csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapHa kínos, ha nem, visszahozhatja a Mercedes-Benz a V8-as motort

Ha kínos, ha nem, visszahozhatja a Mercedes-Benz a V8-as motort

Próbálkozott a Mercedes-Benz, de úgy tűnik, van egy határ a downsizingban, melynek túllépését a rajongók már nem fogadják el. Sebaj, mindig van lehetőség korrigálni.


A Mercedes-Benz volt a legmerészebb a hengerszámok csökkentésében az utóbbi időben, ami – sajnos vagy nem – szinte kötelező az egyre szigorodó környezetvédelmi szabályozás miatt. A hétköznapi modellekben talán ez még nem is zavarja a vevőket, de a teljesítményorientált változatok rajongói már érzékenyebben tekintenek erre. Elvégre ha már 30-40 milliót elköltenek egy autóra, mégiscsak kínos közölni a haverokkal, hogy csak négy henger duruzsol az autóban.
[BANNER type="1"]

Az új AMG C63 S E-Performance-ben ugyanis egy kétliteres négyhengeres motor dolgozik, mondjuk nem mintha a teljesítmény terén lenne ok szégyenkezni, a 670 lóerő még mindig több, mint amit a riválisok kínálnak. Köszönhető ez persze a hibrid rendszernek, de ha már úgyis adott egy szintén elektromos motorral megtámogatott V8-as meghajtás (a négyajtós GT63 és az S63 AMG-kben), miért ne lehetne azt beépíteni a kisebb szedánokba is? A Car and Driverre hivatkozva a Carscoops állítja, hogy belső információk szerint a Mercedes-Benz fontolóra vette az említett motor bevezetését az E- és C-osztályok kínálatába.

Indokot ugyan nem hoztak fel, de annyit azért tudhatunk, hogy komoly esély van a V8-as visszahozására, ugyanis a C- és E-osztályok karosszériáját alig kell módosítani a hibrid V8-as meghajtás beépítéséhez, csak a motorháztetőn kell kicsit emelni – az pedig még csak vonzóbbá is teszi. A négyajtós AMG GT-ben 830, az S63-ban 790 lóerőt ad le a nyolchengeres, amit nem mellesleg Aston Martinokban is alkalmaznak. A C- és E-osztályokban feltehetően ettől alacsonyabb teljesítménnyel találkozhatunk majd, bár sok függhet a kozvetlen konkurensektől, például a következő M5-ös BMW erejétől. Utóbbiról csak annyit tudunk, hogy az is hibrid rendszerrel újul majd meg, de a nyolc hengerből valószínűleg nem adnak alább. Az új E-osztályból egyébként még nem érkezett AMG verzió, de a pletykák szerint első körben hathengeres motorral mutatkozik majd be. A V8-as motor a két szedánba már 2026-ban visszatérhet, de azt még nem tudjuk, milyen formában – kiváltja a négy- és hathengerest, vagy azok fölött, egy új csúcsverzióként mutatkozik be. A 73-as jelzést a Mercedes már levédette, bár a négyajtós AMG GT-nél és az S-osztály csúcsverziójánál sem használta, sőt, még az SL-nél sem alkalmazták. Az elnevezéstől függetlenül viszont megalapozott a remény, hogy ismét lesz V8-as a Mercedes-Benz C- és E-osztályban.
[BANNER type="2"]

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek