Ismerős az új Toyota Yaris? Hiszen ez egy Mazda!

Leleplezték a Toyota új kisautóját, ami nem más, mint egy átemblémázott Mazda

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota és a Mazda együttműködésének már korábban is voltak jelei, nem az új ötajtós Yaris az első átemblémázott modell, mégis ez az, amit mi is ismerhetünk valamennyire.


Egyelőre csak számunkra lehet furcsa a Toyota és a Mazda kis házassága, ám a két japán gyártó már pár éve közös utakat is terelget. Az amerikai piacon a Mazda nem árulja legkisebb modelljét, a 2-est, tavaly viszont megjelent a piacon a szedán kivitele, ám Toyota emblémával. Most ugyanez történt az ötajtós verzióval, mely hasonlóan alakult át, mint a lépcsőshátú. Kapott egy teljesen új orr részt, két új fényszóróval és egy hatalmas trapéz hűtőmaszkkal. A kisautó egyébkánt bőséges alapfelszereltséggel jelenik meg a piacon, például ködlámpákat és tolatókamerát is tartalmaz mindenképp a 16 colos felnik mellett.
Hirdetés

A Mazda2-re épülő új Toyota Yaris motorja 1,5 literes szívó négyhengeres 106 lóerős teljesítménnyel, mely vélhetően szintén a Mazda terméke. Ezt az amerikai piacon automata váltóval párosítják, 7 colos multimédia kijelzőt kaphat, hathangszórós hifit, Android Autó és Apple Carplay okostelefon csatlakoztatási lehetőséget és akár bőrüléseket is. A Toyota új kisautója vészfék-asszisztenssel és LED fényszórókkal szolgálhatja a biztonságos vezetést. A japán gyártó egyelőre nem árulta el sem az új kisautó árát, sem azt, hogy Amerikán kívül más piacon is megjelenhet-e. Ha tippelnünk kéne, arra szavaznánk, hogy Európába ez a verzió nem fog megérkezni, sokkal inkább számíthatunk az itt is ismert Yaris teljes értékű utódjának érkezésére, ami azonban az idei évben még biztosan nem várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?