Hidrogénkúttal robbant Stuttgart reptere
Villanyfurgon és hidrogénkút a reptéren
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Stuttgart repülőterén nyilvános hidrogénkút és a közlekedés által okozott környezetszennyezéseket bemutató tárlat nyílt.
Mercedes-Benz B-osztály F-cell és Vito E-Cell, előbbi üzemanyagcellás, utóbbi konnektorból tölthető villanyautó
A túra elsődleges témája persze mégis csak a közlekedés. A látogatók egy számítógépes terminálon kiszámíthatják, mekkora légköri terheléssel járt utazásuk, megismerhetik a zajszennyezés fogalmát és az ellene való védekezés jelentőségét, és tájékozódhatnak a rendelkezésünkre álló alternatív üzemanyagokról, a repülésben éppúgy, mint a földi közlekedésben. Ez utóbbi területen a téma legjelentősebb helyi ismerőjét, a Mercedes-Benzt kérték fel szakértőnek. Mivel a repülőtéri tárlaton egy kísérleti repülőgép, az Antares DLR-H2 képviseli az üzemanyagcellás technológiát, a Mercedes az akkumulátoros elektromos közlekedésben rejlő távlatokat mutatja be a stuttgarti látogatóknak.
Mindössze 80 lóerős, de 280 Newtonméter nyomatékú a Vito E-Cell villanymotorja
Stuttgart repülőtere egyébként nem csak kiállításával vonzza a környezetvédő, jövőbe mutató közlekedései eszközök kedvelőit, a napokban itt nyílt meg Németország első hidrogén-üzemanyag töltőállomása. Az OMV által üzemeltetett kúton elsőként egy Mercedes-Benz B-osztály F-Cell 416 literes tartályát töltötték fel, mellyel a kisegyterű mintegy 400 kilométer megtételére képes. Hajtását 136 lóerős, 290 Newtonméter nyomatékú villanymotor adja, melyhez a fedélzeti hidrogén-üzemanyagcella menet közben termeli az áramot a hidrogén és az oxigén egyesítésével (azaz fordított elektrolízissel). Ahogyan a Vito E-Cell-ből, úgy a B-osztály F-Cell-ből is már több száz tesztpéldány készült, s futják Európa, valamin Észak-Amerika útjait - Mercedes-Benz tapasztalatokat gyűjt, miközben demonstrálja a jövő autóit, a stuttgartiak nyilván szívesen mutogatnak olyan, benzin nélkül üzemelő autókat, melyek orrán csillag látható.
Forrás: ECO hírügynökség, AutoblogGreen