Ingyenes autótöltők Angliában

Nem csak töltenek, kommunikálnak is a szigetország ingyenes áramtöltői

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár itthon még szinte csak kísérleti jelleggel üzemel egy-egy villanyautó, töltőpontok már nálunk is léteznek. Angliában azonban már most ingyenes otthoni töltőket osztanak az emissziómentes autók népszerűsítéséért.

A POD Point, a cikkünk írásáig – saját kalkulációja alapján – 248 337 árammal megtett mérföldet kiszolgáló, már most 756 töltőpontot üzemeltető, s ezzel London legnagyobb villanyautós áramszolgáltatójának számító, az emissziómentes autózásért – nyilván nem teljesen önzetlenül – elkötelezett vállalat egyedi, GPRS adatkapcsolattal is rendelkező töltők osztásába kezdett – természetesen csak szolgáltatási területén. Bárki igényelheti a falra szerelhető töltőt, melyhez ingyenes telepítést is ajánl a szolgáltató, s azzal a felhasználóknak nincs is egyéb tennivalójuk, mint plug-in hybrid vagy tisztán elektromos autójukba dugni és azokat tölteni. Közben azonban a töltő kommunikál a központ felé és leadja azon információkat, amelyek a hálózati terhelés szempontjából fontosak: mikor, mennyire lemerült autókat, mennyi időre csatlakoztatnak, magyarán milyen fogyasztást jelentenek azok. Aki kívánja, saját maga is ránézhet autója „fogyasztására” és számítógépen vagy okostelefonon keresztül kapcsolgathatja is az „áramot”.
Hirdetés
A töltő telepítését nem csak magánszemélyek, vállalatok is kérhetik, így nagy mértékben segíthetik – az elektromos autóval rendelkező – dolgozóik munkába járását. Bár az áramtápláló telepítése ingyenes, annak értéke mintegy 1000 fontnyi, azaz 360 ezer forintnyi. A költségeket nem csupán az áramszolgáltató, hanem a kormányzat villanyautó-töltőpont támogatási rendszere is fedezi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 18:37
    Permalink

    Úgy néz ki hogy a franciák után végre az angolok is rájöttek valamire. Ideje volt már. Vajon ide mikor érkezik majd meg ez a fajta környezettudatos mentalitás a központi kormányzat és az áramszolgáltató-k részéről???

Vélemény, hozzászólás?