Lada Niva sok akad, légkondicionálóval és szervokormánnyal viszont csak egyre leltünk
Valószínűleg mindegy, hogy milyen évjáratból keresünk összkerékhajtású SUV vagy terepjáró használt autót, az örökéletű Lada Niva mindenképpen szerepel a találatok között. Még így is, hogy ezúttal kifejezetten légkondicionált, illetve alapvetően legfeljebb tíz éves és maximum 2,5 millió forintért hazavihető összkerékhajtású, emelt szabad magasságú személyautót kerestünk. Persze a divatos SUV modellek között ma már sok olyan akad, amely nem 4×4-es, tíz évvel ezelőtt viszont még korántsem volt ez így. Ezért – és a téli napokra is gondolva – vettük be a feltételek közé az összkerékhajtást, de nem számoltunk a valódi csomagtérrel nem rendelkező pickupokkal és a hagyományos személyautók összkerékhajtású, de normál szabad magasságú modelljeivel. A kínálat gyakorlatilag 1,4 millió forinttól indul a Ssangyong Kyron példányaival, majd 1,45 millióért már Nissan X-Trailt is kaphatunk, alig drágábban, másfél millióért szép állapotúnak mondott, automataváltós, valódi terepező képességekkel felvértezett Land Rover Freelandert adnak dízelmotorral.
1,5 millióért ugyan kapunk Mitsubishi Outlandert, de csak ilyen első generációsat, 2006-ból. A 2007-esekért legalább kétmillió forintot kérnek. Ugyanez a helyzet a Hyundai Santa Fével
Persze olcsóbban, akár 900 ezer forintért is kínálnak már legfeljebb tízéves 4×4-eseket, például kizárólag külföldi papírokkal, motorhibával vagy kétszemélyes haszonjárműként. Ezekkel az ajánlatokkal most nem számoltunk, csak a normál állapotúként feltüntetett példányokat vettük számba. A Freelander mellett tehát az elmaradhatatlan Lada Niva és Suzuki Vitara, valamint Mitsubishi Outlander, Kia Sportage, Ssangyong Rexton, valamint még ennél is ritkább és ismeretlenebb – a táblázatunkban nem szereplő – (kínai) példányokkal folytatódik a sor. 1,65 millió forintért Hyundai Santa Fe vihető haza, 80 ezerrel többért pedig Suzuki Jimny, még 20 ezerrel drágábban Ssangyong Actyon is megcsíphető. Közel 1,8 millió forint kell ahhoz, hogy a fenti feltételeknek megfelelő Chevrolet Captiva, Renault Koleos, Nissan Qashqai, Toyota RAV4, illetve – a Kia Sportage-iker – Hyundai Tucson tulajdonosává váljunk.
A Captiva Opel emblémás változata, az Antara közel százezer forinttal magasabb árról indul, mint Chevrolet testvére, igaz, egy évvel fiatalabbak is a kínált példányok
[BANNER type="1"]
Kicsit több, mint 1,8 millió forintért már Honda CR-V-t és olyan Subaru Forestert is találunk, amit nem motorhibásan árulnak. Majd’ 1,9 millió forintért Volvo XC70 is kapható, valamint a Mazda Tribute Ford ikertestvére, a Maverick. Felmerülhet a kérdés, hogy ha a Volvo XC70 – amely valójában egy emelt szabad magasságú kombi – szerepel a listában, akkor talán a Suzuki SX4 és ikertestvére, a Fiat Sedici is helyet kaphat itt. A Suzuki kínálatát ismerve az SX4 abszolút hagyományos személyautó, nem emelt SUV, a Fiat palettáján viszont valóban szinte SUV-nak számított 10 éve, pláne, hogy az összkerékhajtásúak ténylegesen kaptak némi emelést az elsőkerék-hajtásúakhoz képest. Ezért aztán „na jó, legyen” alapon e két típus is bekerült a táblázatba, és persze az SX4 minden másnál olcsóbb, ráadásul ebből már 2012-es példány is kifogható 2,5 millió forintért.
