Hazai siker: magyar igazgatót kapott az Opel asperni gyára

Solt Tamás az Opel szentgotthárdi igazgatói székéből Ausztriába ült át

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Országos büszkeség lehet, hogy az Opel szentgotthárdi üzemét az elmúlt hat évben igazgató Solt Tamás még egy fokkal komolyabb pozíciót kapott az Opeltől.


E hónaptól Solt Tamás vezeti az Opel Bécs melletti, asperni üzemét. A név talán ismerős, 2010 óta ugyanis ő vezette az Opel szentgotthárdi motorgyárát, kezdte meg, s vezényelte végig annak Flex motorgyárrá, az Opel legmodernebb motorgyárává alakítását.
Ma a szentgotthárdi üzem nemcsak az Opel legmodernebb, hanem legjelentősebb motorgyára is, ahol továbbra is terv szerint fut felfelé a termelés. Tavaly 370 ezer darab motort gyártottak, az idén pedig 580 ezret terveznek. Jövőre 700 ezer darab fölé emelkedhet a termelés, a dolgozói létszám pedig 1700-ra. Egyebek mellett az új Astra K teljes motorpalettája is Szentgotthárdon készül.
Hirdetés

Az Opel asperni üzemében nemcsak a gyárigazgató új, ott a motorgyártásról - ahogyan arról nemrégiben írtunk - hamarosan teljes mértékben az erőátvitelekre állnak át. Az üzemek átalakításában, illetve a megújulási folyamatok irányításában eddig is jól vizsgázó Solt Tamás - akinek természetesen gratulálunk új pozíciójához - minden szempontból új feladatok, kihívások és persze lehetőségek elé néz.
Solt Tamás szakmai életrajza

Solt Tamás 1963. augusztus 11-én született Szombathelyen. Alap- és középfokú tanulmányait is szülővárosában végezte, majd 1987-ben a Gödöllői Szent István Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát.
A General Motors szentgotthárdi gyárában személyügyi területen kezdte pályafutását 1991-ben, majd több funkció ellátását követően 1997-től az osztály igazgatói feladatait látta el. Ezután termelő területre került: 2001-től négy éven át az Allison sebességváltó-gyár igazgatói posztján dolgozott, majd 2005-től a Gyári Szolgáltatások osztályának vezetését vette át.
Solt Tamás 2007-től Németországban, az Opel rüsselsheimi központi szervezeténél dolgozott és szerzett nemzetközi tapasztalatot, itt a termékekhez kapcsolódó tervezési feladatok irányítását végezte.
Kiküldetéséből visszatérve 2010 januárjában nevezték ki a szentgotthárdi gyár igazgatói posztjára, majd novemberben már az ő irányítása alatt indult el a gyár új, nagyszabású projektje, a Flex Motorgyár építése is.
Solt Tamás pályafutása alatt, illetve közreműködésével több nagyszabású, az Opel valamint a magyar gazdaság szempontjából is meghatározó eseményre került sor Szentgotthárdon:
  1. 1996-ban – elsőként a multinacionális cégek sorában - Solt Tamás vezetésével kezdődött meg, és fejeződött be sikeresen a kollektív szerződés tárgyalása a helyi szakszervezettel,
  2. létrejött az új Allison váltógyár
  3. elindult a motor-orsó javítás, és a váltófelújítás
  4. az Európai Gyártómérnökségen (Product Engineering) belül felállításra került a Hajtómű Program Menedzsment Iroda (Powertrain Program Management Office)
  5. az Opel/Vauxhall európai menedzsmentje 2010-ben döntött úgy, hogy az Opel Szentgotthárdi gyárába hozza három új motor-családjának a gyártását mintegy 500 millió euros beruházással több, mint 800 új munkahelyet teremtve
  6. 2013-ban további kapcsolódó beruházásokra került sor 190 milló euro értékben


Solt Tamás 2015. október 1-től az Opel Asperni gyárának az igazgatója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?