Ismétlés: pénteken újból csak a gázolaj ára csökken

Pénteken is ugyanannyit apad a gázolaj ára, mint szerdán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pontosan ugyanúgy változnak az üzemanyagárak pénteken, mint ahogyan szerdán: csak a gázolaj ára csökken, a benziné nem módosul.

Ez a hét csak a dízeleseknek kedvez az üzemanyagárak alakulása tekintetében. Szerdán 2 forintos csökkentéssel a benzin ára alá került a gázolaj, a péntek pedig újabb 2 forintos árcsökkentést hoz, ám ismét csak a gázolajnál.
Hirdetés

A töltőállomási átlagos dízelár így literenkénti 410 forintra apad, míg a benzin átlagára marad a múlt heti emeléssel beállított 413 forint. Szokás szerint megjegyzendő, hogy az egyes kutak között akár literenkénti 30-40 forintos eltérések is adódhatnak, így a legdrágább helyeken akár az egykori, a most olcsóbb gázolajnál már 2012 januárjában, a benzinnél áprilisában adódott csúcs-átlagárat is elérhetik a mostani literárak is.
Tankolásnál tehát továbbra sem annak ideje, hanem főként helye a fontos. Csak annak érdemes kivárnia a tankolással, aki a hétvégén is a korábbiakhoz hasonlóan kedvező árszabású töltőállomások mellett autózik. De persze mindenki felteheti magának a kérdést (s akár kommentben is megválaszolhatja), hogy érdemes-e matekozni az árakon, s akár sorakozni egy olcsó benzinkútnál.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?