Ha önvezető egy autó, akkor kell neki jogosítvány is?

A Hyundai önvezető taxija meggyőzte a vizsgabiztost, hogy önállóan is tud közlekedni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy felmérés szerint az amerikaiak kétharmada kifejezetten fél az önvezető autóktól, ezért a Hyundai beültetett egy vizsgabiztost az anyósülésre, hogy "levizsgáztassa" az autót.

Csak a múlt évben több botrányos baleset miatt is bekerültek a hírekbe az önvezető autók, közülük talán a legsúlyosabb az az amerikai incidens volt, amely során 6 méteren át húzta maga alatt az útra esett járókelőt az egyik vezető nélküli taxi. Ezen esetek miatt nem véletlen, hogy az USA-ban nem is igazán bíznak a technológiában: az Amerikai Autószövetség kutatása szerint a megkérdezettek 66 százaléka kifejezetten fél a technológiától, 25 százalékuk szkeptikus, és csupán 9 százalék bízik bennük. A Hyundai az önvezető autók negatív reputációját egy bevállalós kísérlettel igyekezett javítani. Egy vizsgabiztost ültettek az anyósülésre a sofőr nélküli Ioniq 5-ben, aki saját elmondása szerint ugyanúgy figyelte az autó manővereit, mintha egy hús-vér ember ülne a volán mögött.
Hirdetés
"25 éves tapasztalattal, és több ezer megbuktatott vizsgázóval a hátam mögött ezúttal is a közbiztonságot tartom szem előtt. Ugyanazok a kritériumok, mint egy ember esetében. Figyelem a sebességet, a sávváltásokat, a sávtartást, és természetesen a reakcióidőt" - árulta el a "vizsga" közben Kandice Jones vizsgabiztos a főbb szempontokat. A közzétett videóban a Hyundai a vizsga bemutatása mellett prezentálta azt is, hogy miért tartják fontosnak az önvezető technológia fejlesztését. Természetesen nem a rendszeresen volán mögé ülő embereket célozzák elsősorban, ellenben - ahogy a videóban is szerepel - egy látássérültnek hatalmas segítség lehet, ha kísérő nélkül tud utazni. Emellett a vizsga során néhány képsor az autó szoftveres működéséről is látható, ezeken könnyedén kivehető, hogy az út mellett sétáló járókelőket kékkel, míg a többi mozgó járművet zölddel jelöli az autó. A teszt végén a vizsgabiztos sikeresnek nyilvánítja a próbakört, és még egy "jogosítványt" is kiállítottak az Ioniq 5 arcképével, bár a Hyundai maga is elismerte, hogy ez nem hivatalos okmány. Mindenesetre erődemonstárciónak nem volt rossz kísérlet.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?