Frankfurt 2011: lényegét tekintve változatlan az új Honda Civic

Hoztam is, meg nem is: Honda Civic

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Számtalan ponton módosították, mégsem rugaszkodik el radikálisan elődjétől az új Civic.

Európa nyugati felén már október elsején megkezdődik a fokozott dinamika és kényelmesebb utastér gyári ígéretét hordozó Honda Civic forgalmazása, hozzánk azonban csak jövő év legelején fut be az új, de a korábbitól nem túlzottan elrugaszkodó széria.
Az Európában kizárólag ötajtós ferdehátúként kapható Civic alapkoncepcióját nem módosították, mégis számtalan, legfőképp aerodinamikai szempontból lényeges ponton változtatták meg a pár éve még ufónak tekintett karosszériát, a változásoknak köszöhetően az autó légellenállási együtthatója 0.27-re csökkent, a forma pedig a gyáriak reménye szerint szélesebb tömegek számára lehet vonzó.
A motorválaszték egyelőre a régi, 1,4 és 1,8 literes benzinesekből és az Accordból származó 2,2 literes i-DTEC dízelből áll, mely utóbbi CO2-kibocsátását 110 g/km-re szorították le. Valamikor 2012 közepe táján érkezhet az autóhoz a Honda vadonatúj 1,6 literes, részleteit tekintve egyelőre nem taglalt dízelmotorja.
A Honda swindoni gyárában készülő Civic elődje padlólemezére épül, így jelentős méretváltozásra nem kell számítanunk, de tengelytávja, új biztonsági berendezések beszerelése miatt körülbelül 3 cm-rel rövidebb lett, ugyanakkor a Honda állítja, hogy ez semmilyen negatív hatással sincs az utastér méreteire. Ez részben a korszerűségét tekintve többször kritizált csatolt lengőkaros hátsó felfüggesztés megtartásának, valamint a középre épített benzintanknak köszönhető: az autó csomagtere 470 literes befogadóképességével továbbra is kategóriájának egyik legnagyobbika.
A hátsó tengely merevebb a korábbinál, a jobb stabilitást, kanyarvételi képességeket és a menetkényelmet a folyadékkal töltött szilentblokkok alkalmazása eredményezi.
Az árakat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de várhatóan a gazdagabb alapfelszereltség és a kifinomultabb utastér ellenére is a mostanihoz mérten változatlan szinten tartják majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?