Hatásos hővédelem légkondi nélkül

Már rég nem a felvágásról szól az autófóliázás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autófóliázás sokak szerint a gengszterek szokása, pedig az üvegekre ragasztható védőréteg temérdek pozitív tulajdonsággal bír, ezért nem érdemes idegenkedni tőle.

Munkáival már temérdek elismerést begyűjtött a Thomy Folia (nem elírás, a cég valóban így írja a nevét), mi most mégis marketingfogásukért tüntetnénk ki őket. Mi mással, mint az egészségvédelemmel lehetne jobban elhitetni az autósokkal, hogy az üvegek fóliázása nem a gengszter-imidzs része, hanem fontos biztonsági, hő- és UV-védelmi eszköz. A profi csapat ráadásul tovább ment, és mai legjózanabb fóliájukat a bababarát jelzővel hirdetik. Ez a külső fény 95 százalékát, az UV-sugárzás 99 és a hő 70 százalékát távol tartó üvegbevonat jelenleg az egyik leghatásosabb rendszer az utastér üvegeken keresztüli felmelegedésének megakadályozására, valamint a káros UV sugarak távol-tartására, sötétítése által pedig a gyerekek napszemüveg nélkül sem vakulnak meg - az autó hátsó sorában. Előre szerelt gyerekülésnél ugyanis nem élvezhető e fólia, oda az előírások alapján csakis olyan tehető fel, mellyel az üveg fényáteresztő képessége nem csökken 70 százalék alá. Amennyiben tehát az üveg bármennyire is színezett, előre semmilyen fólia, még a gyakorlatilag színtelen biztonsági sem ragasztható fel, ugyanis sok esetben a gyári üvegek is épp az előírt fényáteresztést tudják csupán.

Az előírás több szempontból is támadható: ha csak néhány százalékkal komolyabb sötétítést engedélyezne a hatóság, az elöl ülők is fokozott UV-védelemben részesülhetnének és oldalirányú ütközésnél, üvegtörésnél a szilánkok nem esnének az utastérbe, nem repülhetne semmilyen tárgy kívülről az utasok felé, illetve ők sem eshetnének ki az autóból, a fólia ugyanis (szakszerű beépítéssel) mindenképp egyben tartja az üveget. Utóbbi a lényeges, hiszen, ha valaki nem kíván komoly mértékű sötétítést, nem retteg az UV káros hatásaitól, akkor is érdemes elgondolkodjon a fólián, ugyanis ráfutásos balesetnél is könnyedén törik a hátsó üveg, annak szilánkjai pedig tehetetlenségükből adódóan befele, az utasok nyakába repülnének. A B-oszloptól (tehát az autó első ajtóitól hátra eső részén) azonban a tapasztalatok szerint egyáltalán nem zavaró az üvegek sötétítése (ide egyébként kétoldali külső tükrökkel szerelt autóknál bármilyen, műbizonylattal rendelkező fólia felrakható), tehát érdemes sötétítettet választani, a legjobb hő-védelmet ugyanis utóbbiak adják. Kombik és furgonok esetében gyakorta kifejezett cél a belátásvédelem is. Fontos tudni, hogy noha a fóliák akár tökéletesen gátolhatják a raktérbe tekintést és az autóba jutást is nehezítik azáltal, hogy az összetört üveg nem esik ki a keretéből, a profi tolvajok a nagyobb értékű elektronikai berendezéseket ma már hőkamerával pásztázzák, és ők gyakorta a nem kifejezetten biztonsági fóliáktól sem riadnak vissza.
Ahhoz, hogy az üvegekre felragasztott fólia valóban ne zavarja a kilátást, és valóban hozza biztonsági előnyeit, nagyon fontos a szakszerű beépítés. A felragasztott fóliáknak tökéletesen, folt- és légdudor-mentesen kell az üvegekre feküdniük. Ahhoz, hogy ez így legyen, a lehúzható ablakokat (egy-egy ablakkeret nélküli modell kivételével) teljes mértékben ki kell szerelni. A munka kissé időigényes, de így kerülhető el, hogy az illeszthetőség érdekében bő vízzel felragasztandó fólia szerelése ne áztassa el az ajtó elektromos rendszerét, valamint, hogy teljes mértékben koszmentes legyen a végeredmény, és nem utolsó sorban az, hogy a keretekben lévő üveg mögött is legyen fólia, azaz balesetnél az összetört üveg is a helyén maradjon. Az első szélvédők fóliázása az előírások, a nehézkes hozzáférés okán és azért sem szokás, mert az elmúlt évtizedekben a gyártók már kivétel nélkül biztonsági, két üvegrétegből és biztonsági fóliából összeragasztott, szintén töréskor is egyben maradó szélvédőt alkalmaznak. Aki azonban fokozná autója biztonságát, annak ajánlott az összes többi üveg fóliázása – igaz utóbbi elöl az előírások miatt a legtöbb esetben csak saját felelősségre tehető meg, és bizony a védelemmel együtt jár a rizikó, hogy közúti ellenőrzéskor bevonják miatta a forgalmi engedélyt, vizsgán nem adják meg a „műszakit”.

