Bár a Toyota eleinte kivárt a villanyautókkal, napjainkra elég szélesre hízott a kínálata. Európában a bZ4X már régóta elérhető, hamarosan érkezik az elektromos C-HR, az Urban Cruiser, és a bZ4X Touring is. Ez pedig tágabb értelemben kiegészíthető a Lexus villanyos kínálatával is.
Ezzel szemben a kínai kínálat jelentős eltéréseket mutat. Remek példa erre a bZ3X, amelyet ezen sorok írásakor Európában nem értékesítenek. Többek között ehhez a típushoz csatlakozik a kínálatban a frissen leleplezett bZ7 szedán, amelyről most mutattak először hivatalos fotókat. Dimenzióit tekintve 5,13 méter hosszú, 1,97 méter széles, 1,51 méter magas, míg a tengelytávja 3,02 méter. A saját tömege 2275 kilogramm.
A hajtáslánc kapcsán csupán annyit tudni egyelőre, hogy a villanymotort a Huawei szállítja majd. Ennek teljesítménye legfeljebb 278 lóerő, a bZ7 végsebessége pedig 180 km/óra lehet. A várható hatótáv és a nagyfeszültségű akkumulátor kapacitásáról egyelőre nem közölt adatokat a gyártó, mivel a hivatalos premier az év végén esedékes. Jelen állás szerint a bZ7 kizárólag Kínában lesz kapható, ugyanis a Toyota nem említette, hogy más országokban is értékesíteni a szedánt.