Fontos vendég látogatta meg a MINI-t fontos évfordulójukon

Károly herceg maga tette meg az első métereket egy éppen elkészült MINI Cooper SE-vel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Húsz éve éledt újjá a MINI, a brit autógyártás egyik ikonja. Ezt megünneplendő nem más, mint a trónörökös Károly herceg üdvözölte az oxfordi gyár lelkes munkatársait.

Ha a brit autóiparra gondolunk, legtöbbünkben biztosan az első három autó között ugrik be a MINI. Vannak persze legendás Jaguarok és szép Aston Martinok, de Mr. Bean kicsi kocsija a szigetország kultúrájának elválaszthatatlan része. Sokáig persze elfeledett volt az ikonikus kisautó, a BMW-nek köszönhető, hogy a legenda újjáéledt. Ez viszont nem vesz el semmit a MINI angolságából - lehet, hogy német felügyelet alatt ugyan, és néhány német alkatrészt felhasználva, de a MINI-k Oxfordban készülnek brit munkatársak kezei között, arról nem is beszélve, hogy a nemzet zászlójának motívumát a hátsó lámpába építő modellek ennél kevésbé adhatnák a világ tudtára, honnan is származnak.
Hirdetés
Nem meglepő tehát, ha az Egyesült Királyság előkelőségei is elismerik a márka munkáját. Károly wales-i herceg személyesen látogatott el az oxfordi gyárba, hogy tiszteletét tegye a brit ikon fennmaradásán dolgozók előtt. 130 alkalmazottal találkozott látogatása során, köztük azokkal, akik azt a nem kis feladatot teljesítették sikeresen, hogy egyazon gyártósort felkészítettek belsőégésű motorral és villanyhajtással felszerelt modellek készítésére. Az elektromos autók fontos szerepet játszanak a MINI és a BMW-csoport munkájában egyaránt: a brit márka lesz a konszern első tagja, amely átáll a kizárólag zéró emissziós autókból álló modellkínálatra a 2030-as évek elejére. Ezt figyelembe véve jó hír, hogy növekszik az elektromos MINI-k iránti igény, a Cooper SE-ből idén mér dupla annyit gyártanak, mint tavaly. Jó látni, hogy a 108 éve a MINI központjának számító gyár a hagyományok megőrzése mellett a jövőben is fontos része lesz majd a brit autóiparnak. Károly herceg maga vezetett le a gyártósor végéről egy éppen elkészült Cooper SE-t, stílusosan egy tipikusan brit, sötétzöld árnyalatút. Őméltósága egyébként is érdeklődik az autók iránt, Diana hercegnének például egy Ford Escortot ajándékozott eljegyzési ajándékul. „Hatalmas megtiszteltetés és öröm volt számunkra, hogy Károly herceg ellátogatott a MINI otthonába. Köszönjük neki, hogy létesítményünk eme rendkívül fontos mérföldkövénél is csatlakozott hozzánk” – fogalmazott Peter Weber, a MINI oxfordi gyárának ügyvezető igazgatója. „Munkatársaink folyamatos elköteleződése és szenvedélye az elmúlt húsz év során mindvégig nagyban hozzájárult a MINI hírnevének globális öregbítéséhez. Majdnem minden negyedik munkatársunk már akkor is ott volt, amikor az első MINI 2001-ben legurult a gyártósorról. Fantasztikus, hogy ezt a különleges jubileumot ez az emlékezetes királyi látogatás még inkább felejthetetlenné tette számunkra. Nagyszerű érzés volt látni Károly herceget, amint levezeti az egyik elkészült tisztán elektromos MINI-t a gyártósorról” – mondta Peter Weber.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?