Nem csak a hatóság, a biztosítók sem ismerik el kellő képen az autófóliák biztonságfokozó tulajdonságait. Hiába csökkentik ezek a balesetveszélyt és a feltörések számát, nem jár utánuk kedvezmény. Ha azonban törik az üveg, a kötelező biztosítás nem fizeti meg a fóliát, s a Casco is csak az esetben, ha kiterjesztett, ezen „extrafelszerelésre” is érvényes verzióról van szó.
Ugyancsak nem jár kedvezmény a többi, a karosszériát óvó autófóliáért sem. Pedig nem csak az üvegekre, a kavicsfelverődésektől, ajtó-rányitásoktól, parkolási sérülésektől óvandó elemekre is kérhető speciális, rugalmas, átlátszó fólia – mely sok esetben minimalizálja, vagy akár teljesen ki is szűri az apró sérüléseket. Ilyen fólia egyébként az üveg lámpaburákra (például ködfényszórókra) is kérhető. A legtöbb autós akkor vásárol ilyet, amikor egy kavics már berepesztette a burát, s az újat kívánja megóvni, de néhányan már az új autójukat is felvértezik a védelemmel. Az árak minden esetben mérettől függőek, de az teljesen általános, hogy az új lámpák árához, vagy a fényezési költségekhez mérten bagatell összegekről beszélhetünk, a ködlámpák védelme például akár 10 ezer forint alatt is megúszható.

Mivel az üvegfóliázás árait is a felületek nagysága adja meg, e művelet költsége is minden autónál egyedileg kalkulálandó. A Thomy Foliánál jártunkkor épp egy első generációs Ford Focus kombi kapott „bababarát fóliát” – az 5 (két hátsó ajtó, két csomagtér-oldali, illetve egy csomagtér-ajtó) üvegre a jelentős hő-, UV- és fényvédelmet adó, valamint töréskor az üveget egyben, a helyén tartó fólia listaára a szerelés költségével együtt 46 ezer forint. Ha az előbbi összeget a fóliázás pozitív hozadékaihoz mérjük, aligha nevezhetjük eltúlzottnak (ráadásul a cégnél különféle kedvezmények is léteznek). Az autó macsósításán túl sok egyéb, fontos pozitívumot is adó bevonatrendszertől pedig immár végérvényesen el kell vonatkoztatni a gengszterség fogalmát – hogy mást ne mondjunk, napszemüveget is szinte mindenki visel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    szia Thomy!

    köszi a közeli cimet!ő is úgy fóliáz,hogy kiszedi üveget?az lenne a jó mert igy tuti nem látszik,hogy van rajta és nem kötekednek miatta.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Szia Rufi!

    Mindkét verziót ajánlom.
    Nekem az összes üvegemen fémes hővédő anyagok vannak, de annyira nem rossz a vételem, hogy lecseréljem kerámia alapú hővédőre. A GPS egy kicsit lassan találja meg a műholdakat, de utána hibátlanul működik.

    Keresd meg Oroszlányban a Szepesi Robi barátomat – +36 20 347 56 53.
    Hovatkozz a Thomy Folia-ra.
    Biztosan tud neked segíteni, mivel Ő is LLumar fóliákkal dolgozik.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Szia Rufi!

    A fém és a kerámia alapú hővédő anyagoknak egyaránt meg vannak a pártolói.
    A fémet tartalmazó anyagoknak tudjuk, hogy milyen tulajdonságai vannak, viszont a kerámia alapú fólia még szinte ismeretlen a piacon. Az űrkutatásban is alkalmazott technológiát vitték át a fólia gyártás által a hétköznapjainkba. Mivel nem tartalmaz fémet, ezért az autóban nem árnyékolja le a mobil telefont, rádiót, GPS-t, távirányítót és egyéb elektronikai eszközt.

    A kerámia alapú anyagok csaknem egyforma hővédelmet produkálnak mint a fémet tartalmazó hővédő fóliák, viszont a színezett és hővédő réteget nem tartalmazó fóliák hővédelmének majdnem a dupláját biztosítják.

    Merre laksz?

    A két első üveg kivitelezésének az ára fólia típustól függően 10-16 e Ft. nettó áron, 7-12 év garanciákkal.

    Azon vagyunk, hogy ne kelljen már két évet sem várni a jogszabály változással.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    szia Thomy!

    Irtad,hogy 2 világos fólia van,melyik jobb a fémalapú vagy a kerámia?sajna ahogy néztem csak fővárosban van felrakás ami nekem nincs közel,ami műszaki miatt is gond.azért is gondoltam egy végleges megoldásra.
    Megkérdezhetem,hogy árban kb. mennyibe kerülne 2 első ajtó ablak fóliázása fémes ill. kerámia lapúval?
    Azért gondoltam,ha teljesen szintelen,talán műszakinál észre se veszik,vagy 2 év alatt változik a jogszabály 🙂

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Szia Sifi!

