Gyilkosan gyors, gyönyörű két tonna

Bedől a kanyarba a Mercedes-Benz S 63 AMG Coupé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

New Yorkban debütál a Mercedes S Coupé AMG változata, ami biturbó V8-asával összkerekesen 3,9 mp alatt gyorsul 100 km/órás sebességre. És persze még ennél is lesz följebb.


A Mercedes-Benz számos kupéja közül a legméretesebb, a CL-t váltó S Coupé nemrég debütált a Genfi Autószalonon, április közepén és hol másutt, mint New Yorkban meg már a gyári tuningos AMG változat mutatkozik be - egyelőre csak a kisebbik. Mert bizony az S 63 AMG-nél is lesz durvább (a 12 hengeres S 65 AMG), de talán az 5,5 literes biturbó V8-as percenkénti 5500-as fordulaton tomboló 585 lóereje és a 2250-től 3750-es fordulatig rendelkezésre álló durva 900 Nm-es nyomatéka is elég jól hangzik ahhoz, hogy az amerikai és egyéb helyen élő milliomosok már most azonnal befizessenek rá.


Hirdetés

Az S 63 AMG Coupé hátsó- vagy 4Matic összkerékhajtással rendelhető, előbbi esetén a 100-as sprintidő 4,3, utóbbinál 3,9 mp. A végsebességet "természetesen" elektronika korlátozza 250 km/órában. A luxuskupé tömege 1995 kg, ami a "régi" 544 lovas és 800 Nm-es CL 63 AMG-hez képest 65 kilós mínusz - a műszaki adattábla érdekes, de azonosra írja a Magic Body Control adaptív lengéscsillapítós hátsó- és a légrugós összkerekes verzió súlyát. Az átlagfogyasztásuk stop-startosan 10,1-10,3 l/100 km, a váltó 7 fokozatú Speedshift MCT sportautomata.

A súlycsökkentést egyebek mellett kovácsolt (alapból 19 colos) alufelnikkel és lítiumionos akkumulátorral érték el, de a karosszéria is alumínium, naná. Extraként karbon-kerámiafék, nappabőr, Swarovski kristályos LED-fényszóró, nagyjából bármi rendelhető, széria bezzeg a dőléskontroll, ami felkészül a kanyarokra, s 2,5 foknál nem engedi jobban dőlni a kasztnit, a Magic Body Control pedig az útfelülethez igazodva állítgatja a rugózást/csillapítást, szuperkényelmet biztosítva a sofőrnek és utasainak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?