Íme a gyártók és politikusok válaszai a 2035-ös tiltásra!

Autógyártók és fontos politikai szereplők is élesen bírálták az EU villanyautó-átállás határidejét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több gyártó és szervezet is válaszolt a 2035-ben életbe lépő döntésre, miszerint kizárólag villanyautókat lehet majd újonnan forgalomba helyezni az Unióban. Beszálltak a vitába a politikusok is, mutatjuk ki mivel indul harcba az érdekei érvényesítéséért.

Ahogy arról a napokban beszámoltunk, megszületett a döntés: tényleg 2035 lett a hivatalos dátum a belsőégésű motoros autók kivezetésével kapcsolatban. Erről a részleteket ide kattintva olvashatod el. Röviden összefoglalva: az EU 2050-re szeretné elérni a „klímasemlegességet", ehhez rengeteg, más ágazat emissziójának visszaszorítása mellett 2030-ra 55 százalékkal kellene csökkenteni a személyautók szén-dioxid-kibocsátását 2021-hez képest, 2035-től pedig egyáltalán nem lehetne benzines vagy dízel autót újonnan forgalomba helyezni. Erre válaszoltak most a német autógyártók, szerintük nem csak költséges és elhamarkodott döntés mindez, hanem egyenesen piac- és fogyasztóellenes.
Hirdetés
"Az EU parlamentje az állampolgárok, a piac, az innováció és a modern technológia ellen hozott ma döntést." - nyilatkozta Hildegard Müller a VDA, vagyis a német autóipari szövetség elnöke alig néhány órával a döntés után. Az európai töltőhálózat kiterjedtségére és színvonalára hivatkozva szerinte túl korai határidőt szabtak meg a döntéshozók. Tény viszont, hogy a szövetség már a döntés előtt is jelezte: fel kéne gyorsítani a töltőhálózat kiépítését. "Emiatt egyszerűen túl korai ez a dátum, komoly költségekre és kompromisszumokra kényszerítik ezzel a fogyasztókat és magát a fogyasztói társadalmat is." - tette hozzá. Ugyanezen az állásponton van a VDA Uniós szintű megfelelője, az ACEA, melynek elnöke, Oliver Zipse aki egyben a BMW ügyvezető igazgatója is. Ő hozzátette a következőket is: "A jelen helyzetben, amikor nap mint nap globális szintű bizonytalanságban élünk, minden hosszútávú, az évtized végén túlra nyúló szabályozás elhamarkodott döntés." Az ADAC sem maradt ki a hozzászólások sorából, a németországi autóklub közleménye szerint "Kizárólag villanyautókkal nem lehet elérni az EU környezetvédelmi céljait." Matteo Salvini, az olasz szélsőjobboldali Lega párt vezetője őrültségnek nevezte a döntést, majd kijelentette, hogy "Míg a döntés az olaszoknak és összegészében az európaiaknak katasztrófa, addig a kínaiaknak ajándék." Ehhez hozzátartozik az is, hogy Olaszország lényegében a döntés egyetlen kivételezettje is, egyes olasz luxusautó-gyártó cégek a kis példányszámra és a több évtizedes hagyatékra hivatkozva kiskapuhoz jutottak az ügyben. Hogy még bonyolultabb legyen az összkép, természetesen a bírálóknak is megvannak a maguk bírálói: Volker Quaschning, a berlini Hochschule für Technik und Wirtschaft műszaki egyetem professzora szerint például "Aki ezek után az ADAC tagja marad, az egy olyan szervezetet támogat, amelyet teljesen hidegen hagy a klímavédelem és az emberiség jövője."
Hirdetés
A meccset viszont még nem fújták le a gyártók szerint, az igazi lobbiháború, mondhatni a legfeszesebb végjáték még csak most kezdődik. A 27 tagállamnak is konszenzusra kell ugyanis jutnia a végső ratifikálás előtt. A Tanács egyeztetési procedúráját várja a VDA és az ADAC is: Hildegard Müller szervezete például továbbra is a keretrendszer kialakításának fontossága mellett fog érvelni, míg Karsten Schulze, az ADAC technikai vezetője szerint a kibocsátáscsökkentés egy kompromisszumosabb megoldását kell kiharcolni a végső döntés előtt.

Fontos szerepe lehet még ebben a csatában a német kormánynak is, akik korábban mindig kiálltak az autóiparuk mellett Brüsszelben, ám most a zöldek térhódítása miatt ez megváltozhat.

Belső konfliktusok várhatóak, hiszen amíg egyes pártok nyíltan a tiltás mellett állnak, addig más politikai csoportok támadják, akár az autóipar, akár az ahhoz kapcsolódó állások védelme érdekében. Volker Wissing, a német közlekedési miniszter is egyértelműen az utóbbiak körébe tartozik, elmondta, hogy "rengeteg német család megélhetése múlik a belsőégésű motorokon", ezért ő a szintetikus üzemanyagokért fog tovább harcolni, ezt a lehetőséget is kizárta ugyanis az Unió döntése. Kijelentése után azonnal csatlakozott hozzá Christian Lindner pénzügyminiszter is, aki szerint ezt a döntést felül kell vizsgálni és meg kell változtatni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?