Hatalmas hatótávú elektromos SUV-ot mutatott be a NIO

A NIO ES7 villany-SUV csúcsváltozata akár 850 kilométert is megtehet egy töltéssel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A NIO legújabb SUV-ja, az ES7 nem csak hatótávban, de sebességben is erős: ez a kínai márka eddigi legjobban gyorsuló modellje.

Egyre ígéretesebbnek tűnik a kínai villanyautógyártó, a NIO, amely hamarosan Magyarországon épít majd gyárat. Nemrég már Európában is megjelentek márkakereskedésekkel és akkucsere-állomásokkal - ez utóbbi a legfontosabb ismertetőjegyük, hiszen jelenleg ők az egyetlen gyártó, akik a többórás töltési időket egy pár perces telepcserével is ki tudják váltani. Legújabb modelljük, a közepes méretosztályban induló ES7 SUV szintén erős ajánlatnak tűnik, és a következő években akár a hazai piacra is eljuthat, ha a NIO európai tervei jól alakulnak.
Hirdetés
Az ES7 dizájn terén a márka arculatát kapja az úgynevezett cápaorral. Az osztott fényszórókra mondhatnánk, hogy az új BMW i7-ről, a 7-esről vagy az X7-esről másolták, de igazság szerint a NIO már régebb óta használ ilyen lámpákat. Oldalnézetből hangsúlyosak a szögletesre rajzolt kerékjárati ívek és az enyhén lejtő tetővonal. Hátul pedig természetesen csíklámpa világít, a mai trendeknek megfelelően. 75 kWh-s a legkisebb akkumulátor, ez 485 kilométeres hatótávra elegendő, a 100 kWh-s 620 kilométert tud, de a leginkább figyelemreméltó a 150 kWh kapacitású akkucsomag, ezzel akár 850 kilométert is meg lehet tenni két töltés (vagy akkucsere) között. Az igazán érdekes részletek azonban bent várják az utasokat, maximum ötöt. 2960 milliméteres tengelytávjával kellően tágas, a legújabb infotainment-rendszerrel pedig mindent tud, amit egy okos villanyautótól elvárhatunk. Elég futurisztikus például a kiterjesztett valóság szemüveg, ami az autó elé "vetít" ki virtuálisan egy hatalmas mozivásznat, ezen jelenik meg mindenféle szórakoztató és tájékoztató felület. Ehhez ráadásul még egy Dolby Atmos 7.1.4-es hangrendszert is társítanak, így igazi moziélményben lehet része a bent ülőknek. A hangulatvilágítás 256 féle színben pompázik, alapárasak a fűtött ülések elöl, de hátra is lehet kérni, és a masszázsfunkció is rajta van az extralistán. Minden szükséges hardverrel felszerelték a későbbi önvezető funkciók bekapcsolásához, de már most is sokat nyújt az ES7, hiszen Kínában ez az első villanyautó, ami akár 2 tonnát is vontathat. A NIO eddigi leggyorsabb modelljeként állórajtból 100 km/órára 3,9 másodperc alatt gyorsul. Kínában 30 millió forintnak megfelelő összegtől indul az ES7, remélhetőleg előbb-utóbb itthon is piacra lép majd a modell.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?