Használt luxusmerci, MG villany-népautó és a szocializmus szele

Heti összefoglaló az autósvilágból:Egyszerre idéztük a múltat és néztünk a jövőbe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezen a héten ismét összefoglaltuk a legfontosabb témákat, amikről még véletlenül sem éri meg lemaradni.

Ahogy az lenni szokott, egy gyors emlékeztetővel kezdünk a heti üzemanyagárakról. Szerdán nem változtak az árak, ám bejelentették a pénteki fejleményeket, amikor hosszú idő után újra olcsóbb lett a gázolaj, mint a benzin. A további részleteket és a jelenleg is érvényes árinformációkat ide kattintva olvashatjátok el.
Hirdetés
Valószínűleg igen kevéssé érdekli azonban az üzemanyagár az eheti használttesztünk olvasóit, itt ugyanis egy közel 9 éves, ám meglepően jó állapotban megőrzött Mercedes-Benz S-osztályt mutattunk meg nektek. Persze, dízelmotorjával közel sem fogyaszt annyit, mint a benzinesek, ám jó eséllyel az utolsó szempontok közt szerepel a takarékosság, amikor valaki egy ennyire fényűző és kényelemre hangolt prémiumterméket vásárol. Hét közepén robbant a bombahír: az MG elhozta Európának a következő elektromos modelljét, amelynek árazásával közelebb kerülhet a magyar hétköznapokhoz is a villanyautózás. Ha kíváncsi vagy az MG 4 modellre, illetve annak árára, akkor ide kattintva tudhatsz meg többet. A Ford is leleplezett a héten egy elektromos járművet, amely a Volkswagennel közös fejlesztés, és a már jól bejáratott Explorer nevet viszi tovább. Ezt ugyan valamelyest magasabbra árazza majd a gyártója, ám ettől még mindenképp érdekes új résztvevője lesz az egyre bővülő piacnak.
Hirdetés
Természetesen a közéletben is felmerültek fontos, autókkal kapcsolatok témák, ilyen volt például, hogy az Óbudai egyetemen a hallgatók hamarosan már a villanyautó-akkumulátorok gyártását is tanulhatják. Eközben a metrófelújítások után fellélegző Budapest ideiglenes buszsávjairól is szó esett, ha kíváncsi vagy, mi lesz velük, akkor ebben a cikkünkben olvashatsz róla. Ha viszont inkább az orosz autóipar érdekel, akkor a Volkswagen kivonulásával kapcsolatos cikküket ajánljuk figyelmedbe, amely a gyártó újabb komoly veszteségeit boncolgatja. Ha inkább elfelejtenéd a jelent és nosztalgiáznál egy kicsit, akkor ajánljuk figyelmedbe azt az aranybányát, amelyet nemrég fedeztünk fel az internet tengerében. Hétfőn és csütörtökön is tettünk közzé videókat a múltból, amelyek a rendszerváltás előtt és annak környékén készültek, és az akkori autósvilág vágatlan valóságát hozzák el nekünk, több mint 30 évvel később. Először egy a használtautók árának meredek emelkedésével, majd egy az infláció hatósági árakkal történő megfékezésével foglalkozó szösszenet keltette fel a figyelmünket. Nem ismerősek valahonnan ezek a témák?
Hirdetés
Valamelyest újabb videókból is bőségesen jutott a hétre, a legérdekesebb mind közül a Kia Sportage konnektoros hibridváltozatának jávorszarvasteszt próbálkozása volt, amelyet ide kattintva nézhettek meg, ám legalább ennyire nagy szám a 30 éves Honda Civic sportautókat megszégyenítő száguldása a német autópályán, amelyhez egy komplett átépítés kellett. Egy biztos, valódi adrenalinbomba lett az autó, ide kattintva tudhattok meg róla többet, illetve nézhetitek meg a végsebesség-tesztjét. A saját Youtube-csatornánkon is rengeteg érdekes tartalom jelent meg az utóbbi időben, így a héten a megszokottnál jóval magasabb érdeklődésre tartottak számot a videós tartalmaink. Amellett, hogy két héttel ezelőtt elkezdődött amolyan videónapló jelleggel a 600 ezer forintos Audi A6 sorozata (amelynek első három részét már meg is nézhetitek ebben a lejátszási listában), most egy teljesen új formátummal és még újabb lendülettel készítettünk nektek egy összehasonlító videótesztet két villanyautóról: a Kia Niro EV és az MG ZS EV csapott össze a kameráink előtt. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen egymás mellett a két autó, akkor jó hírünk van: igyekeztünk minden egyes részletre kitérni az alábbi videóban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?