Immár 280 lóerőt tud a háromhengeres motor a Toyota GR Yarisban

Íme az autó, ami nem a kényelem, hanem a tökéletes versenyélmény miatt kapott ráncfelvarrást

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A GR Yaris első nekifutásra is nagybetűs sportautó lett, a frissítéssel viszont még élesebb, és élvezetesebb lesz a modell - legalábbis ezt ígéri a Toyota.

A japán márka nem vette félvárról a GR Yaris frissítését, hiszen elsősorban a teljesítmény, és a tartósság jegyében alkották meg a ráncfelvarrott verziót. Az első lökhárítóra sokkal nagyobb légbeömlők kerültek, de a hűtőrács is ütésálló acélhálóból készül mostantól, így a keményebb igénybevételt is jobban tűri majd, ráadásul az első traktust tudatosan úgy alkották meg több idomból, hogy sérülés esetén könnyebb legyen cserélni. Hátul szintén ezen elv mentén jártak el: a ködlámpát és a tolatólámpát átköltöztették a lámpatestbe, így ezek is sokkal védettebb helyen vannak ezentúl, a helyükön pedig egy hatalmas légbeömlő lelhető fel, amely a Toyota állítása szerint a légellenállást csökkenti, és segít elvezetni a kipufogórendszer hőjét.
Hirdetés
Az utastérben is látványos változások történtek. Az analóg óracsoportot lecserélték egy 12,3 colos digitális műszeregységre, valamint az egész műszerfal sokkal sofőrközpontúbb lett. Az érintésérzékeny multimédiás kijelzőt enyhén a vezetőülés felé fordították, de a középkonzolon lévő váltót, és a klímavezérlést is áthelyezték, így jobban kézre áll. A Toyota hallgatott a vásárlókra, ezért az üléspozíciót is módosították, mert néhányan arra panaszkodtak, hogy túl magasan ülnek. Az ülés 25 milliméterrel lentebb került, a műszerfal felső élét pedig 50 milliméterrel engedték lentebb a jobb kilátás érdekében. A legnagyobb (és talán legfontosabb) változás viszont a lemezek alatt történt. Az 1,6 literes, háromhengeres motor csúcsteljesítményét a korábbi 261-ről 280 lóerőre emelték, míg a forgatónyomaték maximális értéke az eddigi 360-ról 390 newtonméterre változott. A megnövelt teljesítmény miatt a tartósságot is igyekeztek fejleszteni, így új anyagból készült kipufogószelepeket építettek be, átdolgozták a vezérlést, és megnövelték a befecskendezési nyomást is. A szívórendszerbe új nyomásérzékelő került, míg a könnyített dugattyúkat fokozottan kopásálló lehúzógyűrűkkel vértezték fel.
Hirdetés
Az erősebb hajtáslánc mellett szintén fontos újdonság, hogy ezentúl automata váltóval is kérhető lesz a GR Yaris, de természetesen marad a manuális opció is. Az új, nyolcfokozatú váltót a márka versenyzőivel közösen fejlesztették, amelynek köszönhetően prediktív módon működik, azaz a fék és gázpedál használatából kiindulva a rendszer kvázi megjósolja, hogy éppen melyik fokozat lesz a legkifizetődőbb - az új technológiával a Toyota jobb köridőket ígér a manuális váltóhoz képest. Szintén a ráncfelvarrott GR Yarisban jelenik meg az üzemmódkapcsoló is, amelyen használattól függően három mód választható: a sport, a normál és a takarékos, ezek pedig nagyban befolyásolják majd a kormány viselkedését, a gázreakciót, a klíma beállításait, és természetesen a műszerfalon megjelenő adatokat. A frissített modell 2024 nyarától lesz kapható Európában, az árát egyelőre nem közölték.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?