Futam közben érkezett az eső, Verstappent ez sem állította meg

Verstappen rajt-cél győzelmet aratott, csak az eső volt rá veszélyes

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A várva-várt égi áldás csak megérkezett a futam közben, de a győztes kilétét ez sem befolyásolta. Pérez hétvégéje megmutatta, miért nem lesz idén sem szoros a bajnoki verseny. A Ferrari pedig hozta a szokásosat Monacóban is.

Az elúszott imolai hétvége után az egész versenynaptár legnehezebb pályájára látogatott a száguldó cirkusz. Monaco utcái hamar elkezdték szedni áldozataikat, már az első szabadedzésen villant a piros Alexander Albon miatt, aki a egyes kanyarban törte meg a Williamsét. Ugyancsak az első gyakorláson merészkedett a falakhoz túl közel Nico Hülkenberg, a német versenyző az alagút utáni sikánban húzta rá az autója bal hátulját a szalagkorlátra, ezzel csúnyán megtörve a VF-23-at. A második edzésen Carlos Sainz rontott az uszodánál és pontosan úgy állította a falba a Ferrarit, ahogyan csapattársa Charles Leclerc a tavalyi esztendőben az időmérőn. A szombati szabadedzésre is jutott egy piros zászló, ezúttal a mezőny egyik nagy veteránja, Lewis Hamilton állt a falba a Mirabeau kanyarban.
Hirdetés
Monacoban különösen fontos az időmérő, ugyanis szinte lehetetlen előzni, ezért minden évben hatalmas figyelem övezi az itteni kvalifikációt. Idén előzetesen legalább öt szereplősnek ígérkezett a csata a rajtelsőségért még úgy is, hogy háromból két edzést a címvédő Verstappen nyert. A Q1-ben viszont meglepetésre hamar megfogyatkozott az élmenők száma, ugyanis Sergio Pérez a Sainte Devote-ban csúnyán odacsapta az autóját, csakúgy mint Alex Albon az első edzésen. A piros zászló miatt némi zűrzavar alakult ki a mezőnyben, ennek kishíján Hamilton és Sainz itta meg a levét, hiszen mindketten csak az utolsó utáni pillanatokban tudtak továbbmeni az időmérő második szakaszába. Az időmérő második harmadában Norris számolta el az alagút utáni sikánt és a kimeneti íven kitörte a bal első kerekét, majd a Tabac-ban még egyszer odacsapta a McLarent. Ennek ellenére így is továbbment az utolsó szakaszba, ahogyan Hamilton is akinek ezúttal is rezgett a léc. Az élen ekkor úgy tűnt Verstappen érinthetetlen, ugyanis 2 szűk két tizedet adott a második Leclerc-nek is.
Hirdetés
Az időmérő utolsó szakasza viszont rácáfolt erre. Az első próbálkozások után Alonso neve szerepelt a lista tetején, mögötte a két Ferraris, Sainz-Leclerc sorrendben, őket követte a Mercedesben George Russell és csak az ötödik legjobb időt futotta Verstappen- igaz hibázott a mért körén. Az igazi tűzijáték viszont csak ez után következett. 3 és fél perccel a vége előtt Esteban Ocon futotta meg a leggyorsabb kört, ám a franciától hamar elvette az elsőséget Verstappen. Röveddel utána Leclerc állt az élre, akinek ez lehetett volna zsinórban a harmadik pole-ja a hercegségben, erre pedig legutóbb Ayrton Senna volt képes. Csakhogy jött Alonso, aki még a monacóinál is jobb időt futott, de a spanyol sem örülhetett sokáig ugyanis Verstappen egy elképesztő körrel megszerezte a rajtelsőséget. A holland a második mérőpont végén még szűk két tizedes hátrányban volt, viszont egy földöntúli utolsó szektorral csaknem egy tizedet adott a második Alonsónak. A Red Bullos így 1:11:365-ös idővel szerezte meg a vasárnapi rajtelsőséget, a második helyet a másik kétszeres világbajnok Alonso szerezte meg, míg a harmadik legjobb időt Charles Leclerc futotta meg, de a hazai versenyző három rajthelyes büntetést kapott, amiért feltartotta Lando Norrist. Így a dobogó alsó fokát a kiemelkedően teljesítő Ocon örökölte meg.
Hirdetés