2,355 millió forintért már második generációs Land Rover Freelandert is kapunk
Kétmillió forint alatt még néhány hazánkban csak rövid ideig forgalmazott ritkaság is feltűnik, például Daihatsu Terios, valamint kínai Great Wall Hover és Shuanghuan CEO, amelyek szintén nem szerepelnek táblázatunkban. Kétmillióért pedig a Honda CR-V előző generációja, Jeep Compass és Grand Cherokee, Hyundai Terracan és Subaru Outback is megjelenik a kínálatban. További százezerrel többért pedig választhatunk, hogy tízéves Jeep Cherokee vagy BMW X3, netán kilencéves Mazda CX-7 vagy ötéves Dacia Duster mellett döntünk. 2,2 millió forinttól elérhető a Nissan Pathfinder és a Volkswagen Touareg, utóbbi ráadásul ötliteres V10-es TDI motorral. Ismét százezerrel többért érkezik a BMW X5, 2,4 milliótól a Nissan Murano, 2,45 millió forintért pedig Peugeot 4007-et – alias Mitsubishi Outlandert – kínálnak.
Ilyen harmadik generációs Toyota RAV 4 már 1,8 millió forinttól kapható, de még 2,3 millióért is feltűnnek második generációs példányok, akárcsak a Honda CR-V esetében
| Típus | Évjárat | Óraállás [km] | Vételár [Ft] |
| Ssangyong Kyron Xdi | 2006-2007 | 151 000-281 000 | 1 399 000-1 799 000 |
| Nissan X-Trail dCi | 2006-2008 | 101 000-335 000 | 1 450 000-2 490 000 |
| Land Rover Freelander TD4 | 2006-2008 | 134 000-298 000 | 1 470 000-2 499 000 |
| Lada Niva | 2008 | 155 000 | 1 490 000 |
| Kia Sportage | 2006-2009 | 101 000-260 000 | 1 475 000-2 500 000 |
| Mitsubishi Outlander | 2006-2007 | 165 000-272 000 | 1 490 000-2 497 000 |
| Ssangyong Rexton 270 Xdi | 2006-2007 | 122 000-232 000 | 1 550 000-2 350 000 |
| Suzuki Grand Vitara | 2006-2009 | 60 000-358 000 | 1 550 000- 2 500 000 |
| Kia Sorento 2.5 CRDI | 2006-2008 | 100 000-311 000 | 1 590 000-2 499 000 |
| Renault Koleos 2.0 dCi | 2008-2010 | 176 000-325 000 | 1 790 000-2 450 000 |
| Hyundai Santa Fe CRDi | 2006-2008 | 171 000-382 000 | 1 649 000-2 430 000 |
| Suzuki Jimny | 2007-2009 | 52 000-244 000 | 1 730 000-2 490 000 |
| Ssangyong Actyon 2.0 Xdi | 2006-2009 | 103 000-234 000 | 1 750 000-2 290 000 |
| Chevrolet Captiva | 2006-2008 | 73 000-330 000 | 1 775 000-2 500 000 |
| Hyundai Tucson | 2006-2010 | 93 000-298 000 | 1 799 000-2 399 000 |
| Nissan Qashqai 2.0 dCi | 2007-2008 | 252 000-341 000 | 1 799 000-2 390 000 |
| Toyota RAV 4 | 2006-2008 | 135 000-316 000 | 1 800 000-2 499 000 |
| Subaru Forester | 2006-2008 | 148 000-310 000 | 1 820 000-2 490 000 |
| Honda CR-V | 2006-2007 | 146 000-361 000 | 1 835 000-2 499 000 |
| Opel Antara 2.0 CDTI | 2007-2008 | 154 000-371 000 | 1 859 000-2 499 000 |
| Volvo XC70 2.4D | 2006 | 154 000-288 000 | 2 160 000-2 499 000 |
| Ford Maverick 2.3 | 2006-2007 | 133 000-212 000 | 1 900 000-2 220 000 |
| Daihatsu Terios | 2006-2007 | 106 000-164 000 | 1 990 000-2 199 000 |
| Jeep Compass | 2007-2008 | 147 000-165 000 | 1 990 000-2 490 000 |
| Jeep Cherokee | 2006-2008 | 125 000-250 000 | 1 990 000-2 499 999 |
| Hyundai Terracan 2.9 CRDi | 2007-2007 | 144 000-177 000 | 1 998 000-2 390 000 |
| Subaru Outback | 2006-2008 | 145 000-283 000 | 1 999 000-2 500 000 |
