Rendesen bővülni fog az ID. modellek kínálata
Lassan egy éve új vezérigazgatója van a Volkswagennek, és Thomas Schäfer szerencsére viszonylag nyíltan beszél a márka jövőbeli terveiről, el is árulta, hogy a korábbi tervekből nem mindent tartanak meg az eredeti formában, de a közeljövőben rengeteg új modellről rántják majd le a leplet. A Carscoops összeszedte, mire számíthatunk a legendás német márkától.
A következő újdonság az ID.7 lesz
Számos modell várható a következő egy-két évben, amelyek közül az első fecske a friss ID.3, ám csak néhány hetet kell várni, és teljes valójában láthatjuk az ID.7-est os, amit az Arteon és a Passat utódjának szántak a tervezők. Koncepcióformában és néhány ízelítőben már láthattunk egy-egy részletet. Méretes központi képernyő díszeleg majd a limuzinban, a külső pedig még ugyan álca alatt van, de kivehetők már a fő vonalak. Lesz az ID.7-nek egy kombi változata is, az Arteon Shooting Brake szellemi örököse, amit az ID. SPACE VIZZION tanulmány vetíthetett előre korábban.
[BANNER type="1"]
Szolidan frissült az ID.3 nemrég
Persze nem biztos, hogy hasonló vonalakkal mutatkozik be a sorozatgyártású kivitel, mert nemrég dizájnert is cserélt a Volkswagen. Sőt, állítólag a 2021-es ID. LIFE városi kisautó-tanulmány hűvös fogadtatása miatt azt is teljesen újratervezik, legalábbis kívülről (a lemezek alatt a szokásos MEB Plus platform lesz). A pletykák szerint ID.2 néven érkezhet a belépő elektromos Volkswagen, de egyesek szerint ID. Golf nevet is kaphat az újdonság - ami azért lenne furcsa, mert ez inkább Polo méretkategória. Az ID.2 magasított változatot is kap, talán ID.2 X néven, ez a T-Cross elektromos testvére lesz. Ennél nagyobbnak szánják az ID.3 X-et (bár felvetődött az ID. Tiguan név is), ez persze kisebb lenne az ID.4-nél. Utóbbira és annak kupésított változatára, az ID.5-re is modellfrissítés vár hamarosan. Végül pedig a sportverziók is sorra kerülnek, hiszen az ID.3, az ID.4, az ID.5 és az ID.7 is kap új GTX változatot, ami a mostani GTX-ek 295 lóerős teljesítménye helyett 345 lóerőt nyújthat. Rendes R sportverziókról is felreppentek pletykák, de ezekről kevesebb a konkrétum. 2033-ra már kizárólag elektromos modelleket szeretne értékesíteni a Volkswagen, Kínában és az USA-ban később vezetik ki a belsőégésű motorokat.
És ki fogja ezeket megvenni?
Átlag Hansnak nem lesz rá jövedelme, mert a gyárakat Kínába vitték.
Azért az mindig vicces amikor a magyar proli tolja a hülyeségeket, mert megmondták neki hogy a „nyugat haldoklik”. Átnézve az adatokat, a 2022 decemberi német adat valami 30%-kal több mint 2021-ben, a januári és februári adatok pedig 3-4%-kal jobbak (ezt még nem torzította az ruszkik háborúja).
A piac pedig rendesen fordul a villanyautók felé, persze nem kicsit bosszanthatja a németeket hogy Tesla lefölözte a piacukat.
A belgáknál is azt láttam, hogy a brüsszeli autószalon olyan fényes és látványos volt mint nagyon régen, és itt nem a flancolásról van szó, hanem hogy szinte minden gyártó ott volt (nem csak az összes nagy, de olyanok mint a Mitsubushi, Subaru vagy Smart) és a hosszú napon olyan tömeg volt ami igencsak bizalomra ad okot. És a hétfő esti hosszú napon nem a tuningcsávók nyáladzanak hanem látod hogy azok akik munka után eljöttek hogy beszerezzenek árajánlatokat.
Proli az aki úgy játssza az agyát hogy nulla tudással bír. Nemrég voltak tele a hírek azzal hogy a BYD nagyon szívesen átvenné a Saarlouis-ban található Ford-gyárat. A Tesla is Németországba költöztette az európai gyárát (tarolnak is a német piacon).
Szóval nagyon nem úgy néz ki mint amit itt előadtál.
Demens vén h.lye!
Proli any.d, aki sivatagban homokszemért…
https://www.autonavigator.hu/cikkek/1100-munkahelyet-kovetel-a-suv-ok-terhoditasa-spanyolorszagban/
M.rha!
Pont ennek a párjára utaltam (Ford Saarluois-i gyára) hogy már be is jelentkeztek a Kínaiak vevőnek, és ha megkapnák nem is bohóckodnának K-európai gyárral.
Viszont a Ford egyelőre ódzkodik eladni, lehet hogy tartanak attól, hogy úgy járnak vele mint a Volvóval.
Majd kiderül mi lesz a sevillai gyárral, ez esetben sem „Európa” gyengélkedik, hanem a Ford. Az S Max platformját még a Volvo fejlesztette, és nincs agykapacitás hogy egy utódot.
Az EU-s autópiac virágzik, csak a Ford ősöreg modelljei már nem versenyképesek.
Lehet hogy ti a falu bikája lehetsz ezzel a dumával otthon a kocsmában (ha mostanában ott a „kínai büfé”) lett a menő akkor felőlem legyen az.
Csak az a helyzet hogyha kicsit összevetnéd a valósággal akkor lehet másként látnád a világot. Dacára az ostoba kormánypropagandának, nem fagyott meg a nyugat, nem szálltak el az árak (legalábbis nem annyira mint nálunk). Itt a 3 százalékos infláció is hír szokott lenne és az a helyzet hogy most az infláció zuhan (az energiaárakkal). Ha érdekel olvass utána. Beszédes az is hogy a mostani amierikai bankcsőd nyomán is a forint zuhan és nem az euro…