Ilyen lesz az új Renault Twingo utastere?
Most először megmutatta a Renault, hogyan nézhet ki a 8 millió forintos autó belső tere!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A tervek szerint 2026-ban érkezik a kereskedésekbe a tisztán elektromos, 8 millió forint környékére pozicionált Twingo, amelynek a Brüsszeli Autószalonon immár az utasterét is megmutatták.
A villanyos Twingo érkezéséről már több mint egy éve tudunk, viszont a Renault eddig csak a külsejéről mutatott fotókat. Az eredeti kisautó formatervét idéző karosszériáról ismét közzétettek néhány felvételt, viszont most először, a Brüsszeli Autószalonon az utasteret is prezentálták.
Fontos hangsúlyozni, hogy egyelőre prototípusról van szó, így a sorozatgyártott kivitel jelentősen eltérhet a mostani állapotoktól, viszont ránézésre eléggé kiforrottnak tűnik a Twingo belső tere. A műszerfalon 7 colos digitális műszeregység található, mellette 10,1 colos "lebegő" multimédiás érintőképernyő. A kormány mögött a szokásos Renault kiosztás bukkan fel: bal oldal egy, jobb oldalt három bajuszkapcsoló. Utóbbiak jó eséllyel fentről lefelé haladva az irányválasztót, az ablaktörlőt, és a multimédia gyorsgombjait takarják. Az érintőképernyő alatt három tekerőgomb található, ezek minden bizonnyal a klímapanel szerepét töltik be.
