Hírességek autói kerülnek kalapács alá

Többek között Rowan Atkinson is megválik Mercedesétől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A koronavírus miatt most a legjobb otthon, de az autós árverések így sem állnak le, alkalmazkodva az új helyzethez a Classic Car Auctions történetében most először online lehet licitálni.

Március 28-án, azaz e hétvégén rendhagyó árverésre készül a Classic Car Auctions. Az első virtuális licitáláson ismert tulajdonosok érdekes négykerekűi kerülnek kalapács alá, így aki például az autórajongó Rowan Atkinson helyét venné át a volán mögött, az most megteheti. A Mr. Beant alakító színész W124-es Mercedesére is lehet licitálni, ami ráadásul egy ritka 500 E. A 2,56 milliós volumenből csupán 10 ezer 500-as készült, ami szélesebb és alacsonyabb is a többi verziónál. Az SL-ből származó ötliteres V8-as alig fért be a géptető alá, többek között ezért is szélesebb az első nyomtáv és költözött ki a motortérből az akkumulátor. A brit híresség Mercedese ráadásul ritka kék színben is pompázik, ilyen fényezéssel még a tulajdonos sem találkozott ezelőtt, pedig Atkinson igazi rajongó, összesen négy 500 E állt már a garázsában.
Hirdetés
A Jamiroquai együttes frontembere, Jay Kay két autója is eladó, az egyik méghozzá az énekes első négykerekűje. A szóban forgó jármű egy 1972-es BMW 1602, amin Kay vezetni tanult, majd utána közel 50 ezer kilométeren át használta a bajor modellt, ezután pedig eladta. A szebb napokat is látott BMW-t tíz évvel később visszavásárolta az énekes, azonban a tervezett felújítás elmaradt. A 02-es sorozat 1966-ban debütált, majd 1977-ben búcsúzott, átadva a helyét a 3-as sorozatnak. Az 1,6-os, 1,8-as és 2 literes motorokkal készült típusból a tragédiával is sújtott 1972-es müncheni olimpiára még egy elektromos prototípus is készült 30 kilométeres hatótávval. A másik négykerekű egy 1976-os Rolls-Royce Silver Shadow, ami az együttes több klipjében is szerepelt. A brit luxusautó jó bőrben van, öt évvel ezelőtt felújításon esett át. Az autórajongók közül biztosan sokan ismerik az Autókereskedők című sorozatot. A lepukkant négykerekűeket megvásárló, felújító, majd (jó esetben) haszonnal eladó műsor arcának számító Mike Brewer is megválik egyik autójától. A brit tévésztár nem egy ízig-vérig angol négykerekűtől szabadul, hanem egy amerikai izomautó helye szabadul fel a garázsában. Egy 1968-as Chevrolet Camaro SS is az eladó autók sorát gyarapítja, amit nemrég átszámítva 15 millió forintért újítottak fel. Az első generációs Camaro várhatóan 19 és 22 millió forint közötti összegért találhat új gazdára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?