    Valóban, még mindig többen rakatnak fel kombinált belátásvédő anyagokat mint világos hővédőket. Ezt betudhatjuk a kimagasló vagyon elleni bűncselekmények elleni harc legegyszerűbb módjának.

    Néhány hónapja azt a tendenciát vélem felfedezni, hogy a “B” oszlop mögötti üvegfelületet a gyermekek UV és vakító napfény elleni védelmére fóliáztatják sötét anyagokkal, viszont az első oldalsókra, függetlenül a szabályozás tiltásától a legvilágosabb hővédő fóliákat választják, tehát törődnek a saját egészségük megőrzésével is, ami nagyon jó hír. A belefektetett információ áramlás már megtette hatását.

    A legvilágosabb hővédő anyagok 20%-al kerülnek többe a kombinált sötét anyagoknál, viszont a fém réteget nem tartalmazó kerámia alapú hővédő fóliákkal egy árban vannak.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Én már a legelső hozzászólásomban is irtam. hogy a “szintelen” nagyon jó és hasznos találmány. Nyilván nem zavar a kilátásban ha stirölni vagy mérni kell az ablakot hogy ugyan van-e rajta fólia. És ha nem kombinálgatja az ember sötét fóliával a rendőrnek eszébe sem fog jutni méregesse.

    Én az ellen tiltakozom ami szemmel láthatóan sötét vagy netán korom fekete. Az mellé sorolhat bárki bármilyen érvet. Látni kell elsősorban. Ennyit akartam csupán leírni.

    Ez már más téma de gondolom a forgalom és a bevétel nagy részét még miníg a sötét kategória teszi ki. Ezeket meg inkább az esztétika motiválja. Mennyi az árkülönbözet?

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Szia Sifi!

    Lehet, hogy nem fogalmaztam egyértelműen és csodásan elbeszélünk egymás mellett ugyanazt az oldalt támogatva.
    Én illetve mi nem a sötét fóliák legalizálásáért kardoskodunk, hanem az 50%-os vagy ennél világosabb fényáteresztő képességű halvány vagy teljesen színtelen anyagokért.
    Ezek az anyagok szabad szemmel nem érzékelhetőek, főleg ha a hátsó üvegeken sötétebb anyagok vannak, mivel ilyenkor optikai csalódás jön létre a két fóliát összehasonlítva.

    Nem tudom hogy milyen fóliák voltak azon az autón amellyel jártál, de az biztos, hogy ezek az új hővédő anyagok még nem voltak gyártásban, tehát erről sem Te sem más nem tud véleményt mondani.
    Én is csak az egyikről, amelyiket kb 3 éve tettem fel az első szélvédőmre.
    A másik kettőt idén kaptuk a gyárból. Még gyári szaguk van.
    Nem olcsók, de a félelmem nem igazolódott be, ami szerint azt gondoltam, hogy ezeknek a fóliáknak, amelyeknek az arab emírségekben mellényzsebből kifizetik az olcsónak éppen nem titulálható árát itthon nem lesz piaca.
    Ehhez képest az első héten elfogyott több tekercs belőlük.
    Tévedtem.
    Erre van kiéhezve a piac, vagyis a világos, lehetőségekhez képest legnagyobb hővédelmet valamint UV védelmet nyújtó fóliákra az első oldalüvegek esetében.

    Azért vagyok elfogult a bőrbetegségekkel kapcsolatban, mert napi szinten találkozom az UV sugárzás okozta hatásokkal az emberi szervezeten. 2009 nyarától hosszú előkészület után a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézete és a Magyar Vöröskereszt közös programjába társult a Thomy Folia kizárólagos UV védő partnerként. Konferenciákra járok és bővítem tudásomat a témával kapcsolatban és megdöbbentő az a szám amennyivel többen halnak meg évente Magyarországon mint évekkel ezelőtt. Tudnék itt a szoláriumozás ellen is oldalakat írni, de ha valakit érdekel, akkor az a szakoldalunkon minden információt megtalál a témával kapcsolatban.

    Valóban igazad van. A fólia képtelen megvédeni a bőrráktól bennünket – gyermekeinket az utcán, tengerparton, mezőn, stb. A fólia csak az autóban illetve otthonainkban nyújt akár 99,9%-os UV sugárzás elleni védelmet az üvegfelületeken akadálytalanul keresztül áramló UV sugárzással szemben. A tudomány jelenlegi állása szerint pillanatnyilag “CSAK” ennyit tudnak a fóliáink.

    Egynek viszont nagyon örülök. Mégpedig annak, hogy abban a korban élhetek, amikor van lehetősségük ezt a hatékony védőfóliát alkalmazni azoknak, akik átlátják a kialakult helyzetet. Tavalyi adatok szerint Magyarországon minden 50. ember MELANOMA-ban szenvedett. Bőrgyógyász szakembereink szerint a MELANOMA népbetegséggé fejlődött.
    Ezt a tényt lehet elhallgatni, nem meghallani, fejünket a homokba dugni, de ez sajnos egy szőrnyű adat, ami ellen a mi kezünkben van a fegyver a Megrendelők kezében pedig a lehetőség a felhasználásra – kihasználásra.
    A bőrrák egyetlen ellenszere a megelőzés. Tájékoztatással mi a magunk módján mindent megteszünk, hogy minél több szülőhöz eljusson ez a fontos információ.

