Idei negyedik IRC-futamára készül Laci bácsi

Vizin a Ciprus Rali előtt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Cipruson fejezi be a négyfutamos idei IRC-szezonját Vizin Laci bácsi, az elutazás előtt mesélt egy-két dolgot.

Az IRC-sorozat utolsó állomásán, a Ciprus Ralin fejezi be idei négy futamból álló szezonját Vizin László. A verseny tavaly még a rali világbajnokság része volt, és különlegessége, hogy vegyesen szerepel rajta murvás és aszfaltos talaj is. Mivel Vizin állandó navigátora, Zsiros Gábor az elmúlt héten, a Francia Ralin Turán Frigyes oldalán megsérült, nem tudta vállalni a versenyt, így Vizin az idén – Doromby Zoltán és Zsiros Gábor utána – harmadik navigátorával, Csökő Zoltánnal áll rajthoz.

„Az biztos, hogy eddig ez a legkalandosabb versenyem az idén” – mondta Vizin. „Úgy kellett neveznünk, hogy semmit sem tudtunk az útvonalról, mivel a rendező csak a héten, jóval a nevezési zárlat után rakta fel az útvonalat, most tudtuk meg azt is, hogy 236 km gyorsasági lesz.”

„A rendezők egy olasz kikötőt jelöltek meg, hogy ott lehet feladni az autót, de mi találtunk egy olcsóbb megoldást. Egy negyvenlábas konténerben küldtük el két hete az autókat, a miénket és Puskádi Janiét egyben. Állítólag a rendező átveszi a konténert a helyszínen, és mivel a szervizpark a kikötőben van, egyből a szervizterületünkre teszik le, ezért abból tudunk szervizelni.”

„Ennek a logisztikáját Puskádi Jani végezte, nekem viszont navigátort kellet keresni. (Zsiros) Gabika a Francia Ralin megsérült és nem tudta vállalni a versenyt. Szerencsére Csökő Zoli ráért és örömmel ugrott be. Vele tíz éve már mentem egy szezont, úgyhogy ismerjük egymást. A legnagyobb problémája az volt, hogy még nem versenyzett HANS-os sisakban, és nem tudja, hogy mennyire fogja zavarni. Mondtam neki, hogy nem fogja.”
„Ma (vasárnap) indulunk Belgrádból repülővel. Budapestről csak nagyon drágán lehetett volna elutazni, nekem meg Bajáról tulajdonképpen mindegy, hogy melyik irányba indulok, Belgrád sincs messzebb, mint Ferihegy.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?