A rajtot a szokásosnál is óvatosabbra vette a mezőny, az élboly gond nélkül eljött a rajt sorrendjében, a hátsó traktusban viszont kisebb-nagyobb dulakodások miatt több autó is megsérült. A legtöbbel Lance Stroll kötötte be, ugyanis a kanadai autója megsérült és még egy defektet is összeszedett, így idejekorán meg kellett látogatnia a boxutcát. Hülkenberg a Mirabeau előtt túl optimistán vetődött be Sargeant mellé a két autó pedig össze is ért, a németnek ezt a mutatványát pedig öt másodperces időbüntetéssel díjazták a felügyelők. Verstappen és Alonso hamar meglépett a mezőny elől, a 10. körre már 10 másodperc volt a harmadik Ocon hátránya. 2 körrel később a francia az őt üldöző Sainz-cal találkozott az alagút utáni sikánban, ezt a kontaktot pedig a spanyol első szárnya bánta, de mindketten folytatni tudták a futamot. A verseny első harmadában a szokásos vonatozás alakult ki Monaco utcáin. Az izgalmakat az időjárás előrejelzés sem segítette, ugyanis esőfelhők gyülekeztek a pálya felett a futam ezen szakaszában, így a gumikra extrán figyeltek a versenyzők. A 34. körben viszont ennek ellenére az élmezőny is megkezdte a kiállásokat. Hamilton látogatta meg a boxutcát először az első tízből, őt követte Ocon és Sainz. Az ötvenedik körben indult az orosz rulett, ugyanis megérkezett az eső. A mezőny két részre szakadt, hiszen nem váltott mindenki azonnal, mert kezdetben csak a pálya egyik felén kezdett szakadni. A futamon egyszer már pórul járó Sainz ezúttal is elszámolta magát: a Mirabeaunál szaladt be a megnyitásba, de nem törte meg az autóját. A Ferrari addig tétlenkedett míg Leclerc és a spanyol egyszerre érkeztek a boxba így egymást hátráltatták. Az egyre nehezebb körülmények között Stoll és Sargeant is belecsúszott a falba, előbbi ki is állt a futamból. Az utolsóként esőgumikra váltó Magnussen is megnézte közelebbről a tech-pro falat, de a dán is tovább tudott menni. Ráadásul a Haas versenyzője extrém esőgumikat kapott, ehhez viszont nem volt elég víz a pályán, így az ötös kanyarban kicsúszott. Rögtön utána Russell is elnézte ezt a féktávot, a brit pedig figyelmetlenül tért vissza a pályára és nekiment az érkező Péreznek, amiért gyorsan ki is osztottak neki öt másodpercet. A Red Bullosnak nem ez volt az egyetlen necces szituációja, ugyanis az uszoda sikánnál nekicsúszott a palánknak, de kisebb csoda folytán folytatni tudta a versenyt. A mezőny felbolydult az élen viszont változatlanul Verstappen haladt, ekkor már 20 másodperc körüli előnnyel Alonso előtt, a spanyol mögött pedig Ocon érkezett tisztes távolságból. A francia versenyző mögött a két Mercedes tűnt fel Hamilton-Russell sorrendben. A 70. körre már nemhogy elállt az eső, de egy száraz ív is elkezdett kirajzolódni az aszfaltcsíkon. Verstappen végül közel harminc (!) másodperccel nyerte a futamot, míg a második helyet a másik kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerezte meg. Esteban Ocon megtartva rajtpozícióját a harmadik helyen futott be, mögötte a két Mercedesszel. Leclerc-t intette le hatodik helyen a kockás zászló, mögötte Gasly futott be, Sainz csupán a nyolcadik lett, mögötte pedig a két McLaren szerezte meg az utolsó pontokat Norris-Piastri sorrendben. Folytatás egy hét múlva Barcelonából!
Hirdetés

A Monacói Nagydíj végeredménye:
Versenyző Pont
1. Verstappen 25
2. Alonso 18
3. Ocon 15
4. Hamilton 13
5. Russell 10
6. Leclerc 8
7. Gasly 6
8. Sainz 4
9. Norris 2
10. Piastri 1

Hirdetés

A bajnokság állása hat hétvége után:
Versenyzők Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstappen 144 1. Red Bull 249
2. Pérez 105 2. Aston Martin 120
3. Alonso 93 3. Mercedes 119
4. Hamilton 69 4. Ferrari 90
5. Russell 50 5. Alpine 35
6. Sainz 48 6. McLaren 17
7. Leclerc 42 7. Haas 8
8. Stroll 27 8. Alfa Romeo 6
9. Ocon 21 9. Alpha Tauri 2
10. Gasly 14 10. Williams 1
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?