Hazánkba is megérkezett az új Hyundai i10

Új Hyundai i10: turbómotor nélkül, 3,349 millió forintos alapárral lépett a hazai piacra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itthon is debütált az új Hyundai i10. Turpisságok, turbómotor és hibridrendszer nélkül, józan méretekkel hoz szerény fogyasztást.

Nem csak a WTCR-ben tavaly az első magyar vébé-címet elhozó Michelisz Norbert, hanem az autóját adó Hyundai számára is jó év volt a tavalyi. Ahogyan arról a tavalyi számokat hozó piaci jelentésünkben beszámoltunk, hazánkban 12,8 százalékkal növelték eladásaikat, a márkák közötti sorrendben is előbbre tudtak lépni ezzel. Az 1967-es alapításával az autógyártók között fiatalnak számító, ráadásul a háborúban elpusztított Dél-Koreából származó márka nem csak a motorsport hazai csillagát támogatja, Michelisz Norbi mellett a márka hazai nagykövete Kiss Ramóna színésznő és immár Rácz Jenő Michelin csillagos séf is. A márka palettáján az N modellek a teljesítményt jelölik, s a márka idén - nagyköveteivel együtt - kiemelt figyelmet fordít az ifjú tehetségek felkarolására is, keresik azokat az ifjú tehetségeket, akikben megvan az "N".
Hyundai i10, 2020 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
3670 1680 1478 2425 256-1050
A márka legifjabb modellje jelenleg egyben a legkisebb is, az i10, ami már hazánkban is elérhető, de érkezik idén az i20 új generációja, a Santa Fe és az i30 frissítése, valamint az új Tucson is. Egyelőre leginkább az i10-ről tudunk beszélni, ami az egyre kevesebb márka által képviselt miniautók szegmensében üdítő újdonság. Minimálisan, 0,5 centivel hosszabb csak elődjénél, tengelytávja viszont 4 centivel nőtt, amivel beltere is érezhetően tágasabb, nem mellesleg minőségben is sokat lépett előre, kellemesebb anyagok kerültek bele.
Hirdetés
Az i10 - ahogyan az a márkától már megszokott - nem lesz kategóriája legolcsóbbja, 3,349 millió forintos alapáron lépett piacra, kínálatában a szegmenstől megszokottan csakis benzines motorok szerepelnek, az alapverzió háromhengeres, 1,0 literes, 67 lóerővel. Az 1,2 literes már négyhengeres, 84 lóerős. Később 1,0 literes T-GDI motor is várható, 100 lóerővel. Hogy a hazai piacon az elérhető lesz-e, arról még nincs hír, az viszont biztos, hogy nálunk is elérhető lesz az optikai sportcsomagos N-Line kivitel.
Hyundai i10 - műszaki adatok
1.0i 1.25i
Hengerűrtartalom [cm3] 998 1197
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 (robotizált/5)
Teljesítmény [LE (1/min)] 67 (5500) 84 (6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 96 (3750) 118 (4200)
Gyorsulás 0-100 km/h 14,8 (17,8) 12,6 (15,8)
Végsebesség [km/h] 156 (156) 171 (171)
Fogyasztás - WLTP [l/100 km] 4,5-4,8 4,6-4,9
CO2-kibocsátás [g/km] 122-126 117-132

A legolcsóbb új i10-es 3 349 000 forintról startol, egyebek mellett alapáron sávtartó-asszisztenssel, a sofőr éberségét figyelő rendszerrel, automata fényszóró és távfénykapcsolással, LED-es menetfénnyel, elektromos első ablakokkal és központi zárral, de légkondicionáló nélkül. Utóbbi a távirányítós központi zárral, a "bicskakulccsal" és a gyári riasztóval, valamint az MP3-olvasós, USB-csatlakozós hifivel együtt 300 ezer forintért kapható meg, a négyhengeres motor felára 200 ezer forint. Az alap Life szinthez mérten mindössze 350 ezer forintos felár az említett csomagon túl kihangosítót és multifunkciós kormányt, valamint állítható magasságú vezetőülést, visszagurulásgátlót, színezett üvegeket és kilincseket, külső tükröket, továbbá sminktükröt adó Comfort csomag. Ehhez műár egyébként elérhető a bevezetési "Launch csomag", ami 400 ezer forintért nagyon sok extrát, például tolatókamerát és alufelniket is ad. Aki még többre vágyik, az alapverzióhoz mérten 800 ezer forintért kérheti a Premium csúcsfelszereltséget is, de jó hír, hogy már az alap is extrázható, 95 ezer forint hozzá például az első ülések és a kormánykerék fűtése. A Hyundai 5 éves, kilométerkorlát nélküli garanciája minden i10-hez is alapáron jár.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?