Ismét egy faros Skoda? Voltaképp annak számít az Enyaq iV!

Debütált a Skoda Enyaq iV - akár 510 kilométert is elmehet egy töltéssel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megjelent az első Skoda, mely már a Volkswagen MEB platformjára épül, az Enyaq menetdinamika és hatótáv szempontjából is sokat ígér.

Hatalmas premierrel ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját és az első MEB platformos modelljét a Skoda Prágában, amin egyetlen okból nem voltunk jelen: a szeptember 1-jei premier után igencsak nehéz lett volna hazatérni. Így aztán marad a sajtóanyagból dolgozás, ami persze bőségesen elegendő információval szolgál.
Skoda Enyaq - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4649 1879 1616 2765 585
Hirdetés
A moduláris platform, a "gördeszka" ezúttal 2765 milliméteres, tehát egy Octaviáénál 8,9 centivel nagyobb tengelytávot ad, ugyanakkor a 4649 mm-es hossz 1,8 centivel szerényebb. Kitalálható: az elektromos hajtásnak köszönhetően az Enyaq még a Skodáknál megszokott bajnok helyhasznosításnál is jobbat ígér. Az Enyaq igazából a hétülésesként is elérhető Kodiaqhoz áll leginkább közel - már támladöntés nélkül is 585 literes, 1 méter hosszú, 1 méter széles csomagtérrel. A dizájnvilág még az új Octaviáénál is frissebb, a gyári fotók szerint az Enyaq annál markánsabb, a szinte függőleges és magas orrkiképzés a domborításokkal teli géptetővel bennem némi BMW-s hatást is kelt, ami az oldalajtókon, a sziluetten, de még egy kicsit a faron is megjelenik. A felnik alapáron is 18 colosak, de akár 21 colos is elérhető, ha ez nem lenne elég hivalkodó, a kristály lámpa mellé megérkezett a Crystal Face is, ami a 130 LED-del kirakott, üdvözlő- és hazakísérő-fényt adó hűtőmaszkot jelenti; az 1895 példányos Founders Edition bevezetési széria és az RS iV verzió alapáron kapja ezt, míg a 200 lóerő feletti teljesítményűekhez opcióként rendelhető.
Skoda Enyaq - műszaki adatok
Verzió 50 iV 60 iV 80 iV 80x iV RS iV
Hajtásmód 4x2 4x2 4x2 4x4 4×4
Akkumulátor kapacitása (bruttó/nettó) 55/52 kWh 62/58 kWh 82/77 kWh
Teljesítmény 109 kW/148 LE 132 kW/180 LE 150 kW/204 LE 195 kW/265 LE 225 kW/306 LE
Nyomaték 220 Nm 310 Nm 310 Nm 425 Nm 460 Nm
Gyorsulás (0-100 km/h) 11,4 s 8,7 s 8,5 s 6,9 s 6,2 s
Végsebesség 160 km/h 160 km/h 160 km/h 160 km/h 180 km/h
Hatótáv (WLTP) 340 km 390 km 510 km 460 km 460 km
Hirdetés
Az Enyaq iV kínálata rendkívül széles. Az alapverziók csak hátul hajtanak, és persze ennek megfelelően "farmotorosak" is. A bázisverzió Enyaq iV 50 névre hallgat, 109 kW (148 lóerő) teljesítményű és 220 Nm nyomatékú farmotorral, bruttó 55, nettó 52 kWh kapacitású akkumulátorral és 340 kilométeres WLTP hatótávval. Az AC tölthetőség az alap Enyaq esetén csupán 7,2 kW-os, az összes többihez elérhető opcióként 11 kW-os is. A DC villámtöltés alapból 50 kW-os, a bázisverzió kivételével 100 és 125 kW-os is elérhető lesz. Fali töltő, de még kombinált, 230 V-os, és 400 V-os, ipari csatlakozós AC töltő is szerepel a gyári extrák sorában, igaz, ilyet az Opelnél, de még hazai utángyártott termékként is láttunk már. Akkukapacitásból három lépcső, teljesítmény kapcsán 5 különböző verzió érhető el, a két legerősebb már összkerékhajtású, azaz kétmotoros. A legnagyobb hatótávot - 510 kilométert - a csak hátul hajtó, de már 82 kWh (bruttó) kapacitású akkumulátoros Enyaq 80 iV adja. Az Enyaq RS iV nem hatótávjával, hanem 6,2 másodperces 100-as sprintjével és a többiekénél jelentősebb, 180 km/órás végsebességével emelkedik ki, hatótávja egyébként ugyanúgy 460 kilométer a WLTP szabvány szerint, mint a másik összkerekes (Enyaq 80x iV) verzióé. Elsőség magának az Enyaq sornak is bőven jut: ez lesz az első Németországon kívül gyártot MEB platformos modell, ami persze további MEB-es Skodák sorát nyitja, elsőként érkezik majd a Vision iV tanulmányhoz jobban hasonlító Enyaq Coupe, persze arra még bőven várni kell.
Hirdetés
A beltér vonalai leginkább az Octaviából ismerősek, a kormánykerék itt is kétküllős, textil is bőséggel jut a műszerfalra. A hagyományos felszereltségi csomagok helyét "Design Selection" opciók váltják: Loft, Studio, Lodge, Lounge, ecoSuite és Suite néven. Ezek az utastér anyagválasztását, színeit határozzák meg. Mindegyik verzió 5,3 colos digitális műszerblokkot és 10 colos (fektetett) középkonzoli érintőkijelzőt kap, az Octaviánál már látott csúszkás gombokkal. A vezeték nélküli Apple CarPlay talán már magától értetődő, de említhető az AR, azaz virtuális valóság funkciós head-up display elérhetősége is. Pakolóhely ugyanúgy bőséggel van a fedélzeten, mint Simply Clever okosság (esernyő, jégkaparó, kábelrekesz) és sofőrsegéd. Utóbbiak között araszolófunkciós távolságtartó tempomat, sávtartó, holttérfigyelő, a kerékpárosokat is figyelő vészfékezőrendszer és kiszállási figyelmeztetés egyaránt említhető, de jövő év végétől távirányítós parkolás és ahhoz kapcsolódóan parkolási nyomvonalak rögzítése is elérhető lesz, hogy az autó például automatikusan tudjon beállni a saját helyére, ne kelljen mindig kézzel vezérelni sem. Az Enyaq gyártása jövő év elején indul, az első példányok kiszállítása majd tavasszal várható, áráról pedig azt mondják, a konkurensekhez igazodó lesz. Az alapverzió vetélytársaként a Hyundai Kona Electric és a Kia e-Niro (nagyobb akkus verziója) is szerepel a gyári anyagban, míg a csúcsverziókat már a Ford Mustang Mach-e, a Jaguar I-Pace és a Tesla Model Y konkurenseként említik. Ha az Enyaq valóban a dél-koreai vetélytársak árszintjéről tud indulni, méretével és modernségével sikerre számíthat, persze a 11 milliós küszöb alá ne is reméljük
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?