    Hogyha nincs klíma egy autóban, akkor a használati utasítás a következő (több Megrendelőnktől hallottam)
    – menet közben a felforrósodott levegőt az utastérből a lehúzott üvegeken néhány percen keresztül kiöblítjük,
    – résnyire felhúzzuk az ablakokat, hogy a levegő folyamatosan cirkulálni tudjon, így helyezve előtérbe a hővédő fóliákat.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    A mai napig tudok olyan helyeket, ahol néhány papírdarabért szemet hunynak a fóliázott üvegek felett és még így is olcsóbban jössz ki, mintha levennénk és újra fóliáznánk az üvegeket.
    Magam ellen beszélek, de ezt a lehetősséget fel szoktuk ajánlani a bennünket bizalmukkal megtisztelő Megrendelőinknek.

    Első oldalüvegek esetében az együttes fényáteresztő képesség ne legyen kevesebb mint 70%.
    Látogass meg bennünket a szakműhelyünkben, ott elvégezzük neked a szükséges méréseket és ajánlunk egy olyan megoldást amivel jól jársz illetve nem jársz rosszul.

    Első szélvédőn saját autóinkon kb 3 éve alkalmazok egy 70%-os hővédő anyagot.
    Tökéletesen át lehet rajta látni belülről rossz látási viszonyok között is.
    Féltem tőle, de így néhány év távlatából állíthatom, hogy hibátlan az anyag és ennél most megjelent két világosabb anyagunk is, szintén 40% körüli hővédelemmel.

    Az első szélvédő esetében szerencsés helyzetben vagyunk, mert nem tudják mérni a fényáteresztő képességét.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Nem pártolni akarom a pénzbehajtást, de valahol meg kell húzni a határt a hatóságnak is. Ameddig büntethetik kár rátenni sok pénzért. Találnak okot a büntetésre ha akarnak, én meg nem adok nekik még egyet. Pláne nem ilyen rikítót. Simán kivesznek vele a sórból.

    Azt mondod egy dolog az én véleményem.
    Korlátozza a kilátást rossz időben és éjszaka! Ez nem egy sztereotípia. Ha süt a nap értem én, hogy kilátsz meg hasznos, de nem csak nyárból és napsütésből áll az év! Foglalkozásszerűen levezettem pár évet. Mentem nap mint nap. Télen ködben, vagy erősen borus időben majd kiesik az ember szeme ahogy a monoton szürkeséget bámulja. Milyen jó ha ezt ráadásul sötét üvegen keresztül teheti. Romik a koncentráló képesség!

    Elég eltúlozva emlegeted a bőrbetegségeket evvel kapcsolatban. Nem a fólia fogja megmenteni az emberiséget ezektől a bajoktól. A másik, hogy nem csak leégéstől alakulhat ki bőrrák, illetve nem csak autóban lehet leégni. Ezt kár ragozni tovább mert ez egy autós oldal.

    Akinek nincs kímája rendszerint leengedi az ablakot. A leengedett ablakon lényegtelen hogy van-e fólia.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    szia Thomy!

    köszi a gyors választ!kocsim egy 99es almera ami szinezett üveges,volt is rajta 50%-os fólia csak hát nem engedték volna át műszakin igy le kellett szedni,pedig direkt márkást vettem rá,hogy sötétbe is lássak,korom sötétbe is kiláttam.mostani jogszabályt nem tudom,de amikor csináltattam akkor úgy volt,hogy szinezett üvegre semmi fóliát nem szabadott rárakni,a nem szinezetre lehetett 70% fényátengedőt rárakni.
    most,ha műszer nem mutat alacsonyabb értéket akkor lehet bátran használni oldalablakra?és mi a hátránya egy szintelen fóliának első szélvédőn?gondolom lehet ,mert az más tipusú.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Szia Tamás!

    Elvileg a törvény adta jogából kiindulva mindenhez köze van az igazoltató rendőrnek, amihez műbizonylat szükséges (sport kormány, felni, futómű, fólia, stb.). Ezeket mind ellenőrizheti.
    Ha nincs elég információja bizonyos esetek elbírálásához, akkor berendeltetheti soron kívüli vizsgára.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Szia Rufi!

    Hogyha színtelen üvegre kerül a speciális UV védő fólia, akkor legális, mivel a fényáteresztő képessége 78%, viszont ha ugyanezt a fóliát gyárilag színezett üvegre helyezzük, akkor az már határeset.
    Érdemes ilyen esetekben befáradni a szakműhelyünkbe, ahol a rendőrök által is közkedvelt mérőműszerünkel a fólia és az üveg együttes fényáteresztő képességét megmérjük.
    A manapság forgalomba kerülő szinte összes autógyár színezett üvegekkel szállítja gyártmányait.

