Hibridet mindenkinek? Honda CR-V Hybrid teszt

Honda CR-V Hybrid 2.0 i-MMD FWDElegance teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Honda CR-V hibrid verziója egy kicsit más úton jár, mint az e téren piacvezető Toyota rendszere, ez viszont erénye is lehet.

A tavaly megjelent ötödik generációs CR-V minden eddiginél nagyobb (immár 4,6 méter hosszú), 3 centivel növelt tengelytávjával minden eddiginél tágasabb, s az első, ami hibrid hajtáslánccal is megjelent. Sőt, ez az első hibrid SUV a Honda európai kínálatában. Magát a modellt már ismerjük: valóban tágas és kényelmes. Mivel azonban a palettán dízel már nincs, a turbós benzinesnél talán többek számára lehet érdekes a hibrid, aminek felára van persze, ám fogyasztása jóval szerényebb. Felára jelentős az alapváltozathoz mérten, hiszen itt csakis automataváltós lehet a hajtáslánc. Míg a csupán benzines CR-V turbós, a hibrid nagyobb, 2,0 literes, de feltöltő nélküli, Atkinson ciklusú, 145 lóerős, 175 Nm nyomatékot adó, viszont a hajtásláncban nem ez a leginkább lényeges elem.

A kerekeket jellemzően a 184 lóerős, 315 Nm nyomatékot adó villanymotor hajtja.

Az i-MMD Hybrid névre keresztelt rendszer háromféle hajtásmódot tud. Az egyik a tisztán elektromos, ilyenkor a villanymotor a csomagtér első fele, illetve a hátsó ülések alá épített lítium-ion akkumulátorból kap energiát. Fékezéskor természetesen mindegyik üzemmódban van energia-visszanyerés, magyarán olyankor a villanymotor generátorként funkcionálva tölti az akkumulátort. Ha viszont utóbbi merül, a benzinmotor az önindítóként is szolgáló generátort hajtva áramot termel, ilyenkor tehát soros hibrid a CR-V. Autópályás üzemben azonban a benzinmotor egy kuplung segítségével közvetlenül is bekapcsolódik a hajtásba, olyankor tehát egyszerre soros és párhuzamos hibrid a CR-V.
Hirdetés

A benzinmotor ki- és bekapcsolása alig észrevehető, a hibrid CR-V üzeme még autópályán is feltűnően csendes, ehhez nem csak a finom hajtáslánc, a zajszigetelés és aktív zajkioltás is hozzájárul. A motor hangja leginkább csak erős gyorsításkor hallható. Bár a Honda hangsúlyozza, hogy a vevői elvárások szerint lineáris a kapcsolat a gázpedál állása és a motor fordulatszáma között, itt is van némi spétje a motor felpörgésének, ami persze nem probléma, fontosabb, hogy a gyorsítási hajlam a villanymotor azonnal elérhető nyomatékával elég jó. A 0-100 mindössze 8,8 másodperc, ami egy 1,6 tonnás, 4,6 méteres SUV-tól elég jó, s menet közben is biztos a dinamika.

Autópályán sem vérzik el a hibrid CR-V, de a hibridektől megszokottan a városi üzem az, ahol kiemelkedően teljesít.

