Hiánypótlás: összkerékhajtást kapnak a T6 Volvók

A Volvo T6 modelljeihez is elérhetővé teszi az összkerékhajtást

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volvo legerősebb négyhengeres benzinese, a turbós T6 eddig csak elsőkerékhajtással volt kapható, de 2016-tól AWD is lesz.


A Volvo a szigorodó környezetvédelmi normák és az olcsóbb gyárthatóság miatt cserélte le öthengeres turbómotorjait négyhengeresekre. Erőben persze nincs hiány, de az autórajongó puristák siratják a sorötöst utánozhatatlan hangja és karaktere miatt. Az újabb T6 változatok az S60-ból és a V60-ból már a 2,0 literes, 306 lóerő és 400 Nm nyomatékú erőgéppel szereltek. A számok és a konkurencia nyomása is arra sarkallta a Volvót, hogy kihozza a T6-osokat összkerékhajtással, hiszen az Audi, a BMW és a Mercedes-Benz hasonló méretű erősebb modelljeihez is mind elérhető a négykerékhajtás.
Hirdetés


A Volvo már hagyományosan elég jó az apró ráncfelvarrásokban. Évről évre reszelgetik a termékeiket, ami felhasználói szemmel is nagyon pozitív hozzáállást tükröz. A jövő év egyik újdonsága lesz a T6 AWD modellek bevezetése, de mellette frissül a kocsik Sensus névre hallgató fedélzeti rendszere is. Megjelenik T2 néven egy új, benzines alapváltozat is 122 lóerővel és egyes piacokon bővítik az elérhető összkerekes változatok kínálatát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:59
    Permalink

    Azért vannak ám soha nem vénülő formák (pl. Xedos 6), de azért ez már egy 5 éves forma. Számos formaterv elképesztő vén ennyi idősen. Vagy akár már kiadása pillanatában is.

  • 2017.10.28. at 11:59
    Permalink

    Ez igaz, mivel nem tör ki se elöl se hátul, nincs előrejelzés csak lerepülés amikor besokall az ember, ezért sokkal nagyobb tiszteletet követel.

    De egyrészt 300 lóerőt már értelmetlen elmebetegség ráereszteni az első kerekekre. Az AWD megkerülhetetlen az elsőkerekes platformoknál.

    Másrészt aki nem drfit bajnokságban indul hanem mondjuk télre kell annak a V60 Haldexe nagyon jó megoldás.

  • 2017.10.28. at 11:59
    Permalink

    Minden formaterv elöregszik egyszer. Ez még egy fiatal autó. Az I. Focus is forradalmi volt anno, főleg az Escort után, a kacsafenekű Mégane szintén, az 1. Punto is, és hova jutottak mára? Egyébként ettől eltekintve/ezzel együtt a legjobb európai márkának tartom a Volvót.

  • 2017.10.28. at 11:59
    Permalink

    tényleg gyönyörű, volt szerencsém egy 2011 es D3 szedánban ülni: szép kulturált járású a motor és kellően dinamikus.
    belül is nagyon igényes (értem már az árát).

    de hely az nincs benne…… :S 188cm vagyok es elöl is határeset.
    Min a 3 as BMW

  • 2017.10.28. at 11:59
    Permalink

    Srácok, ti szedtek valamit vagy csak valami időgépből dolgoztok? Az S60as 4WD rendszere a bemutatása óta elérehető, annak idején az egyik legjobb torque vectoring AWD hajtáslánc volt.

    Amerikában továbbra is a turbó sorhatos – AWD hajtáslánc a népszerű, csak ott kicsit meghúzzák a Polestar csomaggal (330 lóerő).

    A 122LE új T2-es pedig már nyár óta kapható, június óta már Model year 2016 van a svédeknél…

Vélemény, hozzászólás?