    A korábban általam említett Európai Üveg-fólia Szövetség (EWFA) erősen hatást gyakorol az európia országok döntéshozói szinten, hogy a világos hővédő anyagok (50 – 70%), szintelen biztonsági fóliák (89%) valamint a speciális UV sugárzást védő anyagok (78%) legálisan alkalmazhatóak legyenek az első oldalüvegeken. Ez egy hosszú csata, de az egészség megőrzéséhez való jogot mindenkinek biztosítani kell.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Érdekes dolog,hogy Németországban bárhol lehet kapni különböző fóliákat,még naplementés mintával is kifejezetten a hátsó szélvédőre.Nyilván csak a termék TÜV engedélye a lényeg,semmi több.De sajnos itt minden más,de nagyon..Azért én kíváncsi vagyok,hogy a műbizonylatos fóliához mi köze a rendőrnek?

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    szia!

    már csak az a kérdés merül fel bennem,hogy lehetne uv-t szürni legálisan az első ajtókon?!
    vagy milyen módon lehetne jogszabály módositást ezközölni?
    nyugaton is ez a szabály van életben?

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Ha nem egy régi Megrendelőkkel történi Én sem hiszem el.
    Megállították, megmutatta, hogy a hátsó fóliákra meg van a hologramos plasztikkártya műbizonylata, erre a buzgó rendőr rámért az első oldalüvegekre is, amin színtelen biztonsági fólia volt.

    Ha szivatni akarnak, akkor azt veled és bárkivel megteszik, főleg ha a minél több pénzbírság van kiadva nekik parancsba. Erre írtam azt korábban, hogy legális rablás.

    A gyárilag színezett üveg és a fólia együttes fényáteresztő képessége nem érte el a szabályozásban foglalt 70%-ot. Levetették vele és még meg is büntették.

    Az egy dolog, hogy Te mit gondolsz és más a hétköznapi élet amit viszont napi szinten tapasztalunk munkánk és a szakmában eltöltött csak nem 20 esztendő távlatában.

    Mindegyik fólia véd az UV sugárzás ellen. Van amelyik 99%-ban, de vannak speciális anyagok, amelyek 99,9%-ban nyújtanak kimagasló védelmet. Ehhez tartozik az a tény is, amit szintén kevesen tudnak, mégpedig az, hogy az UV B sugárzást, ami a barnulásért felelős, az üvegfelület kiszűri, viszont az UV A sugárzás, (a mély hámrétegekben gyerekkorunk óta gyűlik) az üvegen keresztül éri bőrunket és a bőrrákért (MELANOMA) felelős. Tehát nem egy egyszerű “megpirult váll”-ról van szó.

    Érdemes lenne a témának egy kicsit utána nézned, mert Én is ilyen naív voltam mielőtt beleástam volna magam az UV védelem információ áradatába. Én is azt gondoltam, hogy abba nem lehet belehalni hogyha egy kicsit néha megégeti a bőrét az ember. Tévedtem. Azóta több olyan emberrel is beszélgettem, akik kaptak még egy lehetősséget az élettől és meggyógyultak a halálos betegségből, mert időben diagnosztizálták a tünetmentes Melanomát.

    Bababarát fólia információs szakoldalunk – http://www.bababaratfolia.hu
    UV védelem felnőtteknek szakoldalunk – http://www.uv-vedelem.hu
    És végül néhány fotó (csak erős idegzetűeknek), hogy mit tud művelni a melanoma akár a Te testeden is – http://uvvedelem.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=9&Itemid=9

    Nagyon sok autó van amelyeknek nincs klima berendezésük, rájuk is kell gondolni.
    A klíma nem tartja hűvösen az autót, hanem lehűti a felmelegedett levegőt, míg a fólia feladata visszatükrözni kifelé a napenergiát. Ez a két eszköz kiegészíti egymást rendkívül magas hatásfokkal.

    Arról már nem is beszélve, hogyha a nincs lecsökkentve a beáramló napenergia, akkor a klíma lényegesen nagyobb fogyasztást eredményezve csak szenved veled együtt, akit bal oldalról ér a tűző napfény, jobbról pedig a klíma által hűtött levegő. Ez sem a hosszú élet titka.

    Friss információ (számomra, de gondolom nem vagyok egyedül), miszerint nyáron több energiát fordítunk hűtésre, mint télen fűtésre. Ezt az energia felhasználást pedig többek között a kombinált hővédő fóliákkal tudjuk lecsökkenteni.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    De ami az emberi szemnek láthatatlan miért mérnék a rendőrök? Nem hiszem hogy megállítanak mindenkit és bemérik, hogy van-e fólia vagy nincs.
    A hátsó oldalablakok sötétítésével nincs bajom, /bár annál is vannak szituácikók amikor zavaró tud lenni/ ha UV ellen nem véd, értelme igazából nem sok van. A kilátás mindennél fontosabb! Egy baleset jobban tud fájni mint egy megpirult váll.
    “De az is kellemetlen, ha a gyerek rátolja a járdaszegélyre a földig érő tuninglököst, mert nem lát hátra” 🙂
    Ha van klíma, akkor az tartja hűvösen a kocsit, nem a fólia. Ha meg nincs, úgyis letekeri az ablakot.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    A legvilágosabb hővédő fóliák még nem színtelenek, mivel műszerrel a rosszindulat rendőrök belekötnek, de emberi szemmel már nem érzékelhetőek. Ezek hővédelemben és UV sugárzás elleni védelemben jeleskednek.