| BMW X3 | 2006-2007 | 229 000-412 000 | 2 090 000-2 499 000 |
| Dacia Duster | 2007 | 135 000 | 2 099 000 |
| Mazda CX-7 2.3 | 2006-2007 | 229 000-412 000 | 2 090 000-2 499 000 |
| Mitsubishi Pajero | 2006 | 179 000-337 000 | 2 199 000-2 499 000 |
| Volkswagen Touareg 5.0 V10 TDI | 2006 | 346 000 | 2 200 000 |
| BMW X5 3.0 | 2006 | 223 000 | 2 300 000 |
| Nissan Murano 3.5 | 2006 | 163 000 | 2 390 000 |
| Peugeot 4007 2.2 HDI | 2008 | 225 000 | 2 450 000 |
| Lexus RX 300 | 2006 | 224 000 | 2 490 000 |
| Nissan Pathfinder 2.5 D | 2007 | 201 000-258 000 | 2 199 000-2 490 000 |
| Subaru Tribeca 3.0 | 2006 | 114 000 | 2 499 000 |
| Skoda Yeti 1.8 TSI | 2009 | 123 000 | 2 500 000 |
| Suzuki SX4 4WD | 2006-2012 | 64 000-264 000 | 1 190 000-2 490 000 |
| Fiat Sedici 1.9 JTD | 2007-2009 | 49 000-195 000 | 1 899 000-2 100 000 |
Nem annyira SUV, de legalább – részben – a mienk a Suzuki SX4, így felkerülhetett a listára
Alig 2,5 millióba kerül a legolcsóbb 2006-os Lexus RX 300, valamint a hétüléses Subaru Tribeca és Mitsubishi Pajero (igaz, Pajero Sport már 2,2 millióért is akad most egy példányban a hasznaltauto.hu[/url]-n). Szintén 2,5 millióért 2009-es Skoda Yetit is adnak. Ez utóbbi néhány modell remekül mutatja, milyen gazdag választékból válogathatnak azok, akik legfeljebb 2,5 millió forintot akarnak költeni maximum 10 éves, emelt magasságú összkerékhajtású autóra. Hiszen a kisebb, többnyire gazdaságosabban üzemeltethető típusok fiatalabb példányai éppúgy megtalálhatók a kínálatban, mint a nagyobb, akár hétszemélyes modellek, a hagyományos személyautókhoz közelebb álló SUV-k között éppúgy, mint a valódi terepjárók világában.










A használt autó mindig lutri. Meg azon kívül jól jön a műszaki ismeret. Na nem annyi, mint a jogosítvány megszerzéséhez tudni illik, hanem annak többedik hatványa.
Az autó sajnos nem olyan mint pl. a TV, hogy addig használom amíg működik, aztán jöhet szerelő. Azzal gyakran foglalkozni kell, költeni rá, mindegyikre, ha azt akarjuk hogy megbízhatóan, probléma mentesen működjön, és ezalatt nem a takarítást értem.
A csalódást elsősorban a visszatekert órájúak okozzák, meg az előző tulaj(ok) karbantartás hiányos használatai, hanyag hozzáállása.
Na ez az,engemet is úgy beszéltek rá az opelre,fordra,peugeotra,hogy ilyen jó meg olyan jó soha nem kell szerelőhöz vinni stb… Aztán nem így lett… Hozzáteszem én nem vagyok semmilyen márkafanatikus meg nekem az autók tulajdonképpen munkaeszközök. Tehát az a lényeg ne legyen sokszor rossz,ne legyen drága a fenntartása (Pl.: egy koccanás ne több 100ezerbe kerüljön) Úgy,hogy nálam az Opel,Ford,Peugeot elhasalt!
Már Churchill is megmondta 70 évvel ezelőtt, csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítok. 🙂
23 évvel ezelőtt vettem az első olyan autót, ami abban az időben jónak számított (az „átkos” korszak járgányaihoz viszonyítva). FIAT TIPO 1,9 TD.
4 év alatt belenyomtam 100.000 km-t. Ez alatt kialakul egy kép róla.
Na most, az autó olyan, mint a labdarúgás, mindenki nagyon ért hozzá, legalábbis a felületes vélemények szintjén.
