Immáron V8-as motorral is kapható a Land Rover Defender

8 hengerrel, 8 üléssel és retró megjelenéssel is kérhető mostantól a Land Rover Defender

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig csupán 6 hengeres motorral lehetett hazavinni a Defendert, a 2024-es modellévre viszont frissít a Land Rover és immáron az 500 lóerős V8-as erőforrás is kérhető.

Három újféle kivitelt is bemutattak a napokban a Land Rover Defenderből, ezek közül pedig a legnagyobb újítás egyértelműen a beszédesen csak V8 nevet kapó kiadás. Az ötliteres erőforrás 610 newtonméteres nyomatékra és kerek 500 lóerőre képes valamint 5,7 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből százra. A P400-as benzines és a D300-as dízel egység mellett így már három motor is választható a 130-as, 8 üléses Defenderhez.
Hirdetés
A 130 Outbound kizárólag ötüléses változatban érhető el, ellenben a gyártó szerint sokkal prémiumosabb hatást kelt, különösen a beltérben. 1329 literes csomagtérrel bír, amely a hátsó üléseket lehajtva 2516 literig bővíthető. Az Outbound esetében a karosszériát tekintve rugalmas a Land Rover, már ami a fényezést illeti, hiszen Fuji White, Santorini Black, Carpathian Grey és Eiger Grey szín is kérhető az autóra, ellenben a V8 esetében csak a Carpathian Grey vagy Santorini Black opció. Land Rover révén fontos szempont lehet a teherbírás is, a Defender 130 pedig akár 3000 kilogrammot is képes elvontatni. A keményebb tereppel is megbirkózhat, hiszen a légrugók 430 milliméteres tengelykitérést engednek, a gázlómélységet pedig 900 milliméterben maximalizálta a gyártó. A légrugók emellett a vontatást is segítik, ugyanis a csomagtartóban gombokkal állítható a Defender magassága.
Hirdetés
A County csomagot leginkább a retro Land Roverek kedvelői díjazzák majd, ugyanis a megjelenés ebben az esetben kifejezetten az elődmodellekre hajaz. Ez a kiadás viszont nem a 130-as, hanem a 110-es Defender terepjárókhoz érkezik. A County kivitel Fuji White, Santorini Black és Tasman Blue fényezéssel rendelhetőek 20 colos felnik kíséretében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?