüst szÃnben. A Vitarák meglepÅ‘ (pontosabban a Suzuki kötött felszereltségpolitikájából eredÅ‘) módon alufelnivel kerülnek utcára, természetesen megkapják a rendÅ‘rautók esetén megszokott összes tartozékot, Ãgy a raktér-elválasztó rácsot, a gumiszÅ‘nyegeket és a csomagtértálcát is. Értesüléseink szerint ezek beépÃtését ugyanúgy a budaörsi Suzuki Világ koordinálja - Police Projekt munkanév alatt -, ahogyan a műszaki vizsgáztatást is. A már kész autók átadása nem sokkal a Magyar Suzuki esztergomi gyárának újraindulása után várható, bár attól ugyanúgy független, ahogyan az idén tavasszal kiÃrt legújabb, 45 milliárd forintos állami autóbeszerzési gigaprojekttÅ‘l is.
Bár az örvendetes, hogy hazai és nem prémiummodelleket kapnak a rendÅ‘rök - a nagyszámú Audi és Mercedes rendÅ‘rautót hozó 2014 végi beszerzéskor a Vitarával még nem tudott indulni a tenderen a Suzuki). Ha igaz, hogy az 1,6-os szÃvó benzines helyett a rövid távú használathoz nem épp ideális 1,6-os turbódÃzel motorral kapják Å‘ket, akkor - finoman fogalmazva - nem fogjuk túlzottan helyénvalónak találni a motorválasztást.