Bár csak 1-2 kilométeres az egyhuzamban elérhető emissziómentes hatótávja, ez is elég ahhoz, hogy a városi üzem nagyjából felében álló, azaz üzemanyagot nem égető benzinmotorral közlekedhessünk. Akár a gyárilag megadott (NEDC ciklus szerinti) 5,3, akár a városi és autópályás teszt 6,4 l/100 km átlagát nézzük, a hajtáslánc nem csak csendes, takarékos is. Ami pedig talán a legjobb: hiába van dugó, az nem fogja megdobni a fogyasztást. Közben egy feltűnően tágas belterű SUV-ban ülhetünk, ami kimondottan kényelmesen rugózik, de közvetlen kormányzásával vezetési élményt is bőven ad. Első ülései kifejezetten kényelmesek, s a hátsó pad sem rossz, igaz, ott egy kicsit magasan van az üléshez képest a padló. Ám jó pont a belső szélesség, a hatalmas lábtér és a bőséges fejtér. 180 centis magassággal úgy ülhetünk magunk mögé, hogy a térdünk és az első támla között csaknem arasznyi hely marad, s fejünk fölött is van ennyi. Az utastérhez hasonlóan tágas, ülésdöntés nélkül is 497 literes a csomagtér, ami pofonegyszerűen, távirányítással és sík padlóval bővíthető, egészen 1697 literig. Bár az ötödik generációs CR-V (benzinesként), hétülésesként is elérhető, a hibrid nem. A CR-V navigációja és övcsatolásra figyelmeztetése is magyarul beszél, utóbbi nem vicc, ha nem kötjük be magunkat, az autó ülőhely szerint felszólít. A csak az Elegance szinttől járó navigációnak viszont túl sok értelme nincs, grafikájával és naprakészségével sem tud versenyezni a Google térképével, ami szerencsére Apple CarPlay és Android Auto által a központi kijelzőn is elérhető. Legalábbis a tesztautót jelentő Elegance verziónál. Egyébként a 9 599 000 forinttól kapható "alap", azaz Comfort felszereltségű hibrid CR-V is nagyon jól, egyebek mellett 18 colos alufelnivel, kulcs nélküli nyitással/indítással, LED fényszóróval, távolságtartós tempomattal felszerelt. Nem mellesleg hajszálnyit olcsóbb, mint a szintén új Toyota RAV4. Bár mindkettőt vezettem már, nem tudnám megmondani, hogy melyik a jobb, az viszont biztos, hogy mindkettő nagyon ajánlható. A legalább 50 százalékban városi vagy elővárosi forgalomban közlekedő SUV vásárlóknak egy próbakörre mindenképp érdemes elvinniük a CR-V hibridjét is, ami a nem Toyota fanatikusoknak könnyedén lehet, hogy jobban is fog tetszeni, mint a papíron takarékosabb RAV4. De ebbe az összevetésbe még ne menjünk túlzottan bele, legközelebb majd a valóságban is összemérjük őket.
Értékelés
Pozitív
Csendes, nyomatékos hajtáslánc, kedvező fogyasztás, helykínálat
Negatív
Kacifántos menürendszer, utastér szaga
Árak
Tesztmodell alapára
10 599 000 Ft (2019.04.21.)
Tesztautó ára
11 280 450 Ft (2019.04.21.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1993 cm3
Teljesítmény:
107 kW (146 LE) 6200 1/min-nél
Nyomaték:
175 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.80 s
Végsebesség:
180 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4600 mm
Szélesség:
1855 mm
Magasság:
1679 mm
Saját tömeg:
1614 kg
Össztömeg:
2240 kg
Tengelytáv:
2663 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
497 l
Belső szélesség elöl:
1520 mm
Belső szélesség hátul:
1440 mm
Belmagasság elöl:
960-1000 mm
Belmagasság hátul:
970 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
275 mm
Ülőlap hossza elöl:
490 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1330 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
640 mm
Csomagtér hossza:
930 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1800 mm
Raktérnyílás szélessége:
1100 mm
Raktérnyílás magassága:
960 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro6d-TEMP
Hengerűrtartalom:
1993 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
fokozatmentes automata sebességváltó
Nyomaték:
175 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
107 kW (146 LE) 6200 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.80 s
CO2-kibocsátás:
120 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,4 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
54 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
62 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.04.21. at 09:53
    Permalink

    Tisztelt KM.
    Valószínű, a korai írás miatt lehetséges egy kis tévedés a cikkben: -Hybrid felára ?
    “Felára sem vészes, ha az azonos kényelmű (CVT váltós) és ellátmányú benzineshez mérjük, csupán 410 ezer forint.” – Hybrid Elegance AWD =11 299 000,- Benzines AWD+CVT Elegance= 10 189 000,- E két szám különbsége:1 110E,- !
    Szívesen olvasnék egy RAV4-es sima benzines tesztet is,- bár a kereskedők szerint mindenki a hybridet keresi- ( s minden szentnek maga felé áll a keze…),(főleg mert dízel nincs ! ), ellenben az egy jó ár/érték arányú autó.
    Tapasztalatom szerint fogyasztásban a hybrid autópályán “nem versenyképes ” a benzines, főleg a dízel autókkal szemben.

    • 2019.04.22. at 01:00
      Permalink

      Tisztelt pompidou!

      Bármennyire is meglepő, a cikket nem vasárnap hajnalban írtam. Ami az árakat illeti, sajnos valóban benéztem, a fronthajtásúnál nincs összevethető CVT-s, a míg a 4WD esetén sajnos jelentős a felár. Fog érkezni benzines RAV4 teszt, de nagyjából 2 hónap múlva jut csak el hozzánk az autó.

    • 2019.04.23. at 09:21
      Permalink

      “Tapasztalatom szerint fogyasztásban a hybrid autópályán “nem versenyképes ” a benzines autókkal szemben.”
      Erről a tapasztalatodról mesélnél bővebben?