Miután eladtam, ekkor volt benne 200.000 km, összegeztem a 100.000 km alatt szerzett tapasztalatokat. Kezembe akadt egy régebbi autós teszt újság, amiben éppen ezt a típust értékelték. Kíváncsi voltam mennyire vág egybe vele. Meglepő módon ugyanazokat sorolták fel, mint amiket tapasztaltam. Pedig az is csak 1 ember véleménye volt, meg az enyém is.
„Oké , de a nagy átlagba minden bele számít. Ez a vélemény is!”
De ÖNMAGÁBAN nem mérvadó. Amúgy jól gondolkozol. Már csak a Kempelen-stílust nem értem…(???)
A megbízhatóság egy statisztikai adat, átlagoláson alapszik. Ezért szoktam a népítéletre hivatkozni sokszor. Érdekességnek XY tapasztalata elmegy, de nem mértékadó semmilyen téren. Aki belefut egy rosszba, úgyis azt fogja híresztelni, hogy az a típus rossz, aki meg elégedetten használ egy adott modellt, azt, hogy az a típus jó. Azért ennél sokkal árnyaltabb a kép, és erre a nagy átlag mindig rávilágít.
…személyes tapasztalat nem mérvadó -írod kempelen stílusában. Oké , de a nagy átlagba minden bele számít. Ez a vélemény is !
Az első mondatod aranyat ér, ez kétségtelen. Érdekes, hogy a felsorolt hármas tagjai nem számítanak egyébként problémás típusnak(a Peugeot-nál a 206-os volt a „mumus”, a 207-es már sokkal jobb). Itt neked kell tudni, hogy neked egy autónál mi fér bele és mi nem – gondolom, a Ladák egyszerűsége, olcsó fenntarthatósága meggyőzött, míg a másik háromra ez nem volt jellemző. Nagy rajongója vagyok a Ladáknak, meg tudlak érteni, de szinte biztos, hogy a többség ennek ellenére a három „nyugatit” választaná(erre utaltál is). És megint előjött, amit már hosszú ideje szajkózok: a személyes tapasztalat sosem mérvadó.
Ne érts félre, nem kioktatásnak szántam: bár több hozzád hasonló kommentelő lenne itt. Remélem, nem csalódsz az orosz autókban ezután sem.
Abban meg nekem van igazam,hogy a magyar ember olyan mint a birka egy megy elöl a többi meg utána…
Tehát van/volt velük baj bőven… a „nyugati” csotrogányokkal meg mégtöbb gondolok ezalatt:Opel Astra G,Ford Focus II,Peugeot 207 győztem rájuk költeni! Csak hát mo.-n ezt szinte senki (kevesen) nem ismeri el és itt jön elő a birka elv… Aztán nekem magyarázhat,okoskodhat bárki mind a három egy semmirevaló ócska,szutyok,szemét,szar,mocskos dög!
Ebben igazad van, nem is célom a kelet-európai autók piedesztálra emelése, mert van/volt baj velük bőven, de mit csináljak, ha ennek ellenére a szívügyeim?:)
A listában valóban jobbnál jobb autók szerepelnek, meg aztán vannak itt autónak látszó tárgyak is, pl. Touareg:)
A legkirályabb autó fotóját viszont – talán nem véletlenül – a főoldalra is kitették. Jól néz ki, ahogy ugrat:) A jó öreg Niva megkerülhetetlen modell a 4×4-esek mezőnyében Magyarországon. Az évtizedek alatt letette a névjegyét itthon, mindenki tudja, mire számíthat, ha Nivát vesz – kompromisszumok sorát kell megkötni hozzá, de ha kemény terepről van szó, nincs kérdés.
Annyi kiegészítést tennék a cikkhez, hogy ha egymás mellé tesszük az Opel Antara és a Chevrolet Captiva fotóit, láthatjuk, hogy nem csak egy sima emblémacseréről van szó – szemmel láthatóan más külsővel rendelkeznek, bár hasonlóak a formai jegyek. De az Antara kisebb, kompaktabb, „európaibb”, a Captiva pedig egy, a „daewoo-s” stílust még magán hordozó koreai-amerikai testvérmodell. A Captivát soha nem forgalmazták az amerikai piacon(érdekes módon), az Antara pedig futott odaát Saturn VUE néven.