Honnan lopják az autókat?
Autólopás - hol a legvalószínűbb?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Suzuki Swifttel Budapest XI. kerületében orosz rulett lenne a parkolás? Aligha, de tény, hogy a statisztikákból ez olvasható ki.
Nem a zsúfolt belvárost, hanem a nyugodtabb, kertvárosi részeket kedvelik az autótolvajok. A térfigyelő kamerákat kerülik, így a legjobb védelem azok alá parkolni
Helyszín vonatkozásában kiemelkedő helyen áll Budapest, a lopások 85,2 százalékát itt követték el, azonos mértékű, 1,37 százalékos részaránnyal említhető Tárnok, Cegléd és Kecskemét is, az ország többi, az autólopások összességében 10,27 százalékán osztozó városában azonban az előbbieknél is csekélyebb az arány.
Budapesten is jelentős eltérés mutatkozik az egyes kerületek között, a leginkább lopásveszélyes helynek a budai XI. kerület számít, az autólopások 17,21 százalékát ugyanis ott követték el, 12,3 százalékát pedig a pesti XIII. kerületben. A lopott autók kerületenkénti arányát táblázatunk mutatja, fontos megjegyezni, hogy a rossz hírű VIII. kerület a legbiztonságosabbak között szerepel, illetve pont ezért nem is szerepel a táblán. Az ok egyszerű, a legjelentősebben kiépített térfigyelő-kamerarendszer, ami jelentősen apasztja az autólopások számát.
Legveszélyesebb kerületek - lopott autók aránya az összes adat százalékában
XI. kerület | 17,21% |
XIII. kerület | 12,3% |
II. kerület | 9,02% |
III. kerület | 7,38% |
IX. kerület | 7,38% |
XV. kerület | 6,56% |
IV. kerület | 6,56% |
XIV. kerület | 6,56% |
X. kerület | 5,74% |
XVI. kerület | 4,1% |
XII. kerület | 4,1% |
XXI. kerület | 3,28% |
XVIII. kerület | 2,46% |
XIX. kerület | 1,64% |
XVII. kerület | 1,64% |
I. kerület | 1,64% |
Továbbiak összesen | 2,46% |
Hogy a tolvajok mit lopnak el, azt nyilván azt határozza meg, hogy mit tudnak ellopni - nem csupán technikailag, hanem az alapján is, hogy mi áll az utcán. A lopott autók listáján így erőteljesen köszön vissza a népszerű modellek listája, a dobogón a Suzuki Swift, a Volkswagen Golf és a Honda Civic áll. A lopott autók száma a modell állományához mérten utóbbinál a legjelentősebb, itt kétségtelenül a kereslet magyarázza a magas lopási arányt.
Legnagyobb számban lopott autótípusok
Suzuki Swift | 16,22% |
Volkswagen Golf | 9,91% |
Honda Civic | 8,11% |
Renault Megane | 7,21% |
Toyota Yaris | 7,21% |
Volkswagen Transporter | 5,41% |
Skoda Fabia | 5,41% |
Volkswagen Polo | 4,5% |
Adatok: autolopasok.hu
Az azért nem mindegy, mennyi Suzuki Swift-ből loptak el a x darabot, a mi az összes lopás 16,22 %-a.
A sokkal kevesebb Volkswagen Golf-ból, arányaiban sokkal többet lovasítottak meg.
Na ez a baj ezekkel a statisztikákkal, így nem fedik a valóságot, azt sugallja ne vegyél Swift-et, főleg ha felületesebben olvasunk, és nem figyelünk a szerző félmondatára „A lopott autók száma a modell állományához mérten utóbbinál a legjelentősebb…..”
ADAC meghibásodási statisztika ugyan ez!