Hibridhajtású lesz a következő Mitsubishi Outlander

Mitsubishi PX-MiEV II: az új Outlander

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két év múlva várható csak a Mitsubishi Outlander harmadik generációja, ám koncepciómodelljét már most megmutatták a japánok.


Amikor 2005-ben bemutatkozott a Mitsubishi Outlander második, PSA-emblémákkal is forgalmazott generációja, mindenki ámult, hogy milyen komoly szabadidőautó lett az első generációjával kissé kombis összkerekesből. Most úgy néz ki, az Outlander visszatér első nemzedékének arányaihoz, ugyanis Ryosuke Matsuoke, a PX-MiEV tanulmány tervezője úgy nyilatkozott, hogy a Tokióban bemutatott PX-MiEV II már mind technika, mind megjelenés szempontjából igen közel áll a következő két év során várható Outlanderhez, állítólag a visszapillantó tükröket leszámítva már a végleges modell látható a most nyitott autószalonon.
A négykerék-hajtású PX-MIEV II kétliteres benzinmotorját két villanymotor egészíti ki: elektromos hatótávja körülbelül 50 km, a rendszerek kombinált használatával pedig kiemelkedő fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek érhetők el, a Mitsubishi közleménye szerint akár 2 l/100 km-es vegyes fogyasztás is elérhető óvatos használattal.
A céghez közeli források szerint a hajtáslánc valóban sorozatgyártásba kerül, de azért valószínű, hogy Európában hagyományos dízel- vagy benzinmotorral is kapható lesz a 2013-ra várható következő Outlander.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?