Igényesebb és nagyobb lesz a Dacia Logan

Rajtakapták az új Dacia Logant

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan kifut az első generációs Dacia Logan, ám a típus nem marad friss nemzedék nélkül. Már rajta is kapták a tesztelés alatt álló utódot.

Noha a Logan nem teljesen az lett, amit a Renault szeretett volna, hiszen sem 5000 eurós autónak, sem évi 1 millió példányban eladott slágernek nem mondhatjuk, illetve mondhattuk, az azért biztos, hogy a márka, illetve Louis Schweitzer egyik jó húzása volt. Igaz ugyan, hogy nem lett belőle kelet-európai bestseller, de Romániában abszolút a nép autója, s a nem csekély példányszámú német és francia piacon is jól fogyott. Nálunk nem tucatautó, ám komoly mértékben itthon sem panaszkodnak a márka emberei, hiszen százalékosan az átlagot hozza a magyar piac is. Nem vitás, hogy a 2004-ben bemutatott Logan frissítésre szorul, 8 év néhol két modellváltásnyi idő, a Daciánál azonban még a márka is átalakult, üvöltően olcsó autóból józan választás lett, a Renault gyermeke úgy kupálódott ki, mint a Volkswagennél a Skoda. Már jövögetnek is a sikerek, elismerések, az Autobest díjas Duster például a magyar piacon is a legnépszerűbb szabadidő-autó, s ígéretes a Lodgy egyterű is.
Hirdetés

Bár sokat még nem tudunk róla, az új Logant az elsőnél jóval igényesebbnek ígérik. Alapjait állítólag a hatalmas (2,7 méter) tengelytávú Renault Fluence adhatja. Utastere nem csak nagyobb, a mostaninál finomabb anyagokat bevető lesz, minden bizonnyal a Lodgy-ban megismert extrákkal, akár ülésfűtéssel, iGO alapú navigációval. Motorparkjában - a Fluence és a Dacia kínálatából ismert - 1,6 és 2,0 literes benzines, valamint a márka slágerének számító 1.5 dCi turbódízel motorok szerepelhetnek.
A taxisoknak jó hír, hogy nem csak az új Logan lesz majd ígéretes fuvarosautó számukra, a régi is elérhető lesz újonnan is, igaz nem Dacia, hanem Lada emblémával, a Renault ugyanis abból kíván újabb, még a Daciánál is olcsóbb márkát újraszülni. Az új Logan európai premierje jövő tavasszal a Genfi Autószalonon, piacra lépése kevéssel utána várható, arról azonban egyelőre nincs hír, hogy a magyar piacon lesz-e Lada.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?