Hazai specialitás: drágulhatnak az üzemanyagok

Ismét nőhet a benzin és a gázolaj ára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába ível lefele a kőolaj, illetve a finomított termékek átlagos jegyzésára a világpiacon, a forint gyengül, ezért nekünk egyre többe kerül az üzemanyag.

Noha e héten 5 forinttal olcsóbb lett a benzin, most ismét drágulást jövendölnek az elemzők.
A hazai fizetőeszköz ugyanis az elmúlt héten a portfolio.hu számításai alapján 9,5 százalékot gyengült a dollárhoz mérten, az amerikai dollár átlagos árfolyama 214-ről 223 forintra emelkedett. Ennek alapján pedig a hazai kutakon egyáltalán nem érezhetjük majd a benzin 0,2, illetve a gázolaj árának 2,7 százalékos, dollárban mért világpiaci lemorzsolódását.
Nálunk árcsökkenés helyett ezúttal áremelkedés várható, mely a benzin esetében lesz jelentősebb, a 95-ös esetében akár az e heti, 5 forintos csökkentésnél jelentősebb mértékű drágulás is elképzelhető, míg a gázolaj esetében inkább csak literenkénti 2-3 forintos áremelkedés jósolható. Egy biztos, aki teheti, az a jövő hét közepéig tankolja meg autóját, az áremelést ugyanis minden bizonnyal szokása szerint szerdán érvényesíti majd a Mol Zrt. Illúziók persze ne legyenek, a jó kútválasztáson továbbra is több múlik majd, mint a tankolás idején, az egyes töltőállomások között ugyanis akár 20 forintos literenkénti eltérések is lehetnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 09:55
    Permalink

    Szemlátomást kevesebb az autó a vídéki országutakon ez a nagy áremelés nem vezet sehová. Sok évvel ezelőt a banánköztársaságok politikálya volt az örökös áremelés de ugy látszik a molvezetés nem olvas történelmet. ííííííííaz energia árak begyürüzése miatt a váltság csak mégjobban elhuzódik. A multik foggal körömmel ragaszkodnak a PROFITHOZ.

  • 2017.10.31. at 09:55
    Permalink

    Ez tetves banda mindent meg tud magyarázni.Az USA-ban 1 gallon 3.7 liter 1.23$ Namost az árakat mindig a sábecdelis BRENT adja meg.Akkor nálunk MIÉRT KERÜL EGY LITER LASSAN 2$-ba???Megmondom mert itt is van rengeteg sábecdeklis aki a bőrt is lenyúzzák rólunk.Ezzel bosszulva a rokonaik elégetését.

Vélemény, hozzászólás?