    Napszemüveget nagyon kevés babára tudnak a szülei ráerőltetni, így marad a speciális bababarát fólia, ami tud mindent amire a kicsiknek szükségük van.

    Abba valóba nem pusztult még bele senki, hogyha néha éri a napfény, sőt szüksége is van rá a szervezetünknek, de meg kell tanulnunk és a gyermekeinket is tudatosan arra kell nevelnünk, hogy mindezt mértékletességgel.
    A tűző napfényben autóban töltött hosszú órák pedig nem ez a kategória.

    A józan ész szerint úgy van ahogy írtad, ezért is kisérleteztek ki és gyártanak évek óta a legnagyobb sikerrel olyan fekete fóliákat, amelyek a két sötét árnyékoló felület között aluminium laminátum található. Jóvoltából 70%-os a hővédelme ennek a kombinált anyagnak, míg az aluminium réteg nélküli fekete fóliáknak 45%. Az utóbbi elnyeli a sugárzott hőt ahogy Te is írtad, míg az előbbi visszaveri a napenergiát.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Gyakorlatilag leírtad ugyan azt amit én. Létezik szintelen fólia, aminek számos előnye van.

    Napaellenző lényege az árnyékolás nem az UV szűrés, arra ott van a szemüveg. Tudom vigyázni kell az egészségönkre, de én úgy gondolom hogy nem pusztul bele senki ha néha nap éri a bőrét.

    Még valami. Ha józan ésszel belegondolunk a sötét /fekete/ felületek jobban vonzzák a napot, ezáltal sokkal inkább forrósodnak.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Többen azt az információt sem tudják, hogy a rendőrök idén tavasszal bevásároltak fényáteresztő képesség mérő nyerges műszerből, amivel aztán garázdálkodnak amerre csak lehet. Nem számít nekik senki, mindenkiből kivesznek néhány ezer Forintot függetlenül, hogy szintelen biztonsági fólia van az üvegen vagy sötét anyag. Ezt hívják legális rablásnak.
    Egy pozitívum azért van, méghozzá az, hogy az első szélvédőt nem tudják mérni.

    Korábban heti szinten 1-2 Megrendelő keresett meg minket, hogy szedjük le a két első fóliáját, most pedig naponta 3-4, ami igen komoly változást mutat negatív irányba.

    Eddig a csúcsot az a leg-embertelenebb rendőr vezeti, aki avval a szülővel szedette le a fóliát, aki éppen szem orvoshoz vitte gyermekét (elváltozást találtak a kicsi szemében). Babaülése az anyósülésen volt bekötve és a védőfólia kevesebb fényt engedett át, mint amit a jogszabály engedélyez. Ezek az érzés nélküli gépek, mert másként nem jellemezném őket, biztosan többszörösen kapják vissza, amit az ilyen kiszolgáltatott (gyermekük vagy saját egészségüket fóliával védő) autósokkal megtesznek. Büszkék lehetnek magukra.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    A hővédelem néhány hónapja elérhető alig színezett változatban is, halvány zöld valamint kék árnyalatban (mint az autók üvegei). Ezek akár 40% hővédelmet produkálnak 75-80% fényáteresztő képesség mellett, 99% UV védelemmel párosítva. Ezek az anyagok szabad szemmel nem láthatóak, maximum műszerrel tudjuk őket mérni. Mint korábban említettem gyári hővédő oldalüveg nem létezik, csak az első szélvédőn (Opel, Renault, Peugeot, stb)

    A /vidám rajzfilmfigurás napellenző/ néhány száz Forintos tapadókoronggal az üvegre rögzíthető árnyékoló biztos, hogy olcsó, de az emberek nem gondolnak bele, hogy nagyobb kárt okoznak vele a kicsiknek, mint hasznot. Árnyékolnak ugyan és ezáltal kitágul a pici pupillája, aminek következtében akadálytalanul áramlik a káros UV sugárzás a szemébe. Azon csodálkozom, hogy Magyarországon egy ilyen termék forgalomba kerülhet.

    Ugyanez a probléma a nem minősített és minimális UV védelemmel vagy védelem nélküli napszemüvegekkel is.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Valóban elérhető több típusnál a “B” oszlop mögötti üvegfelület sötétített változata, de mint korábban írtam ez egy roppant veszélyes húzás, kihasználva az emberek tudatlanságát nagy mértékű egészségkárosodást okozva.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Annak idején minden pótféklámpát tiltottak, most pedig nem kerülhet forgalomba új autó úgy, hogy ne lenne rajta pótféklámpa.

