Hídpénz válthatja ki a dugódíjat

Dugódíj után a hídpénz is felmerült Budapesten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hídpénz ötlete nem új, a forrásteremtő és forgalomkorlátozó intézkedés ezúttal a dugódíj helyett jöhet.

Rég óta fenyegeti a budapestiek, valamint a főváros agglomerációjában élők, de ott dolgozók életét a fővárosi dugódíj, melynek bevezetését jövő év közepétől ígérik, konkrétumairól azonban egyelőre szinte csak pletykák léteznek.
A már évek óta ismert terveknek megfelelően Pesten a Nagykörút, valamint a Hungária körút is határ lehet, kétzónás rendszer is elképzelhető, míg Budán a Margit körút-Alkotás utca vonal tűnik a legesélyesebb határvonalnak. Múlt hét óta már tudjuk, hogy behajtásonként 4-500 forintos díjra számíthatunk, a területeken lakók számára kedvezménnyel. Persze mindez még csupán terv, konkrétumok nincsenek, egyeztetések és találgatások annál inkább.
A téma legfrissebb információja a mai Népszavában jelent meg, mely szerint Tarlós István főpolgármester a nehezen ellenőrizhető, komoly kamerarendszer kiépítését igényelő, ezért kezdetben minden bizonnyal ahelyett jelentős emberi erőforrást foglalkoztató gyűrűs rendszer helyett hídpénz szedése is elképzelhető, annak ellenőrzése és szedése ugyanis egyszerűbb és jóval kisebb költségű lenne.
Hirdetés
Már csak utóbbi okán is támogatandónak, illetve a gyűrűhatárokon várhatóan kialakuló forgalmi dugók elkerülésével a behajtási díjnál kedvezőbbnek tűnik az áthajtási díj, melyről konkrétumok - természetesen - egyelőre szokás szerint nem láttak még napvilágot. Bevezetésének feltétele, hogy hozzon annyi bevételt, mint a dugódíj. Bízunk benne, hogy nem csak a bevételt, hanem a profitot is vizsgálják majd, ugyanis a hídpénz szedésének infrastruktúrája valóban a dugódíjénál jóval alacsonyabbnak ígérkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:22
    Permalink

    Nem feledjük! Ebből is látszik, hogy az egyik eb, a másik meg kutya! Tarlós sem különb sem demszkinél, sem matolcsinál, de gyurcsánynál sem! (Nem érdemelnek nagy kezdőbetűt, tarlós is csak a mondatkezdés miatt kapta!)
    El köll ezeket kergetni – és akkor még finom voltam!

  • 2017.10.30. at 21:22
    Permalink

    A cikk nem tetszett mert nem forgalomkorlátozásról van szó? Meg kell nevezni igazi nevén: PÉNZBEHAJTÁS hogy orr-bánnék még többet tudjanak eltékozolni netán saját zsebbe is jusson valami!

  • 2017.10.30. at 21:22
    Permalink

    Ezután jön még az első éjszaka joga a földesuraknak, a kötelező robot, a kötelező tized a papoknak, a füstadó, és így menetelünk tovább a szép új jövőbe nagyvezírünk útmutatása szerint.

  • 2017.10.30. at 21:22
    Permalink

    Én a dugódíjat, a hídpénzt, az új rendszám bevezetését (ha azon a vallás és az ujjlenyomat is fel van tüntetve) támogatom. E mellett köteleznék minden budapesti lakost arra, hogy Tarlós, Matolcsy, Orbán személyi használatú gépkocsiját üzemanyaggal lássa el és szervízelje. Továbbá kötelezném a nem budapesti gépkocsi tulajdonosokat, hogy havonta egyszer tegyék tiszteletüket a nagy faluban (Tarlós, Matolcsy, Orbán kedvéért: Budapesten), fizessék be a híd-, dugópénzt. No nehogymán kimaradjanak a jóból.

Vélemény, hozzászólás?