      • 2019.04.23. at 18:59
        Permalink

        Saját tapasztalatom hybrid autózásról autópályán: Hatvan – Bécs oda vissza 4.6l átlagfogyasztás (sebességhatárokat betartva) Ehhez hozzáadjuk hogy a visszatápláló generátoros fékezés álltal a hagyományos fék is jóval kevésbé használódik, plussz a hajtáslánc megbízhatósága jelenleg verhetelen. (Lexus ct 200h, 17-es kerekekkel szerelve)

      • 2019.05.04. at 16:09
        Permalink

        Az 1,5-ös CR-V-vel 2wd+kéziváltó mentem autópályán,300km +20-20km város. Eredmény 7,8L/100km
        CR-V Hybrid 400 km autópálya “szolídan 120/130km/h ” (összkerékkel ) 8L/100km.. Ezek tankolásos értékek, nem a kijelző szerintiek !
        LÉnyegi megtakarítás akkor van, ha kb: város 50% orsz.út 30% autópálya 20%.

  • 2019.04.21. at 10:57
    Permalink

    Ez a kocsi az abszolút dízel killer, az első amin a legcsalafintább euróapai környezetvédelmi adórendszerek sem fognak ki. 150 LE alatti benzinmotor (az NX 153, baxki, az új Rav 4 már messze ettől), alalcsony co2, 8.8-as gyorsulás, mindez egy 4.6 méteres, viszonlyag kompakt autóban ami 7 ülésesként is kérhető (bár ahogy olvasom itt, a hibridhez nem, na jó itt egy fél pont levonás).

    A teszt összes mondata pozitívumokat tartalmaz, vezetési élmény, menetkényelem, felszereltség, és remek képek a belsőről.

    Ez maga a szent grál, a pénznyomda ahol a vevők sorban állnak és a pénzköteget rázva ordítják, hogy vegyék el a pénzt tőlük.

    Aztán ránéztem az ealadási adatokra és valahogy nem látom azt a tarolást. Sőt az új dízelmentes modell inkább visszavett. Megnéztem a Carsalesbase februári összesítését, és ott sem alakul jobban a helyzet:
    Még csökkent is picit az össze eladás ami szánalmasan alacsony (a BMW X5 mögött de a Smar Fourfour (azt még gyártják, bakker?) előtt) egy tökéletes autótól.
    A Tiguanból 15-ször annyi fogy, de az elvileg drágább és a szinte sehol sem “hazai pályás”, sőt a hazai netes oldalakon járóknak kifejezetten egzotiksunak ható XC60-ból is vagy 5ször annyi kelt el a két hónap alatt.

    Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy mi lehet ennek az oka. Aki már legalább egy prémiumközepes SUV-ban gondolkodik, az valószínűleg el fog menni megnézni pár autót, sőt ki is tud próbálni.

    Ez nem olyan mint a használtpiac ahol meg fogod szűrni a modell szerint, mert annyi példány van fent a ‘scouton.

    • 2019.04.21. at 15:33
      Permalink

      Szerintem a beidegződés miatt mennek rosszabbul a japánok. Az emberek be vannak állva pár márkára és mindegy, van e nála jobb, vakon is megveszik.
      Pedig aztán tőled sem olvasok minden nap olyanokat, hogy dícsérsz egy japánt.
      Persze, ahogy Tamás is írja lejjebb, a Honda nem ide gyárt. Kár, mert rengeteg jó autójukról maradunk le. És itt nem Civicekről, meg CR-V-kről beszélek, hanem olyanokról, amiket itt nem is hallani…

      • 2019.04.22. at 09:26
        Permalink

        Hagyd, úgysem képes felfogni. Neki Európa a világ közepe(pedig lassan már a sejhaja lesz), minden gyártónak kutya kötelessége az európai ízlés szerint gyártani, sőt, a világ többi részén is európai fejjel kell gondolkodnia a vásárlóközönségnek. Az USÁ-ban, Indiában, Japánban, Kínában, Malajziában… mindenhol. Nemsokára majd megint előhozza a szokásos vészforgatókönyvét a Hondával kapcsolatban, és hogy a vélt igazát bizonyítsa, gátlástalan hazudozásba és ferdítésbe kezd, ahogy szokta…

  • 2019.04.21. at 15:22
    Permalink

    Végre egy normális autó, a Toyota RAV4 mellett…
    Szerintem a Honda-nál sosem az európai piac volt az elsődleges, a Japán és az amerikai piacon tarolnak.
    Az új Civicből sem fogy olyan sok itt nálunk, pedig az a 1.5Turbo motorral egy álom, külföldi oldalakon sem olvasni rosszat róluk… De mégsem kell az embereknek, pedig még a “rettegett” kettőstömegű lendkerék sincs benne, ellenben a többi márkánál!

