Genf 2012: 3,6 s 100 km/órára, 320 km/h tempó – tető nélkül

Genfi Autószalon: Hamann Hawk Roadster - vászontetős száguldás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kupé után roadsterként is kezelésbe vette a Hamann a Mercedes SLS-t.

A tavalyi Genfi seregszemlére kupéként gyúrta át a sirályszárnyú Mercedes-Benz SLS AMG-t a Hamann motorsport, idén pedig az azóta debütált vászontetős roadster került terítékre. Ezúttal sem maradt el a futómű 3 cm-es ültetése és annak áthangolása, az egyedi, légellenállástanilag optimalizált lökhárítók felszerelése. Kerültek persze küszöbök, előre 245/30 ZR 21-es, hátra 345/30 ZR 21-es abroncsok, a farra pedig kétszer kettő példányban 9 centiméter átmérőjű, a méretes felnikhez hasonlóan szénfekete kipufogóvégek.

A motor ugyanannyit izmosodott, mint a kupé esetében, a 6,2 literes V8-as módosított légszűrővel, kipufogóval és nyilván némi elektronikai tuninggal 65 lóerővel többet, szám szerint 636 lóerőt termel, 680 Newtonméter csúcsnyomatéka pedig 30-cal licitál rá a gyárira. Ahogyan a teljesítmény, úgy a menetdinamika is a lemztetős Hamann Hawk kiadáséval egyező, a 3,6 másodperces 100 km/órára gyorsulás 0,2 másodperccel múlja alul, a 320 km/órás végsebesség pedig 3 km/órával felül a gyárit.
Hirdetés
Az elöl oldalanként 6-6, hátul 7-7 centiméterrel növelt sárvédőkkel szerelt, szoknyájában LED-es fényeket gyújtó Hamann Hawk Roadster nem csak menetdinamikájával, a tunigműhely által választott, kívülről inkább pirosas, belül bordós színvilágával is feltűnő jelenség lesz - ha máshol nem, a ma nyíló 82. Genfi Autószalonon mindenképp.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?