    Azt tartom furcsa dolognak, hogy az első oldalüvegek fényáteresztő képességének 70%-osnak kellene lenniük, ugyanakkor napi szinten találkozunk olyan típusokkal, amelyek sötétebbek így a magyar jogszabályok szerint még a színtelen biztonsági fólia sem alkalmazható, ami már túlzás és ha hiszed ha nem, volt olyan idős Megrendelőnk, akivel levetették ezt a színtelen biztonsági fóliát, mondván sötétebb 70%-nál.

    Az a probléma, hogy mindennel foglalkoznak a jogalkotók amiből pénzt látnak az autósok kárára, de, hogy valamit az ésszerűség – egészségvédelem – balesetvédelem szempontjából módosítanának, avval sajnos ritkán találkozhatunk, tisztelet a kivételnek.

    A hátsó szélvédő engedélyezését is az EWFA / Európai Üveg-fólia Szövetség / nyomatékos ráhatására módosították Magyarországon. Szégyen szemre még Románia is hamarabb engeddte a hátsó szélvédők fóliázását.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Török Tamás hozzászólását kiegészítve a csaknem 20 éves tapasztalatom alapján bátran állíthatom, hogy szinte senki sem tudja, hogy a sötétített üvegek árnyékolási megfontolásból és nem hővédő célzattal kerülnek az autókba. Ha van is valami hővédő hatása, akkor az nem érzékelhető, maximum a pénztárcán, amikor megveszed az autót és a színezett üvegért kifizeted a több 10 ezer Ft.-os felárat.

    Az utóbbi években több autó gyártmányt is a “B” oszlop mögött sötétített (15-35%) üvegekkel láttak el, ami megnyerő és alig lehet rajta belátni, de akár gyermek, akár felnőtt esetében komoly károkat okoz, mert az utas pupillája kitágul és az UV sugárzás akadálytalanul áramlik a szemfenékre okozva ott maradandó károsodásokat. Az UV védelem nélküli szemüvegekkel sajnos ugyanez a probléma.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Nagyon egyetértek veled,nekem is első ablakokon 50es fólia volt és mehettem esőbe,télen,sötétbe mindig láttam benne rendesen,viszont nem égetett a napsütés és nem volt kánikula kocsiban.Ez a fólia se a tescós kategoria volt,hanem minőségi 10 év garival,az a baj sokan összehasonlitsák a gagyikat a normális fóliákkal,pedig ég és föld a külömbség két 50% -os fóliánál is.Sajna nekem most műszakin leszedték,mert már kamerázák kocsit félig lehúzott ablakkal,le is égett a vállunk akik alső üléseken ültünk,és ez egy maradi szabályozás miatt.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    “B” oszlopról hátra az oldalsó üvegen nem érdekes, de a hátsón nem lehet kilátni rendesen sem tükörből, sem hátrfordulva rossz időben meg éjszaka.
    Én kisteherrel nyomultam régen aminek a puttonya ablakos volt, de mivel sokszor drága cuccokat szállítottam benne, ezért sötétítve voltak az ablakok, kivéve az utastér ajtókon. A belső visszapillantón csak azt néztem leginkább hogy rendben vannak-e a cuccok hátul. Gyakorlatilag leszoktam a belsőtükörröl abban az időben.
    A tejesedést nem én írtam, de én sem tapasztaltam ilyet.
    A lényeg az, hogy bármilyen mértékben is, de korlátozza a kilátást.
    Tisztelet a kivételnek, de sokan még átlátszó üvegekkel is hót vakok!

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Pedig igen is megszokható!! Én fóliás kocsival trélerezek és tükörből este(éjjel) esőben oda tolom a rakott trélert ahova akarom!!A trélert kicsi autó nem húzhatja…ebből következik hogy nem egy fiat pandával húzom,kicsit hosszabbal és “B” oszloptól hátra koromsötét. Asszem 5%-ot enged át. 3M legsötétebbje van fent.
    Igazából az előző kocsimat én “húztam” kínai fóliával és semmit sem “tejesedett”,hanem egyszerűen csak kivilágosodott.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Hát /sajnos/ ez H-ország. Itt a szervek mindent túlbuzgón vesznek. Müszakin is “hasraütésre” itéli meg a vizsgabiztos hogy az üveg túl sötét!!! Ha már ez van kötelezzék a szervízeket is mérőmüszer beszerzésére és a pénzbehajtó rendőröket is!!

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Marha jól tud kinézni ez tény. Ha vki a hővédelmet említi, az nem indok a sötétítésre. Léteznek színtelen fóliák erre a célra, illetve gyári hővédő üvegek, a gyerekeknek pedig vidám rajzfilmfigurás napellenzők.
    Szerintem tök mindegy mennyivel csökkenti a kilátást. Azért szereltek ablakot az autóra hogy kilássunk belőle. Ne mondja senki hogy megszokható! Esetleg megszokásból vezet. Például próbáljon meg éjszaka, idegen helyen betolatni valahova. Rettentő zavaró tud lenni.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Na ne már pont a Thomy fólia?:D
    Bármelyik ezzel foglalkozó céget jobban ajánlanám.
    Én náluk csináltattam a kocsim és hát 1 pozitív dolgot nem tudnék megemlíteni róluk, csak szívatják az embert…

