Hatalmas kényeztetés a legkisebb elektromos Mercedesben is

Egy baja van csak - Mercedes-Benz EQA 250e teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Akár 426 kilométer hatótáv - hirdeti oldalán a legkisebb mai elektromos Mercedes-Benz, ami természetesen egy SUV, a GLA alapjaira épülve. Vajon mit tud a gyakorlatban?

Az EQA a dízelmotorral is lenyűgöző GLA elektromosított változata. Formájával le sem tagadhatná. Még annyira sem különül el belső égésű motoros tesóitól, mint az EQC a GLC-től. Viszont ez nem is baj, ma már egy elektromos autó nem kell feltétlen különleges legyen. Az EQA-ban is épp az a legjobb, hogy teljesen autóformájú, 426 kilométeres - hirdetett - hatótávjával pedig már-már teljes értékű használhatóságot ígér. Fontos megjegyezni, hogy a 426 km a WLTP érték, magyarán ez akár hozható is, a 486 kilométeres NEDC adat viszont nem tudom, miként. Tegyük hozzá, hogy a valóságban - nálam - csupán 419 km volt a legjobb hatótáv, amit egyáltalán kiírt, majd a klíma bekapcsolása rögtön 400 alá vitte. A sok-sok, nem is spórolós autópályázással végül 18,9 kWh/100 km vegyes fogyasztás adódott, ami mintegy 350 kilométeres hatótávnak felel meg, megjegyzem az EVDB szerinti valós hatótáv is 355 kilométer, tehát ez tűnik gond nélkül hozhatónak. Viszont kinek nem elég 350 kilométernyi hatótáv, amikor van 100 kW-os DC töltés, amivel akár 35 perc alatt megvan a 85%-os akkuszint, de a 11 kW-os AC-vel is emészthető idő, legfeljebb 6,5 óra az akkumulátor telítése? A hosszabb töltési időn kívül is említhető persze némi kompromisszum, de ezek is emészthetőek. Az egyik, hogy a csomagtér alapmérete 435 helyett csupán 340 liter. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy nincs méretes padlórekesz, csupán nagyjából annyi, amennyi a defektjavítónak, a vonószemnek és a kompresszornak kell, meg még néhány paksamétányi irat is elfér a padló alatt. A töltőkábelek (mindkettő jár alapáron), sajnos nem, de azoknak korrekt táskát ad a Mercedes. Ezen kívül még annyi említhető, hogy a második üléssorban az alulra épített (bruttó 79,8, nettó 66,5 kWh-s) akkumulátor miatt kissé magasra került a padlószint.
Hirdetés
Hátrányként ennyit tudok mondani, viszont most nézzük, mi minden előnyt hoz az elektromos üzem az EQA-nak! A rezonanciamentes, néma hajtás viszi tökélyre azt a balzsamos kényeztetést, amit a Mercedes minden modelljével céloz. Itt aztán nincs alapjárati mocorgás és duruzsolás. A hajtás itt is előre került, a 190 lóerős, 375 Nm - azonnali - nyomatékot adó villanymotor késlekedés nélkül reagál a gázpedál, akarom mondani menetpedál parancsaira. Harapóssága a digitális műszerblokkot és az utastéri LED-fényeket is hangoló, személyre szabási lehetőséget is kínáló menetmódokkal szabályozható, de sosem lomha. Szabályozható a visszatöltés mértéke is, természetesen van igen jó távolságtartós tempomat, aktív sávtartó és még a radaros tempomat jelei szerinti adaptív visszatöltés is, ha esetleg nem kapcsoltuk be a tempomatot. Sávot helyettünk ugyan nem vált, de ha úgy kezdenénk meg a sávváltást, hogy még lát a közelben autót a radar, akkor kegyetlenül visszatessékkel minket a sávba a felügyeleti rendszer.

