Ezúttal egy 2,6 méteres tengelytávolságú és 4,1 méter hosszú kompakt SUV modellt mutatott be a Volkswagen ID. Cross Concept néven, amiből ki is derül, hogy ez egyelőre csak egy tanulmányautó. A T-Cross méretű koncepcióautó egyik különlegessége a Balboa (de nem a Rocky) névre keresztelt 21 colos, könnyűfém felnik, amelyekre a Goodyearrel közösen fejlesztett, egyedi gumiabroncsok kerültek. Ha jól megnézitek, akkor látszik, hogy a felnik mintázata a gumikban folytatódik.
Az 1,89 méter széles kasztni tágas utasteret sejtet, a csomagtér méretét meg is adták: 450 liter. Ám az autó orrában is található egy 25 literes rekesz, ami villanyautóknál pont jó lehet a kábelek tárolására. Ezeket elméletileg legkésőbb 420 kilométer megtétele után szükséges elővenni, hiszen a gyáriak szerint ennyit tud egy töltéssel megtenni a 211 lóerős, fronthajtású SUV. Vagyis ennyit tudna, ha nemcsak koncepcióautó volna, amely az utastérben is rejt némi különlegességet. Méghozzá a teljesen elfektethető üléseket, amelyeknek köszönhetően lakóautós utánérzés alakítható ki. Meglátjuk mik valósulnak meg ezekből a sorozatgyártásra.