Hivatalos: 46 év után búcsúzik a Ford legendás kisautója

Véget ér a Fiesta pályafutása a hetedik generáció után, de jön valami más

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ford bejelentette: hiába a 16 milliót meghaladó eladott autó és a 7 generációnyi töretlen siker, a Fiesta búcsúzik. Mutatjuk a részleteket!

46 éve van a piacon, konkrétan egy ikon a városi kisautók szegmensében a Ford Fiesta. Hét generációja során három- és ötajtós ferdehátúként, szedánként, illetve furgonként is létezett. A héten az Auto Express már írt arról, hogy a gyártóhoz közeli forrásuk elárulta, hamarosan hivatalosan is bejelentik a búcsút. Így is lett: a Ford ma közösségi oldalán a következő sorokkal kezdte meg a búcsúzást. "Eljött az idő, hogy elköszönjünk a kisautótól, amely mindannyiunkat megérintett. Mellettünk állt számtalan nagy pillanatban, apró eseménynél és első alkalomnál - köszönjük az emlékeket! #BúcsúzunkFiesta". A gyártósorok leállásának idejét a jövő év közepére tette korábban az Auto Express, de a mai bejelentés alapján közelebbi lehet.
Hirdetés
Az angolok korábbi kérdésére a témában Ford csak annyit reagált: "Az erőforrásainkat valóban a teljesen elektromos jövő előkészítésére összpontosítjuk, ennek fényében gondoljuk újra a járműkínálatunkat és az üzletstratégiánkat. Ilyen spekulációkra nem kívánunk reagálni, további információkat az elkövetkező hónapokban fogunk közzétenni." Mindezzel korábban sem cáfolták meg a fent leírtakat, ráadásul a kép is összeállt: a Fiestát jelenleg Kölnben gyártják, ahol a jövőben a Volkswagen csoport MEB platformjára épülő villanyautókat tervez összeszerelni a gyártó. Az is a pletyka valóságalapját valószínűsítette, hogy a Fiesta háromajtós változata már meg is szűnt, a jóval sikeresebb Puma crossover pedig Romániában készül, ennek hamarosan elektromos változata is érkezik, amit szintén ott kívánnak majd gyártani. Természetesen pontos és biztos infót csak a Ford jövőbeli kínálatának hivatalos közleménye után tudunk majd mondani. A Ford mai bejegyzése alapján is biztos, hogy érkezik az utód: "Ahogy egy korszak lezárul, úgy kezdődik egy másik - és alig várjuk, hogy megmutathassunk, mi következik".
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.10.26. at 13:33
    Permalink

    Sajnos így tűnnek el ezek a kisautók, amik az átlag családnak (2 felnőtt +2 gyerek) bőven elegendők lennének.Olcsó fenntartás, kevesebb fogyasztás helyett, veszik a semmire se való suvokat, nagyobb fogyasztással.
    Ne jöjjön senki azzal hogy kényelmesebb beszállni meg magasabban ül.Mindenki derékfájós?(Volt erre megoldás: Opel Meriva, Suzuki Wagon R, stb.)A magasabb csomagtartó perem miatt nem gond?Semmivel sem lát többet ki mert ugyanolyan suvok vannak körülötte is.Meghülyül a világ!

    • 2022.10.26. at 21:17
      Permalink

      Nyilván mindenki hülye csak te vagy helikopter… 🙂 Ha egyszer megnéznél pár autót gyorsan megértenéd miért nyerő az SUV. Speciel nem is ebben a ligában hanem az eggyel nagyobbaknál (Golf és tsai) harap bele nagyot a piaci szegmensbe.

      Sosem volt használható családi célra az ilyen törpe izé. Második autó és nyugdíjasok városi bevásárló kocsija.

      Persze az átkosban elvoltak a családok BKV-vel, biciklivel meg vonattal is. Csak azért nem ugyanaz volt az életminőség.

        • 2022.10.29. at 16:54
          Permalink

          Valóban nem voltam semmilyen bizalmi az átkosban, amit pont azért hívtak így mert konkrétan azokra bízták a vezetést akik korábban xart lapátoltak…
          Gondolom te valamilyen nosztalgiázó munkásőr lehetsz, azoknak volt ekkora arca… 🙂

          • 2022.10.31. at 12:00
            Permalink

            Mellé!
            Vicces demens vén marha!

  • 2022.10.26. at 21:26
    Permalink

    Azért ez meredek. A Ford meginkább húzómodellje volt a Fiesta, a csúcson 400.000 felett kelt el csak Európában.
    De ez egy olyan piac ahol ha nem fejlesztesz kiesel… Ebben az évben már 50.000 autó is alig jön össze. Pedig ha valahol itt nem fog számítani a chip-hiány…

    A Fiesta ráadásul a Ford Európai kínálatának pillére volt. Az előző generáció ideális női autó, de fiatal sofőröknek sem volt ciki, főleg a Ford futóműnek köszönhetően. Elnézve a Ford eladásait nagyon kellene nekik egy partner.

  • 2022.10.28. at 07:01
    Permalink

    Lassan kezdem megérteni a SUV-okat, de még kell idő, hogy megszokjam. Közelítve a 40 felé még mindig a B szegmens a kedvencem. Nagy utazásoknál lehet, hogy helyhiánnyal küzd az ember, de városi szaladgálásra nagyon jó. 4 ember kényelmesen elfér benne.

    Azért ne felejtsük el, hogy a Fiesta szegmense a legnagyobb volt a 70-es évek óta! Megfizethető autók készültek elfogadható mérettel. 2011-ben 3,1 millió B szegmenses autót adtak el, míg 2021-ben 1,84 millióra süllyedt ez a szám! Még tavaly éppen egy hajszállal az élen végzett a B-SUV-val szemben. Hol vagyunk attól, hogy békeidőben 3.8 millió B szegmensű autót adtak el? Puntoból és 206-ból is 600’000-et meghaladó mennyiséget tudtak eladni a legjobb éveikben. 2009-2015 között 6 alkalommal végzett a kategóriája élén a Fiesta. A B szegmens jövője pedig lesújtó… A belső égésű motorokat az EU-ban száműzni akarják a következő évtizedben. Biztonsági előírások szigorodnak. Ha csak elektromos hajtást lehet beletenni az autóba (más fajta hajtás nem tudom mennyire életszerű), akkor az tervezés/előállítás/összeszerelés olyan áron lenne, mint egy C szegmenses SUV-é. Ha ugyanannyi pénzért nagyobbat kapsz, akkor miért vennél kisebb autót? A B szegmensnek pont az ára volt a vonzó.

    Egy generációra már nem terveznek új típust belső égésű motorral. Önálló fejlesztés szintén drága. A Stellantis eddig szépen megoldotta a Corsa-208-C3 vonalon az autókat, és kínál BEV-et is belőlük. A teljes BEV felé fordulásra kíváncsi leszek. A Toyota is elég ügyes a Yarissal bár az „csak” hibrid.

    Fordra visszatérve minden piacon veszít. Biztosan nem az EU és Dél Amerika volt a húzó része, de mintha mindenhonnan kikopna lassan. Csak az anyaország marad, ami kevés. Az EU-s eladásokat nézve nagyon vad, hogy a korábbi Fiesta-Focus éllovast a Puma és Kuga váltotta (Focus 3., Fiesta 4.). Ahogy Zold is írta, hatalmasat esett a kereslet irántuk. Ebbe bizonyára benne van az alkatrészhiány is (előnybe részesíthetik a nagyobb profittal rendelkező modelleket), és a vásárlói szokások változása.

    Szokni kell az új világot.

Vélemény, hozzászólás?