  • 2019.04.21. at 20:23
    Permalink

    A Honda lejáratta magát régebben a hibridekkel. Remélhetőleg ez az új CRV nem fog 130-150 ezer kilométer után inverter cserével gazdasági totálkárt produkálni, mint anno a Civic és az Insight.

    • 2019.04.21. at 22:44
      Permalink

      13 évvel ezelőtt gyártott hibrideket érintett a hiba jó pár éves használat után. Remélhetőleg, mivel teljesen más a rendszer, a hiba nem fog előfordulni.
      De akkor dízelt se vegyél, meg modern benzinest se, mert a nagynyomású befecskendező hibája gazdasági totálkárt okozhat. Sőt a kettőstömegű többszázezres cseréje is az.

      • 2019.04.21. at 22:50
        Permalink

        Most néztem ezeknek az invertereknek az árait. 100000-en belül vannak. Magyar forintban.
        De majd egy szakértő kijavít, hogy miért gazdasági totálkár ezen akkori hibrid rendszerek invertercseréje. 2006-2011-ig gyártott hibrid Civicekről van szó.
        Mondjuk sokat nem adhattak el ezekből, amiket olvastam róluk és az Insightokról, marginális probléma lehetett az inverter probléma, ugyanis bár említik őket, nem nagy számban.

        • 2019.04.22. at 11:05
          Permalink

          Kb. 5 évvel ezelőtt akartunk venni második autónak egy automata Civicet. Akkor négy hibridet néztünk meg, mindegyik inverter hibás volt, és a márkaszervizekben nem százért javították volna.

          • 2019.04.22. at 13:04
            Permalink

            Koraiak voltak még

  • 2019.04.22. at 13:12
    Permalink

    Koraiak voltak még azok. Meg abban az időben a Toyota kezdte igazán jól ezeket a hibrideket, a Honda megoldása nem volt annyira jó. Mostanra már változhatott a helyzet. Én nagy Honda rajongó vagyok, de ha hibrid kellene Toyotát vennék, mert ők vannak legrégebben a bizniszben. Persze itt van ez a CR-V. Viszont mivel én antiSUV-os vagyok, ez nem kellene. 😃

    • 2019.04.23. at 10:33
      Permalink

      A Toyota és a Honda az élen járt az elején, de a Toyota rendszere sokkal komolyabbnak hatott pláne az a HSD amit a Luxusokba tettek (pl az RX 400h ahol remekül ellensúlyozta a SUV nagyobb tömegének mozgási energiáját, vagy a GS450h ami kifejezetten sportos használatra készült). Persze mindegyiknek voltak hátrányai de ez 2010 előtt egy páratlan versenyelőnyt jelentett.

      Azóta viszont egyre inkább visszavettek a HSD-kből (ha úgy tetszik közelítenek az IMA megoldásához), miközben a Plugin Hibridek átvették a vezetést mind hatótávban mind a tiszta üzemmódban.

      A SUV forma az ami leginkább képes elnyelni egy hibrid rendszert. Nézd meg a GS 450h-t a 280 literes csomagtartóval és megérted mire gondolok.

      • 2019.04.23. at 10:42
        Permalink

        “Azóta viszont egyre inkább visszavettek a HSD-kből (ha úgy tetszik közelítenek az IMA megoldásához)”
        Miből vettek vissza? Milyen anyagot tolsz, komolyan érdekelne…

        • 2019.04.23. at 11:33
          Permalink

          Hengerszám, teljesítmény, és/vagy villanyüzemmód tekintetében.
          Nézd meg a 300h tudását pl a régi 400h-hoz képest. Pedig az RC-be jól jött volna egy komolyabb hibrid rendszer a 300h fölé.

          • 2019.04.23. at 13:28
            Permalink

            “Hengerszám, teljesítmény, és/vagy villanyüzemmód tekintetében.”

            Mi köze ennek az IMA-hoz?
            Mi változott a villanyüzemmód tekintetében?
            IS-ből sosem létezett nagyobb hibrid, a GS450h hajtáslánca pedig nem biztos, hogy elfér a kisebb autóban.