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Ezt a “betejesedik a ragasztója idővel” mondatot, hogyan kell érteni? Mert nekem már 8 éve van gyakorlatilag gengszter fekete fólia(Llumar) a kocsin minden üvegen(igen még az első üvegen is a tükör vonalától picit fentebb van egy csík) és tejesedésnek nyomát sem látom, pedig a 8 évből 6 évet a napon parkolt eddig a kocsi és még mindig hibátlan.
    Van még egy elég tapasztalható előnye a fóliázásnak.
    Ha a kocsi is egy prémiumnak látszó márka(vagy inkább az is) és ráadásnak fekete a színe is és koromvilágosságú az üvege, akkor igen udvariasak az emberek veled szemben az utakon. Ezt tapasztalom szinte minden nap!

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Régebben a Renault Expressek voltak sötétítve,gyárilag.De mindről le kellett szedni,mert bukott volna műszakin.Vagyis,a magyar hatóság felülbírálta az autógyárat,én így fogom fel.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Annak idején is az “alkotott” minősítetlen lámpákat tiltották! A sötétített és hővédő üvegezés ma is elérhető több márkánál. Pl. Peugeot. Olyat kell venni! Az első ablakok 70%-os fényáteresztését minden civilizált országban megkövetelik. És szerencse hogy ez Magyarország, de kár, hogy az illetékes hatóságok nem következetesebbek. Ráadásul sok az “elnéző” intézkedésre jogosult! Nem az utakon és a műhelyekben kell jogszabályt alkotni!

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Ugyanennél a cégnél fóliáztattam a jelenlegi autómat. 5%-os fényáteresztő képességű a fólia a B oszloptól hátrafelé, a cikkben említett Bababarát fólia akció keretében ragasztattam fel.
    Egyáltalán nem csalódtam.. A gyerek a hátó ülésről önfeledten nézlődhet a tűző napsütésben, míg mi elöl élvezhettük ugyanezt a napsütést, védelem nélkül..
    A másik előnyös hatása, hogy a rosszul beállított utólagos xenonok már nem zavarnak, amikor egy ilyen auto utolér).
    Az első oldalsó üvegeken kb 1 hónapig 50%-os fólia volt, amit a napi bevétel növelésére hajtó unatkozó közútisok lekapartattak a helyszínen.. (mindezt azután, hogy előttem egy Q7-est meszeltek le, aminek elől is koromsötét fóliái voltak… no comment..)
    Ezzel az 50%-os fóliával este úttalan utakon a hátsólámpa fényében is láttam a terelővonalat, sötétben sem zavarta a kilátásomat.

    Szerintem az előírásokkal nyugodtan le lehetne menni eddig az értékig.
    Talán kevésbé lenne népbetegség a (bőr)rák. Csak mint sok más műszaki területet, ezt is dilettáns jogászok szabályozzák…

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    A fóliával az a baj, hogy rossz idő, eső, köd esetén is sötétít és belülről nem lehet kilátni. Elöl pedig a vezető nem látható, a deffenzív vezetéshez szükséges kontaktus kiépítésére esélyt sem ad. A mögöttes autó intenzív fényét pedig rossz tompított fényszóró beállítás, vagy országúti fényszóró használata okozza. De lehet xenon pótlólagos beszerelése is! A járművek kialakítását bízzuk a gyártóra. Sok értelmes mérnökember több ezer munkaórája testesül meg egy járműben. Ne akarjunk okosabbak és ügyesebbek lenni náluk. Állítólag Ők értenek ehhez.

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Mekkora egy hülyeség, hogy a rendőrség büntet érte és a műszakin is buktatnak miatta! Ez is csak arra jó, hogy legyen egy indok, amivel több pénzt csalnak ki az embertől…! Valóban nagyon szuper a hatás, a nem sötétített autóm 100-szor rosszabb volt ilyenkor nyáron. Biztonsági szempontból is hasznos döntés. Egyszerűen elmaradott és primitív gondolkodás a tiltása. Ha valóban ki lehet látni tőle (és ha nem kókány munka, hanem drága és minőségi) akkor miért ne???

  • 2017.10.31. at 13:40
    Permalink

    Nekem a 155-ös Alfám volt sötétítve,és imádtam,mert tényleg sokkal kevésbé melegedett át,nem lehetett belátni stb.De én még előnyként megemlíteném,hogy a mögöttem lévő autó fénye sokkal kevésbé vakított el.Idő kellett,amíg megszoktam a sötét üveget,főleg este,de később egyáltalán nem zavart,ki lehet látni belőle tolatáskor is.Viszont a rendőrök sűrűbben ellenőriznek a sötétítés miatt,és eladáskor sem biztos,hogy előnyös,mert mindenkinek azonnal a sufni tuningos boyracer jut eszébe róla.És őszintén szólva nehéz elhinni,hogy egy idősebb ember megveszi a sötétített autót,legyen az akármilyen jó állapotban is.

Vélemény, hozzászólás?