A 8,9 másodperces 0-100-as gyorsulás a villanyautók körében nem olyan elképesztően letaglózónak tűnő, de bármi egyébhez mérten fenomenális az EQA menetdinamikája - a normál autók körében.

20 colos (235/45 méretű, Continental EcoContact 6 abroncsos) kerekeivel a tesztautó elég jól is kanyarodott, de a futóműve persze kissé feszes volt, az Edition 1 szériához járó sokküllős és bronz színű malomkő kerekek viszont szobornak is beillettek volna. A forma meghatározói a lámpák, amiket éjszaka elöl-hátul világító LED-csík köt össze. A LED High Performance fényszórók nem mellesleg elemi erővel és adaptív távfénnyel világítják az utat. Belül az A-, B-, CLA-, GLA-osztályokból ismerős kompakt mercis műszerfal fogad. Oké, a nem annyira szem előtt lévő helyeken olcsóbb műanyagokkal, ugyanakkor két hatalmas kijelzővel, középen az előretekintő kamera által kiterjesztett valóság funkcióval. A navigáció jelei a kereszteződésekben a kameraképpel együtt jelennek meg. Van természetesen táblafelismerő, a kormánykeréken pedig a galvanizált, valódi fém felületeken túl tapipadok is, így elég sok minden irányíthatunk már onnan is. Maga a kormánykerék egyébként nagyon jó fogású és trükkös: küllői fémszínűek, de csak a gombok körüli felület a valódi fém. Érintőpanel a kormánykeréken túl - jóval nagyobb méretben "kardánboxra" is került, persze a kardán itt már erősen felejtős, nyoma sincs természetesen első és elektromos hajtás mellett. Az érintőpaddal az érintésérzékeny, tűéles képű kijelzővel is irányítható, elég logikus felépítésű, magyarul is tudó MBUX (nem embuksz, hanem embijúeksz) menürendszerben barangolhatunk.
Hirdetés
Van írásfelismerés és online kapcsolat, meg persze színház is bőséggel: az ajtókon túl még a kesztyűtartó feletti betétbe is jutott LED-fény, szépek a turbinaszerű légbeömlők. Ha az EQA kompakt méretosztályú is, nem egész 4,5 méteres, jellemzői és utazási komfortja egy kategóriával feljebb is helytállóak, ahogyan változtatható laphosszúságú első ülései is. Remek autó, villanyautónak is ügyes, egyetlen szépséghibája az ára, ami alapból is 19,373 millió forint, de a nyitható panorámatetős, Edition 1 kivitelű és Premium csomagos tesztautó 24,567 millió forintos listaárú. Így már csöppet elgondolkodtató, mert ennyi pénzért még a prémium szegmensből is meg lehet csípni akár nagyobb és ügyesebb villanyautót is. Az persze tény, hogy a villanyos csillagosok körébe remek belépő az EQA.
Értékelés
Pozitív
Minőségi utastér, menetdinamika, infotainment-rendszer, ülések
Negatív
20 colos kerekekkel kemény futómű, vételár
Árak
Tesztmodell alapára
19 373 000 Ft (2021.07.15.)
Tesztautó ára
24 567 570 Ft (2021.07.15.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
140 kW (190 LE)
Nyomaték:
375 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,9 s
Végsebesség:
160 km/h
Méretek
Hosszúság:
4463 mm
Szélesség:
1834 mm
Magasság:
1620 mm
Saját tömeg:
2040 kg
Össztömeg:
2070 kg
Tengelytáv:
2729 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
340 l
Belső szélesség elöl:
1450 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
890-960 mm
Belmagasság hátul:
910 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
250 mm
Ülőlap hossza elöl:
520-570 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1170 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1050 mm
Csomagtér magassága:
430-710 mm
Csomagtér hossza:
800 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1600 mm
Raktérnyílás szélessége:
1070 mm
Raktérnyílás magassága:
880 mm
Motor és váltó
Motor:
elektromos
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
375 Nm
Teljesítmény:
140 kW (190 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
160 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,9 s
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?