      • 2019.04.23. at 11:19
        Permalink

        “A SUV forma az ami leginkább képes elnyelni egy hibrid rendszert. Nézd meg a GS 450h-t a 280 literes csomagtartóval és megérted mire gondolok.”

        A sedan forma is jól elnyelte a Camry esetében. A csomagtér 524 literes.
        De nagyon kérlek, ne menjünk bele a pakolhatóságba, hogy a SUV jobban pakolható, mint a sedan stbstb, ez már ezerszer ki lett tárgyalva.

        • 2019.04.24. at 16:41
          Permalink

          Nem rég láttam élőben a 10-ik generációs Civicet. A srác a barátnőjével megengedte, hogy megnézhessen közelebbről is, gyönyörű metálsötétkék színben. Nem volt egy mindennapi jelenség az biztos. A többi autó csak sima, hétköznapi autónak tünt mellette. Kérdeztem, hogy ez a 1.5-ös 182 lovas verzió? Mondta igen. Irigykedtem rendesen.

    • 2019.04.29. at 13:54
      Permalink

      PONT ANNYIRA MINT TE NÉMA! A HONDÁT FELISMERED MESSZIRŐL. De egy más márka mind “egyen” és ugyan azt a technikát alkalmazza évek óta , nem nevezem meg melyik . MONDJUK EGY CX-5 mióta stílustalan? Vagy egy Alfa SUV???

    • 2019.04.24. at 15:17
      Permalink

      Ó, hahaha! Már vártam! Mennyire olcsó és kiszámítható lélek vagy. Irigy, én, három autó tulajdonosaként?! Micsoda? Egy SUV-ra?! Egy esetlen városi dömperre?

      • 2019.04.25. at 01:28
        Permalink

        Töki! Akkor én nyertem!Nekem hat darab autóm (igen,jól olvastad 6 db) van.
        Akkor most már én is megengedhetem magamnak,hogy mindent és mindenkit fikázzak?
        Egyszerű lélek!Miért is kell ilyenekkel jönni?! Ahhh…. Nem is értem.

  • 2019.04.24. at 15:26
    Permalink

    Korábban már kialakult itt egyfajta konszenzus a kommentelők között, hogy teljesen feleslegesen túráztatod magad, és nem hiszem, hogy változott volna ez a közmegegyezés, de feltétlenül szólni fogunk, ha úgy lesz. Addig úgy értelmezzük a mondataidat, hogy neked nem tetszenek a SUV-k (nem “SUV-ok”), valamint a Honda-k, ez viszont itt senkit sem érdekel.

    • 2019.04.24. at 15:41
      Permalink

      Értem. Helyes. Vezessed hát bőszen a többi, konszenzusos és nagyon trendi, végtelenül konformista kommentelővel együtt a legújabb SUV-okat. (De, így írom: SUV-ok, szuvok, így helyes, és meg is tehetem.)

      Túlhízott fogyasztók a guruló, esetlen krumplibogaraikban. Nice!

      • 2019.04.24. at 19:04
        Permalink

        Nem vezetek ilyet, mert haszontalannak tartom őket, de ezt sem végső igazságként, hanem véleményként írom. Az én benyomásaim szerint nincsenek felülreprezentálva a kövérek a szabadidőautók tulajdonosai között, de lehet, hogy igazad van.

        A SUV, mint idegen betűszó toldalékolása pedig a kiejtést követi :
        “Az idegen betűszók esetében is mindig a kiejtést
        kövessük: CAH-val [céahával], angolos kiejtés esetén
        CAH-dzsel [szíéjéjddzsel].” Forrás : Dr. Ludányi Zsófia, MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest.

        • 2019.04.24. at 20:04
          Permalink

          N.
          A nyelvvel kapcsolatos kioktatást (bár igazad van) már kicsit túltoltad szerintem.😁
          Pedig aztán én sem szeretem, ha valaki alapvető nyelvtani szabályokat nem tart be és nem tud helyesen írni. De ez már kicsit túlzás. (Mondom ezt azért is mert én sem írtam helyesen, de ez már mellékes tény 😁)

          • 2019.04.24. at 21:29
            Permalink

            Múltkor már elküldtétek a halál péniszére ezt a wannabe újságírót, a stílusos, szélesvásznú arcával együtt. Kizárólag azért említettem meg, mert korábban kifejtette, hogy a helyesírása hibátlan nekije. Nem az, neked sem az, nekem sem az, szerintem senkinek sem az, de az ilyen pökhendi bölcsészféléknek különösen rosszul áll a műszaki szakértés.

Vélemény, hozzászólás?